Ismeritek?


Hankiss János, Hajnali három Habfürdő cimű könyvét? Ő egy orvos a könyv pedig ezer éves. Nagyon jó, lelki támasz, vigasz, kikapcsolódás egyben. Most ebből a könyvből idézek.

"Apa és mérnök fia a padláson rendezkedett. A fiú nősült, együtt szelektálták a régi holmit.
Egyszerre megakadt a lázas selejtezés, a fiú kikapta apja kezéből az ócska iskolatáskát.
Lázasan kotorászott a poros bőrtáskában és egyszerre előhúzott valami felismerhetetlen maszatot.
-Megvan!
Az apa értetlenül bámult az alaktalan gombócra.
- A csokoládé! mondta a fiú, mintha azt mondaná: " A régóta keresett aranymedalion."
-Ez?
-Nem emlékszel? A mentőövem.
És akkor hirtelen beugott!

10 éves kisfia akkoriban mintha elvesztette volna csodálatos kiegyensúlyozottságát. Többször szorongott, hangosan szidta a tantárgyakat, nem találta a helyét.
Iskolakezdés után voltak, az ötödik állítólag nehezebb osztály. Az apja maga is visszaemlékezett, a páratlan évfolyamokat mindig is rosszabbnak tartották. A gyerek eddig sohasem félt az óráktól, most idegesen csomagolt, kapkodott, korábban ébredt, éjszaka forgolódott.
A szülők összedugták a fejüket az anya firtatni próbálta az osztályfőnöknőt, egy pedáns, komoly és józan tanárnőt, de ott sem tudott meg semmit.
Az apa a vasárnapi hegyi túrán a szót az iskolára terelte, a gyerek élénken beszélt, énekről és matekról volt szó, meg a csoportelméletről, amiről az apa sem tudta mire való, s talán csodálkozott is rajta, hogyan jutott el ő maga elfogadható posztjára enélkül.
Aztán a torna, ahol a tanár a fenekükre csap, ha nem másznak elég gyorsan, és a környezet, amelyben a kristályok egyáltalán nem érdeklik őt.

Nagyokat szippantottak a fenyőszagból elhatározták, hogy többször kiszaladnak ide, mert itt olyan nyugalom van.
De a vasárnap esti pakolásnál megint előjöttek egy kis élet akadályai, s ekkor az apának valami eszébe jutott:
a városban járva egy butikban külföldi csokoládéra bukkant, s noha borsos ára volt, vett egyet, hogy azonnal megegye. De aztán arra gondolt minek dobálja magába ilyen éhesen és főleg ebben a dühödt állapotban (mert hiszen az éhség dühössé is tehet ) s eltette magának.

Most előkereste és a gyerek szobájába vitte.

-Huha, ágaskodott fel ágyában a gyerek. -De már fogat mostam.
-Sebaj, ugysem mostanra szól.
-Akkor hát?
-Nézd csak:beleteszem a táskád jobb első rekeszébe. Ez arra van, hogy amikor a legrosszabb neked, akkor edd meg, de gyorsan.
A gyerek felült , egyszerre éberré vált.

-Na várj csak. Hogy értsem a legrosszabbat?
-Hát amikor félsz valamitől. Vagy nagyon dühös vagy.
-Mondjuk az ének nem sikerül? Vagy dolgozat?

Az apa komolyan fogalmazgatta:
-Amikor úgy érzed, most aztán, most aztán.....
-Szóval úgy érted.....na várjunk csak, ezt pontosan meg kell határozni (ezt a hivatalos szót használta )
-Nos: a végső esetben, azt hiszem ez a lényeg.
-Értem, szóval előbb próbálom húzni az időt?
-Igen. Végiggondolod, ez e a legnehezebb pillanat vajon?
-És ha nem, nem eszem meg.
-Igy van. De ha úgy érzed most aztán nem megy másképp, vagy most elég, vagy....
-Várj csak! csapott le a gyerek. "Most már betelt a pohár?"
-Ez az! De még ki nem csordult. Mielőtt kicsordul...
-Értem apu! Meglesz.

Apa és nagyfia egymásra néz, elnevetik magukat.
-Tudod, mondja a nagyfiú,-hogy milyen sokat jelentett???
-Gondolom sokszor odanyúltál.
-Igen. De aztán úgy éreztem, még nem a legutolsó pillanat. Még ráér. És ezután olyan nyugalom jött rám, hogy ettől fogva soha semmitől se féltem.


Ajánlom mindenkinek ezt a kis könyvet. Talán antikváriumban, teszveszen,vaterán még időnként előfordul. Egyik legjobb dolog az életemben, hogy ez a könyv a kezembe akadt és nem dobtam odébb.

Megjegyzések

  1. Nem ismerem a könyvet, de mostantól számon tartom.

    VálaszTörlés
  2. Tudtam!!!! Mármint, hogy ide fogsz írni, gondoltam hogy emlékezni fogsz:)

    Éva, ha tudod kutasd fel. Nem fogsz csalódni, ahogy olvasgatlak egyre inkább úgy gondolom neked való:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése