Ebben

a melegben még az íráshoz sincs ihletem. Nem mintha panaszkodnék, mert szép az idő és nyár van, de ma nagyon elpilledtem. Úgy döntöttem kiveszek 1 nap szabit, 2 napra és elosztom. Igy ma (és holnap) csak fél tizenkettőig próbáltam a munkát temetni, aztán hazajöttem. És kicsit el is aludtam, kb. fél órát. Úgy hogy tényleg kiütött a tűző nap, mert én amúgy nem tudok világosban aludni. Ha fáradt vagyok akkor már inkább csak fekszem és olvasok.

Most pedig sütök egy kis meggyes sütit, ( nem magamnak, férjemnek és a gyereknek. Bár lehet, holnap reggel viszek egy szeletet majd.) hálisten meggy lekvárból sem rakunk el többet, de még mindig rogyásig a fa, így szinte mindennap van a hűtőben leves és szósz. Tegnap is csináltam, édesítővel és még a férjem sem vette észre, hogy más egy kicsit az íze. Amúgy szerintem nem más. De ha észrevette volna ő azt mondta volna, hogy más.

Most, hogy elkezdtem számolgatni a kalóriákat sokkal kevesebbet eszem és sokkal jobban betudom osztani. Jó ez így nekem. Van egy füzetem, oda írom, hogy másnap mit fogok enni, összeállítom a következő napom és így jó. Látom mit ettem, még mennyit lehet és ez visszatart. Kinyomtattam, hogy mi mennyi kalória és nem kell állandóan a neten néznem, jó hogy papíron van. Csak előveszem a táblázatom és már csinálhatom is a másnapi menümet.

Ha belejövök ide is elkezdem majd írogatni, remélem hamarosan már fejből fog menni, minek mennyi az értéke.

Most megyek sütit kutyulni, talán később még bekukkantok.

Elkezdtem olvasni a Kilenc nyár cimű könyvet, egész jónak mutatkozik.:) Lehet nem fog belőle nyaralásig maradni, de már van egy pár a tarsolyomban, majd abból válogatok.:)

Megjegyzések

  1. Örülök, hogy bejön a kalóriaszámlálás! Nagyon ügyi vagy! Kiváncsian várom a kalóriás receptjeidet:) - is. Sok sikert a fogyókúrához!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, bár a mennyiséggel nem vagyok teljesen tisztában, mivel általában a táblázatokhoz nincs meg a mértékegység. Csak sejtem, hogy 10dkg általában vagy egy maroknyi. Mert ilyet is olvastam. Bár most már azért nagyjából mindenen rajta van a boltokban. Teljesen száműztem most már a kenyeret, vettem bio tönkölylisztet, abonettet, kölesgolyót ezeket eszem most. Nincs édesség, csak az általam készített sütik lesznek. Xilitet fogok venni, vagy steviát az édesítéshez, most már szőlőcukrot sem használok. Megsütöttem a meggyes sütit, meg sem kóstóltam.:)Isteni finom pizzát csináltam, mindjárt le is írom a receptet, úgy találtam.

    VálaszTörlés
  3. Nekem ma egy kissé sok volt a meleg. Szerencsére mire a szívem kezdett volna rendetlenkedni, eljött az este, lehetett locsolni, lehűlni. Napközben a zuhanyozás sem segített, csak néhány percnyi felüdülést adott.
    A fogyózás nálam is aktuális lenne, de én inkább recepteket szeretnék, a számlálgatás hamar elvenné a kedvem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése