Ugrás a fő tartalomra

Valahogy

fel kéne ráznom magam, mert mostanában nem vagyok túl jó formában. Először is egyre inkább unom a munkám. Még akkor is, ha a munkahelyem alapból jó. Jó a társaság, jó a főnököm és még sorolhatnám. Csak már unom a pénzügyes dolgot. Hogy mit csinálnék nem tudom, illetve tudom. Most éppen az lenne a legjobb, ha nyernék valamilyen főnyereményt, ami persze valamennyi pénz. Akkor tudnám mit csinálnék, illetve mit nem csinálnék. Mert hogy akkor először is nem csinálnék semmit. Vagy is igen, de csak amihez kedvem van. Másodszor hirtelen tudnám mit csinálnék a kiskorúval. Mert hogy nálunk már holnaptól van nyári szünet. És ez ma délután derült ki. Illetve lehet, hogy előbb is, de azt velünk szülőkkel nem közölte az osztályfőnök. Mert az igazgató úr kitalálta, hogy úgy is pünkösd, meg már nem nagyon tanulnak, akkor legyen előbb nyári szünet. Az, hogy ez nem volt beírva az ellenőrzőbe és bár mindennap találkozom a tanító nénivel az smafu. Kit érdekel?? Most nekem kellene megkérdeznem bárkit is, hogy ugye nem változott semmi a sulival kapcsolatban???????? Nekem lediktálták mikor milyen szünet lesz és azóta senki semmit sem fűzött hozzá a dolgokhoz. Biztos én vagyok a hülye. A jövő héten pénteken meg évzáró. Mondjuk azt sem értem, hogy mi a francnak kell akkor egy hetet erre várni??? Ha vége, akkor legyen vége és kész.
A két és fél hónap meg külön öröm egy szülőnek, hogy hova helyezze el a gyereket. Azt nem értem, hogy miért nem lehet megoldani, hogy egy egy hetet vállaljanak a tanárok mondjuk napközit működtetve? Fizetésért. Nem baj, ha nincs étkezés, vidáman csomagolnék én bármennyi szendvicset, ha legalább lenne fél napos napközi. Ok, a gyerek eltölt egy egy hetet a mamáknál, megyünk egy hétre nyaralni , leszünk itthon is, de a világon nincs annyi szabadság, hogy a tavaszi, nyári, őszi, téli meg a mittudoménmilyen szünetre elég lenne. (Ráadásul ugye csökkenteni is akarják kedves minisztereink ezt is ) A táborok meg iszonyat drágák, általában 5 nap nem ott alvós reggel 8-16-ig 2000 forint naponta. Legalább is amiről tudom, hogy érdekelné a gyereket. Kiszámoltam, hogy ha ilyeneket fizetgetnék nyugodtan ki is vehetnék egy hónap fizetetlen szabit ugyan ott vagyok és legalább én lehetek a gyerekemmel. Persze így is fog menni egy egy napra lovastáborba, ahol lovagolhat, íjászkodhat, kirándulnak, nemezelnek és még sok minden. Na itt egy nap 2000. Szóval többek között ezért is írtam, hogy jó lenne valamit nyerni. Lehetőleg egy soha ki nem apadó bankszámlát.

Szeretnék még sokat olvasni, mert mostanában többet írok róla, mint csinálom.

És hát össze kell szedni az erőmet, hogy teljesen máshogy étkezzem, mert nem jó megint ezt érzem. A héten volt süti. Most ha elhatározom, hogy nem lesz, akkor ne is legyen. Szóval gáz van mostanában, csapongok ide oda, nincs túl sok kedvem semmihez. Még írogatni se nagyon.

Megjegyzések

  1. látom nem találod a helyed és csapongsz ide-oda,kéne változás úgy 360fokba:)

    VálaszTörlés
  2. Írd ki magadból a csapongást is.Pár mondat elég a fáradt gőz kiengedéséhez. Mi pedig elolvassuk, és arra gondolunk, hogy nem csak mi érzünk így, hanem más is nyűgös.Így aztán megvan az az érzés, hogy nem csak velünk van baj. Ez megnyugtat!:-)))))
    Látom, alakítgattál a blog külsején. A kis kreatív!:-)

    VálaszTörlés
  3. Éva próbálkozom.:) Lassan, lassan rájövök dolgokra bloggal kapcsolatban. Pedig réges régen, már nem is emlékszem mikor, még volt, hogy incifinci programokat is tudtam írni. Ma meg már.....áh, semmire sem emlékszem számtechből...Szégyen, de tényleg.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit is írhatnék?

Vannak történések - rosszak - de arról nem szeretnék.
Ami jó az az, hogy végre tegnap felkerült a nyelvvizsga eredmény és hát s i k e r ü l t és olyan nagyon örülök és büszke vagyok rá és ő is olyan boldog. :) Kellett ez a löket, önbizalom növelő és hát nem titkolom kis előny talán majd a gimiben....
És a tanár írt neki egy kis üzenetet természetesen angolul,  amit most iderakok magamnak is, hogy mindig visszatudjam olvasni, mert ez olyan jó dolog.
"ÁDÁM! Congratulations. I am really happy about your result, and I am proud of you. You have developed the most during the last two years, and you were the most hardworking student of the group. Welldone, great job. I wish all the best for your future. If you have problems with grammar in the future, I will help you. Take care bye: J"
És amit a gyerekem válaszolt, arra még büszkébb vagyok és teljesen megvagyok hatva tőle (még akkor is, ha van benne pici hiba) :
Thank you for helping us. And thank you for the candy :D. When I g…

Mindenhol jó de a legjobb

természetesen otthon. Végre itthon vagyunk, mert úgy döntöttünk pénteken késő délután, hogy inkább hazajövünk, mint hogy másnap korán keljünk, úgy is 10-ig el kell hagynunk az apartmant. Pont olyan idő volt, amilyet szerettem volna. Nem volt túl meleg, olyan 24 fok körül mindig, bár a tűző nap ezt időnként melegebbnek éreztette. Minden nap tudtunk fürödni, illetve a fiúk én inkább olvastam, ha jól emlékszem három könyvet is kiolvastam egy hét alatt. Egy éjszaka esett az eső, meg kicsit délelőtt aztán hirtelen kisütött a nap és jó idő lett,  -amúgy pedig a Balatonnál szerintem mindig nyár van, még télen is - ezen kívül minden nap jó volt, nem dőlt rólunk a víz a kánikulától, hálisten de pont arra volt elég, hogy legyen fürdés meg napozás és kirándulás. Finomakat ettünk, kipróbáltunk új helyeket is. Azt szeretem ezekben a napokban, hogy a Balatonnál lelassul az idő. Ahogy odaérünk amellett, hogy megcsapja az orromat az a semmi máshoz nem fogható számomra nagyon jó víz illat valahogy mi…

Ötkor keltem

és azóta már lement egy mosás, kitakarítottam a spájznak használt nagy beépített szekrényemet,  a hűtőt is átnéztem, aztán bepakoltam a mosogatógépet. Na nem azért, mert én ilyen kisangyal vagyok, hanem mert nem tudtam tovább aludni. De jó ez, mire a gyerek felébred pár dolgon már túl is leszek. Úszott minden már napok óta, annyi helyre kellett menni, minden napra jutott egy egy intézni való, úgy hogy ráfér a házra egy alapos rendrakás.  Mától ketten vagyunk ismét, ez könnyebbség is meg nem is. Háztartást vezetni két főre, főleg ha abból az egyik egy kamasz lényegesen egyszerűbb. Az enyém nem egy "nagy igényű" gyerek, elvan bármilyen kaján, ha van mellette elég gyümölcs, elkészített limonádés és némi rágcsálnivaló. Úgy hogy most pár hónapig könnyű dolgom lesz az ebédet majd rendelem hétköznap vagy esetleg valami egyszerűt fogok összedobni. Csak semmi flanc. :) Ennek jegyében ma rántott cukkini lesz és valami zöldséges rizs, bulgur és van van házi majonéz is hozzá, férjem cs…