Ma és holnap

is szabadságon vagyok, mert a nagy év végi tartalékolásban olyan sok maradt, hogy meglepődtem, mikor észrevettem. Így most nyugi van és ezt kihasználva el is mentünk férjemmel (aki már csak december 9-ig lesz itthon) beszerezni Kiskorúnak a karácsonyi ajándékokat, illetve volt pár dolog, amit már nem lehetett halogatni. A vásárlás nem az én világom. Illetve én mindent elintéznék itthonról a gépen, ha lehetne. Nem szeretem dolgok ezek, nem az vagyok aki plázákban mászkál és nézelődik...idegesít. Na mindegy is, szóval elindultunk reggel tízkor és délután négyre végeztünk. Megvettük amit kell, meg azt is ami nem volt annyira betervezve, de szép volt (karácsonyi díszek az ablakba) és vettem a gyerek szobájába egy hatalmas (de tényleg) fából faragott, festett Télapót. Már ki is rakta.:) Egyébként az árak elszálltak a fizetésünkhöz képest, akkor is ha az Országház élősködői lakói mást mondanak a hírekben. De nem is akarok erről többet mondani, mert még olyat mondanék....inkább nem. Egy két dolog még persze várat magára a karácsonyi nagy bevásárlást azt meghagyom december elejére, akkor veszem meg azokat a dolgokat, amikből majd főzöm, gyümölcsöt, zöldséget, inni valót stb. Bevásárolok és a téli szünetben, amikor nem lesz iskola ki sem dugjuk az orrunkat, legalább is boltba járáshoz csak az elmaradhatatlan karácsonyi mozizás lesz, meg séta, meg olvasás, társasozás, pihenés. Ebédeltünk is, egy nagyon egyszerű, hangulatos étteremben, ami már talán 15 éve vagy még több is vígan el van. És milyen jó! Olcsó, házias, kedves kiszolgálás és az adag is rendben van. Csirkemell steaket választottam, kapros öntetes salátával, krokettel. Hát valami csuda jó volt és lelógott a tányérról az adag, nem is tudtam megenni az egészet. Nem vacsorázom. 

Beszabadultam az Alexandra könyves boltba és láttam IGAZI könyveket! :D Jó jó az olvasó, de a könyv az könyv.:) Jaj de mennyit haza tudtam volna hozni! Gyönyörűek voltak a borítók, izgalmas volt a belsejük...fel is kellett volna írnom pár címet, hogy megnézzem letudom e tölteni ebookra....na de sebaj, majd a neten átböngészem a kiadó oldalát és akkor rátudok keresni. 

Végre lett a futáshoz kabátom is. :D Na ez már kellett nagyon, halogattam állandóan. Férjem rábeszélt, én meg hanyatt estem az árán. Csilli villi, sok kis szebbel amibe berakhatom a telefonom, a lejátszóm, kívül vízlepergetős, belül poláros, kapucnis, sötétkék és piros felirat van rajta, nagyon kis helyes. Holnap ki is próbálom, reggel gyerek megy suliba utána én futni.:)

Ezek vannak...

Észrevettétek, hogy kezd az idő olyan télies illatot előcsalogatni? Havazást is mondanak....Jövő héten már december...Te jó ég, mindjárt itt az év vége. Csak nekem szaladt el ez az év ilyen gyorsan vagy más is így van vele??


Megjegyzések

  1. Nem csak Neked telt el ilyen hamar ez az év:) hihetetlenül gyorsan mennek a napok, hónapok, évek.

    Vagy csak nekem tűnik így?:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom miért van így. Nem csak neked.:)

      Törlés

Megjegyzés küldése