Ugrás a fő tartalomra

Ez most komoly???

Utólag is fizetni kell a diplomáért?
Még egy visszamenőleges ötlet, de komolyan kell venni, mert Réthelyi Miklós azt mondta az InfoRádiónak, hogy a kérdés a kormány elé kerül vasárnap.
FN.hu-lapszemle
2011. szeptember 9. 13:29

Fölvetődött, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelyből a következő generációt képzik - mondta a nemzeti erőforrás miniszter.
Réthelyi Miklós közölte, hogy erről döntés még nem született, de tárgyalnak róla, és a kérdésről szó lesz majd a vasárnapi kormányülésen is. A tárcavezető hozzátette: minden erejével azon lesz, hogy a körülményeket, a válsághelyzetet és a jövőt is figyelembe vevő döntés szülessen.

Arra a kérdésre még nem tudott válaszolni, hogy a fizetés önkéntes vagy kötelező legyen-e. Előterjesztés nincs, csak koncepciók, anyagok, amelyekről az egyetemek vezetőitől kapott hírek, tanácsok alapján kell egy ésszerű és a jövőt szolgáló döntésnek kialakulnia - mondta a miniszter.

A miniszter szavai kapcsán érdemes felidézni, mit is mondott Oláh György Nobel-díjas kémikus abból az alkalomból, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Los Angelesben átadta neki az idén odaítélt Széchenyi-nagydíjat.
A tudós emlékeztetett rá, hogy búzatermelésből a mai világpiaci helyzetben nem tud egy kis ország megélni. "Amire Magyarországnak szüksége van, az emberi hozzájárulás, a jól nevelt munkaerő, a lehetőségeket kihasználó vezetőség."

Megjegyzések

  1. Én azt gondolom, hogy csak konc a plebsnek, amin csámcsoghat ahelyett, amivel tényleg foglalkozni kéne. Csak azt nem értem, hogy az emberek lenézik a diplomásokat és örülnek, hogy szopatják őket. Csak ha senki se lesz diplomás, akkor a hálapénzt (az orvost megvetve, amiért elfogadja, de az természetes, hogy mi fizetünk a jobb ellátásért, mert az jár nekünk) se igen lesz kinek adni, hacsak nem a falubeli javasasszonynak.

    Igaz, az új jogrendben talán ügyvédre nem is lesz szükség meg bíróra. Majd az ügyészek, úgyis mint népbírák, eldöntik ki a bűnös. :o(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem vagyok

vallásos és olyankor nem is tudom elfogadni, sőt tolom el magamtól ezt a fajta dolgot, (hogy Istennek  biztos volt ezzel valami szándéka vajon mi?)  mikor valakinek nyakába zúdul az egész mindenség. Szombaton a szembeszomszédunk háza majdnem földig leégett. 60 körüli, egy élete munkája ment tönkre, gyakorlatilag mindene odalett. Felesége, gyereki nincsenek. Fél óra alatt volt nincs, semmi. Biztosítás van, talán egy kis segítség és a gyorssegély a falutól. Az ő életében már semmi sem lesz ugyan olyan mint volt múlt héten péntekig. Nem tudom milyen lesz a karácsony, ha kinézek az ablakon. 

Nem fogom megúszni

hogy új futócipőt vegyek, bárhogy is halasztgatom az időpontot, muszáj lesz vennem. Tegnap végül eljutottam futni is, baromi jó volt TÖBB időt kell erre rászánnom, borzasztóan feltud tölteni és utána pörgök ezerrel, meg jobb a kedvem is tőle és minden megoldható lesz. Szóval végre belefért az időmbe ez is, de sajnos megint csak ott tartok, hogy fáj a sarkam és a lábfejem és mivel előtte nem fáj csak mindig futás után biztos, hogy a futócipőmnek annyi, egyszerűen elhasználtam. Na igen, kb. 3 éve van meg és azért ha mindent összeszámolok több száz km van benne. A legnagyobb átkuk ezeknek a cipőknek, hogy a sarok egyszerűen elkopik, nálam is ez van. Nem akartam most beruházni karácsony előtt meg pláne nem egy újra, de kell főleg, hogy megint eljárok normálisan vagy legalább is ez a cél most, hogy a húgomnál is majd lassan befejeződnek a dolgok. (ma megy a festő, nappali, étkező, fürdő festésre, aztán majd én segíteni takarítani, pakolni, selejtezni) Szóval muszáj néznem egyet, ami kénye…

Fordítva élek mostanában

ha csak az alvásomat nézem. Korán fekszem, tegnap előtt pl. már fél hétkor az ágyban voltam igaz, akkor elmenekültem a gyerek és apja közti akkor már azt hiszem egy órája tartó németezés elől, aztán szépen ott is ragadtam másnap hajnalig, tegnap pedig már fél kilenckor és keltem ma fél négykor.  Az az igazság, hogy próbálom magamnak bemagyarázni, hogy ez mekkora hülyeség, de még is valahogy jobban tetszik most ez a dolog, mert annyira szeretem, hogy hajnaltól reggel fél hétig csend van és nyugalom és ilyenkor elszöszölök a konyhában vagy olvasok vagy épp blogot írok, mint most is. Vagy éppen végig gondolom a teendőimet, írom a kis jegyzeteimet, karácsonyozom magamban meg ilyen kis dolgok vannak hajnalok hajnalán. Szóval tetszik ez a felborult élet. Ma már csütörtök van, amilyen nehezen indult a hét olyan gyorsan kezd vége lenni a hétköznapoknak. A férjem tegnap rám írt napközben, hogy vegyek festéket, mert úgy döntött, hogy ahol nem nyúlunk a hálószobához csak majd tavasszal azon az …