Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2011

Gyereknek lenni jó

pláne ilyen szobában..





Forrás: http://ohmyroom.tumblr.com

Hálószobák romantikája

Forrás: http://ohmyroom.tumblr.com

Hát ezt tényleg érdemes elolvasni, mekkora igazság

A Figyelő Netről, Kis Miklós írása.

Miért gyanúsak a kiskeresetűek?
Érthető, ha a kormányzó politikai elitnek tagjainak gyanús, miből élnek meg a kiskeresetűek, hiszen maguk aligha lennének képesek minimálbér közeli fizetésből kijönni.

Bruttó 202 ezer forint alatt lehet majd a csökkenő nettó bére miatt kompenzációt kérnie annak, aki azt vallja, nincs jövedelme a szürke-, feketegazdaságból.

Akadnak, akik fölháborodnak azon, hogy a kormány több millió embert potenciális adócsalónak néz.

Pedig a felvetés összefügg azzal, hogy a viszonylag magas keresetűek általában el sem tudják képzelni, hogyan lehet megélni bruttó 200 ezer, vagy pláne bruttó 100 ezer forintból. „Biztos, hogy van még valami mellékes” – szokták mondani ezek a jobb módú emberek.

Különösen így gondolhatja a politikai elit azon része, amelynek tagjai nem is ismerik a munka világát, produktív tevékenységet soha nem végeztek, mégis átlag fölött kerestek mindig. S még akár arra is lehetőségük van, hogy eltegyenek egy kis „me…

Hogy ne csak mindig a rossz

legyen, hétvégén jó is történt.

1. Lego kiállítás van a pécsi Árkádban és megnéztük a kiskorúval, volt öröm és megjegyzés, hogy a Jézuskának mit kell írni, hogy melyiket hozza.
2. Végre bent van a leendő hálóban az új ablak, amire 8 teljes évet vártam. Hát igen, erre mondják, ami késik nem múlik. Ez is valami.

Ígérem, utolsó

Ez nem az én írásom, a Figyelő netről másoltam, de tökéletesen egyetértek minden mondattal.

Brückner Gergely
2011. szeptember 11. 11:30


Már azzal, hogy egyáltalán szóba hozta a fix árfolyamú végtörlesztést, komoly károkat okozott a kormánypárti koalíció. Nem lesz könnyű kimászni az igazságtalan és irracionális ötletből.

Megdöbbentő javaslat érkezett a kormánypártok felől. A devizahitelesek megsegítése című össztársadalmi versenyben azzal álltak elő, hogy a devizahitelesek fennálló tartozásaikat rögzített, 180 forintos svájcifrank-, illetve 250 forintos euróárfolyamon fizethessék vissza.


Vicc vagy komoly?

Nehéz pontosan megmondani, hogy mi a rosszabb, ha ez egy komoly javaslat (vélhetően az), vagy ha egy geg, amit hamarosan eldobnak. Utóbbi ugyanis nem is olyan vicces,

Ezek a fránya bankok szinte mindenről tehetnek, ami rossz a devizahitelezéssel kapcsolatban. Talán egyetlen elemről nem, az éppen az árfolyam. Nosza, gondolták a javaslattevők, büntessük meg hát ezért őket. Millió elkép…

Mennyit ér egy devizahiteles?

Mennyit ér egy devizahiteles?

„Akinek nincs semmije, az annyit is ér” - mondta korábban Lázár János. Ennél sűrítettebben nem lehet kifejezni az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának a lényegét.

Ezen elv jelenik meg a Fidesz-KDNP legújabb ötletében is, amit Lázár jelenített meg a nyilvánosság előtt: a jelenleginél kedvezőbb árfolyamon elő- illetve végtörleszthessenek a deviza alapon eladósodott lakáshitelesek. Akinek tehát van pénze, annak milliókat engednének el. Akinek nincs, annak ott az árfolyamrögzítéses gyűjtőszámla, az azon felgyűlt összeget kamatostul fizetheti akár 30 évig is.

A fixált árfolyamon történő végtörlesztés makrogazdasági, jogi szempontból nyilvánvaló nonszensz (erről olvasható egy kis esszé itt), érdemes azonban szemügyre venni a kérdést ideológiai és morális szempontból is.

„A házépítő, jól kereső, stabil munkahellyel rendelkező, gyermekeit taníttató családokban erősödhet meg csak a közbizalom, amelyre már stabil politika épülhet” – írta még első min…

Ez most komoly???

Utólag is fizetni kell a diplomáért?
Még egy visszamenőleges ötlet, de komolyan kell venni, mert Réthelyi Miklós azt mondta az InfoRádiónak, hogy a kérdés a kormány elé kerül vasárnap.
FN.hu-lapszemle
2011. szeptember 9. 13:29

Fölvetődött, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelyből a következő generációt képzik - mondta a nemzeti erőforrás miniszter.
Réthelyi Miklós közölte, hogy erről döntés még nem született, de tárgyalnak róla, és a kérdésről szó lesz majd a vasárnapi kormányülésen is. A tárcavezető hozzátette: minden erejével azon lesz, hogy a körülményeket, a válsághelyzetet és a jövőt is figyelembe vevő döntés szülessen.

Arra a kérdésre még nem tudott válaszolni, hogy a fizetés önkéntes vagy kötelező legyen-e. Előterjesztés nincs, csak koncepciók, anyagok, amelyekről az egyetemek vezetőitől kapott hírek, tanácsok alapján kell egy ésszerű és a jövőt szolgáló döntésnek kialakulnia - mondta a miniszter.

A miniszter szavai kapcsán érdemes …

Akár gyerekszobába

vagy nekünk, így is úgy is jó ötlet a kedvenc könyvek tárolására.


Forrás: country living magazine

Ősz

Ez nem az én

írásom. A figyelő net-en olvastam egy kommentet és aki írta, annak utólagos engedelmével másolom ide, mert érdemes elolvasni. Hát igen, van még aki jól látja itt a dolgokat.

Vizsgáljuk meg a kérdést egy kicsit politikai síkon, pártállástól függetlenül!
...
Mért kell a magyaroknak azért szarabbul élni, mert a másik ország(ok)nak rosszabbul megy a sora? Megfordítom a kérdést!

Mért nem futott (fut) a magyaroknak jobban a szekér, amikor más ország(ok)nak jobban ment a sora? Hát ez sehogy nem jön össze. Akkor másként kérdezek!

Mért kell a magyaroknak mindig valakinek a s(lyukába) belebújni és a sorsát attól függővé tenni? Na ez a kérdés így sem helytálló Európa közepén, hiszen még is csak Uniós állampolgárok vagyunk mi is annak minden hasznával(?) és előnytelenségével(!) együtt. Kérdezem inkább másképpen!

Vajon meddig lehet még a magyar emberrel elhitetni, hogy nekünk most pont ez miatt az ok miatt megy rosszabbul ebben az országban a sorunk? Talán ez így ez a kérdés érthetőbb és helytáll…

Úgy vagyok én

most ezzel a kormánnyal és minden egyébbel, ami a hazámat illeti, mint egy válófélben lévő házaspár.

Az elején minden szép és reményteljes, aztán évek telnek el és valami megszakad. Az egyik fél még küzd, hisz, belead mindent, próbálkozik, reménykedik. A másik meg nagy ívben szarik rá. Amikor süket fülekkel találod magad szembe és az addig még kedves országodban csak azt látod, hogy leszarnak, megaláznak, átgázolnak, lehúznak, kisemmiznek, hülyének néznek...na akkor adod be a "válópert" és húzol melegebb éghajlatra.
És engem ne zsaroljon ez a kormány, hogy majd vissza kell fizetni a gyerekem taníttatását (ami amúgy annyira nem ingyenes, mint ahogy előadják, mert ha nagyon akarják mindenki orra alá nyomom, hogy miket kellett beszereznem az iskola részére saját pénzemből ) meg hogy majdnem minimálbérért írjon alá a fiam éveket ebben az országban és további blablabla... Mert nem fog. Hanem arra fogom buzdítani, hogy nyelvet tanuljon minél jobban és sikeresebben és váljon belől…

Ekezdődött

az iskola. Én már vártam, mert nekem mint szülőnek nagyon nehéz volt, hogy megoldjam mikor ki vigyázzon rá, hol legyen, jó helyen legyen. Ugyan is a magyar fizetéseket nem arra találták ki, hogy minden héten vagy két hetente másik táborba vigyem a fiamat vagy valakit megtudjak fizetni azért, hogy vigyáz rá. Szabadságom sincs annyi, amennyi kellene, mert ha nyáron kiveszem az egészet akkor még ott van az őszi és a téli szünet és a többi , ilyen olyan nevelés nélküli nap. Szerintem nem jó ez a hosszú nyár, se a gyereknek se nekünk. Teljesen kizökken a tanulásból, nincs is kedve menni szeptemberben. Reggel alig tudom felkelteni, álmos, nyüszög. Egy jó van benne, az elején, hogy este hamar kidől.:) Elvagyok maradva a blog írásával, blogok olvasásával, de nagyon. Nem is tudom mikor lesz időm mindenkit visszaolvasni.Időnként belekukkantok egy két szívemhez közel álló blogba, de közel sem annyiba, amennyibe szeretnék. Kommentelni pedig tényleg csak minimálisat. Most kedvem sem volt, időm s…