Ugrás a fő tartalomra

Ma


mindenképpen veteményeznem kell, ha hazaérek mert hétvégére sajnos megint rossz időt mondanak. Minden reggel nagy a lendület, aztán délutánra valamiért ez eltűnik. Viszont még vissza van sok minden, ezért kénytelen leszek nekiállni, hiszen a 4 napos szünet alatt annyi mindent kellett csinálnom, hogy nem értem a végére. Ennyire elmaradva még sosem voltam, így hát össze kell szedni magam. Úgy ébredtem, mintha átment volna rajtam egy úthenger, fáj mindenem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tegnap este még megbeszélésem volt a polgármesterünkkel, hogy a közmunkásaink április egytől minek álljanak neki, a könyvtárba szeretnénk új tv-t, dvd-t venni, mert a gyerekeknek mesedélutánokat, felolvasásokat szeretnénk és a régi cuccok vagy elavultak vagy egyszerűen csak csesznek működni. Új könyvtárost választottunk, fiatalt, nyitottat, lendületeset. Hú ez olyan politikusosra sikerült.:) Szóval megbeszélést tartottunk ketten itt nálam és hát elfogyott egy üveg bor is. Ami nem száll az ember fejébe, ha normálisan eszik. Viszont én nem igazán tudok enni, mióta férjem nincs. Hát a végén éreztem, hogy ez most ugy eltalált. Igy tegnap már nem sok mindent csináltam. Szerintem ma a munkahelyemen se én fogom a munka hőse kitüntetést megkapni.

Viszont ha a férjem hazajön, akkor húsvét után elmegyünk 3 napra pihenni csak mi ketten úgy néz ki Keszthelyre. Balaton és környéke nagyon a szívünkben van, másnak ez más közhelyes, mi szeretjük. Nagy kirándulásokat tervezek, gyermek az egyik mamánál lesz. Mióta házasok vagyunk hétvégi pihenésen ketten nem voltunk. Előfordult pár nap, hogy kettesben legyünk, de az leginkább itthon, munkával telt. Éppen ideje, hogy semmittevéssel töltsük az időnket.

Ha minden összejön ide megyünk: http://www.monarchia-haz.eoldal.hu/

Már alig várom.

Megjegyzések

  1. Majdcsak kimegy belőled a munkamegbeszélés alkohorészének hatása.:-)Úgyis végzel mire férjed hazamegy sok mindennel. Úgy jó elmenni bárhova is, ha ezt tudjuk magunkban.
    Ahogy közeledik haza érkezésének időpontja, úgy nő a lendületed.Nagyon jó lesz nektek Keszthelyen és környékén.:-)

    VálaszTörlés
  2. Hát remélem. Keszthelyen voltunk nászúton is igaz csak 4 nap volt, de jó volt. Ennek a vendégháznak az éttermében ebédeltünk, nagyon finom volt. Most majd kipróbáljuk az apartmant is és nagyokat kirándulunk.:) Május elejére gondoltam, akkor talán már tényleg jó idő lesz.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit is írhatnék?

Vannak történések - rosszak - de arról nem szeretnék.
Ami jó az az, hogy végre tegnap felkerült a nyelvvizsga eredmény és hát s i k e r ü l t és olyan nagyon örülök és büszke vagyok rá és ő is olyan boldog. :) Kellett ez a löket, önbizalom növelő és hát nem titkolom kis előny talán majd a gimiben....
És a tanár írt neki egy kis üzenetet természetesen angolul,  amit most iderakok magamnak is, hogy mindig visszatudjam olvasni, mert ez olyan jó dolog.
"ÁDÁM! Congratulations. I am really happy about your result, and I am proud of you. You have developed the most during the last two years, and you were the most hardworking student of the group. Welldone, great job. I wish all the best for your future. If you have problems with grammar in the future, I will help you. Take care bye: J"
És amit a gyerekem válaszolt, arra még büszkébb vagyok és teljesen megvagyok hatva tőle (még akkor is, ha van benne pici hiba) :
Thank you for helping us. And thank you for the candy :D. When I g…

Mindenhol jó de a legjobb

természetesen otthon. Végre itthon vagyunk, mert úgy döntöttünk pénteken késő délután, hogy inkább hazajövünk, mint hogy másnap korán keljünk, úgy is 10-ig el kell hagynunk az apartmant. Pont olyan idő volt, amilyet szerettem volna. Nem volt túl meleg, olyan 24 fok körül mindig, bár a tűző nap ezt időnként melegebbnek éreztette. Minden nap tudtunk fürödni, illetve a fiúk én inkább olvastam, ha jól emlékszem három könyvet is kiolvastam egy hét alatt. Egy éjszaka esett az eső, meg kicsit délelőtt aztán hirtelen kisütött a nap és jó idő lett,  -amúgy pedig a Balatonnál szerintem mindig nyár van, még télen is - ezen kívül minden nap jó volt, nem dőlt rólunk a víz a kánikulától, hálisten de pont arra volt elég, hogy legyen fürdés meg napozás és kirándulás. Finomakat ettünk, kipróbáltunk új helyeket is. Azt szeretem ezekben a napokban, hogy a Balatonnál lelassul az idő. Ahogy odaérünk amellett, hogy megcsapja az orromat az a semmi máshoz nem fogható számomra nagyon jó víz illat valahogy mi…

Ötkor keltem

és azóta már lement egy mosás, kitakarítottam a spájznak használt nagy beépített szekrényemet,  a hűtőt is átnéztem, aztán bepakoltam a mosogatógépet. Na nem azért, mert én ilyen kisangyal vagyok, hanem mert nem tudtam tovább aludni. De jó ez, mire a gyerek felébred pár dolgon már túl is leszek. Úszott minden már napok óta, annyi helyre kellett menni, minden napra jutott egy egy intézni való, úgy hogy ráfér a házra egy alapos rendrakás.  Mától ketten vagyunk ismét, ez könnyebbség is meg nem is. Háztartást vezetni két főre, főleg ha abból az egyik egy kamasz lényegesen egyszerűbb. Az enyém nem egy "nagy igényű" gyerek, elvan bármilyen kaján, ha van mellette elég gyümölcs, elkészített limonádés és némi rágcsálnivaló. Úgy hogy most pár hónapig könnyű dolgom lesz az ebédet majd rendelem hétköznap vagy esetleg valami egyszerűt fogok összedobni. Csak semmi flanc. :) Ennek jegyében ma rántott cukkini lesz és valami zöldséges rizs, bulgur és van van házi majonéz is hozzá, férjem cs…