Semmelweis

nap van ma, így nekünk nem kellett ma dolgozni, hurrá!!! Elmentem az e-on-hoz már korán reggel nyitásra, ugyan is június 3-án leadtuk az igényünket, hogy éjszakai áram, meg új mérőóra és azt ígérték, hogy 8 munkanapon belül telefonálnak, mikor szerelik. Na ez egészen csütörtökig nem történt meg, akkor délelőtt telefonált a férjem, hogy most aztán irgumburgum, meg akkor mi most tök legálisan lophatjuk az áramot, ugye? mert plomba azóta sincs rajta. Erre 20 perc múlva csörgött a telefonom, az e-ontól hívtak, hogy mehetek aláírni az új szerződést bármikor és mindjárt helyeben meg is fogják mondani mikor jönnek az utolsó munkákat elvégezni. Nem tudom a férjem szexis hangja, vagy az áramlopással való fenyegetőzés miatt kezdtek el dolgozni az ügyön, de a lényeg, hogy jövő pénteken reggel 8-12 között jönnek véglegesen beszerelni és plombálni.

Utána próbáltam valami értelmes játékot keresni a kiskorúnak, mert jövő héten vasárnap lesz a születésnapja. Hát elég szánalmas a felhozatal. A legon kívül igazán nem is tudom van e értelmes játék fiúknak. Pár társas, iszonyat áron, puzzle, amiből amúgy is van már itthon több doboz, talán a kinti játékok még jók, tollas, kötélből mászóka, nem is tudom. Nem láttam semmi jót. Egy kis doboz legot vettem, a tollason gondolkozom. Sietnem kell, nem akarom az utolsó pillanatra halogatni. Tortán még gondolkozom, hogy csinálom vagy rendelek e, talán kétszer volt, hogy rendeltem mindig én csináltam.

Utána mentem még egy kört a városban, bementem könyvesboltba nézelődni, voltam a Müllerben, ahol vettem tönkölylisztből készült tésztákat. Vettem pici tégely helia d arckrémet, csak olyan kis tesztert, kiváncsi vagyok milyen lesz. Most nívea q10 nappali és éjszakait használok, szeretem és nagyon bevált a bőrömre.

Amúgy napok óta üres spájzokkal és utánam rohangáló üres üvegekkel álmodom amik azt kiabálják, hogy mindegyikbe töltsek lekvárt, rakjak befőttet. Ugyan is folyamatosan lekvárt gyártok, most éppen kajszibarackból. Tegnap is, ma délelőtt is. Finom lett, de lassan tényleg rémálmom lesz tőlük.

Ma nem ettem sokat, reggel két kávé, aztán sajnos kimaradt a tízórai. Délre értem haza, akkor ittam 2az1-ben kávét, közben főztem milánóit, abból ettem pár falatot. Közben mostam, lekvárt főztem, teregettem, kitakarítottam. Utána ettem egy szelet alig cukrozott almás rétest, inkább töltelék volt benne, mint rétestészta. Sajnos keveset ittam, még mindig ezen nyűglődöm. Hát nagyjából ennyi.

A holnapi program húzós lesz, még van bőven kajszi és ha ilyen rossz az idő, ennyire fúj a szél muszáj elrakni, mert ahogy potyog úgy eszik a hangyák azt pedig nem szeretném.
De ha minden jó lesz, akkor vasárnap kimegyünk a vásárba zsibiseket nézni, turizni az ócskásoknál, már ezer éve voltunk.

Megjegyzések

  1. Pedig ha fogyniakarsz akkor minumum a 2liter folyadék mert az inditjabe az anyagcserét,Én fogyókuranélkül is napi 3 lityit megiszom mert hozzászokott a szevezetem
    Látom a tegnapi napod elég húzos volt,Én nem is tudom honnan ez az energia:)

    VálaszTörlés
  2. Éva, ha tudnék én is innék. De egyenlőre nem jöttem rá, hogyan tegyem meg. Ha nem érzem szomjasnak magam nem tudok. És el is felejtek. A 3 liter nekem egész hétre elég...

    VálaszTörlés
  3. Kovtama, ha nem vagy szomjas , akkor is tudsz inni. Egyszerűen nyelsz!:-)
    Tegyél ki vizet látható helyre( én ásványvizes üvegben, mert akkor követni is tudom, hogy mennyi fogyott), és óránként minimum egy pohárral tessék meginni.Jó?

    VálaszTörlés
  4. Voltál a zsibiseknél? Nagyon szeretek bogarászni náluk. Mindig találok valami kincset, amit hazahozhatok. Legutóbb egy gyönyörű angol teáskanna volt a szerzeményem. Majd megmutatom.
    A víz ivással én is bajban vagyok mindig. Próbáld meg a menta teát citrom karikával cukor nélkül! Jó íze van és nem hizlal.

    VálaszTörlés
  5. Györgyi, nem voltam, helyette barátokhoz mentünk. A menta teát nagyon szeretem. Régebben méregtelenítettem és akkor mindig ezt ittam, elmulasztott minden gyomorfájást. Az angol porcelánok nagyon szépek tudnak lenni..

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése