Ma sok




mindent csináltunk a kicsivel itthon. Délelőtt féjemmel beszéltünk másfél órát, nem sokkal azután, hogy felkeltünk. Szerencsére úgy jött ki a szabadnapja, hogy nem számított az óra átállítás így nyugodtan aludhatott.

Mire összekaptuk magunkat a gyerekkel már lehetett ebédelni a tegnap milánói makaróni maradékát. Én sikeresen legyűrtem egy fél tányérral talán ez volt a legtöbb amit ezalatt a lassan 1 hónap alatt ettem. Jól is laktam, azóta se vagyok éhes.

Kimentünk a kertbe és hagymát dugdostunk, borsót vetettünk, répát, zöldséget, kaprot szórtunk, jég és fejes salátát.

Sajnos a kert egyik felén nem tudtunk csinálni semmit, muszáj megvárni a férjemet mert annyira hantos a föld, hogy ismét át kell kapálógépezni.

Aztán összeszedtük a nem tudom milyen sárga virágnak az elszáradt szárát, jó csomó volt, mivel a szomszéd kerítésénél kb. 5-6 méteren keresztül fog kihajtani a föld alól, de ami levirágzott annak a szára ott maradt. Összetördeltük őket, jó lesz a kandallóba. Elfáradtunk rendesen. Aztán még levezető gyakorlatnak kicsit kitakarítottam a kocsimat. Azt hiszem mára ennyi, mert a karjaimat alig bírom megemelni.

Vázába hoztunk be cseresznye és meggyfa ágakat, remélem hamar kinyílnak a virágok. A kertben elkezdtek virágozni a fák, a mandula, jó sok barackfa. Ha a jövő héten szép idő lesz akkor virágba borul minden és azt nagyon szeretem. Szép zöld a fű, minden friss, harsogó.

Még egy hét és itthon lesz a férjem. Alig várom már.

Egy kis zene, imádom Beatrix Potter meséit. Ma ilyen hangulatban vagyok.:)

Megjegyzések