Könyveshétfő

kép és leírás: moly.hu
Vacsora után a három fiatalabb nő a falon ült a felső kert végében, és az óriási holdat nézték, amint lassan kúszik a hely fölé, ahol Shelley élte utolsó hónapjait, éppen száz évvel ezelőtt. Ahol a hold ösvénye húzódott, megremegett a tenger.
Mrs. Wilkins a klubja ablakából szomorúan nézi az ömlő, hideg esőt. Miért ilyen rémes a londoni február? És miért kellett pont azt a hirdetést elolvasnia a Times-ban, ami glicíniát, napfényt és középkori kastélyt kínált áprilisra Olaszországban? Ekkor veszi észre Mrs. Arbuthnotot, aki ugyanezt a hirdetést olvassa és ugyanolyan csábítónak találja. Hátha ketten már bérbe tudják venni a kastélyt… hátha nem is olyan drága, hiszen kicsiny és öreg. Lotty Wilkins életében először megtalálja a megfelelő szavakat és eléri, hogy válaszoljanak a hirdetésre.
Végül négyen utaznak el, hogy testi-lelki felüdülést találjanak. Mrs. Wilkins és Mrs. Arbuthnot boldogtalan házasságát akarja feledni, Lady Caroline Dester a piócaként rátapadó imádókat, Mrs. Fisher pedig a magányát.
„A különösképpen esős és szomorú londoni március után egészen magával ragadta őket a szépség tobzódása. Egyszerre csak itt találták magukat: itt, ahol az ég olyan mozdulatlan volt, mintha visszatartaná a lélegzetét, ahol a fény úgy aranylott, hogy még a leghétköznapibb dolgok is átszellemültek; itt, ahol simogatott a lágy meleg és a finom illatok, ahol úgy emelkedett a magasba az ódon szürke kastély, akár egy díszlet, a háttérben pedig ott hullámzottak Perugini méltóságteljes, tiszta vonalú dombjai.”
Olaszország majdnem száz évvel ezelőtt is balzsamot nyújtott a sebzett lélekre; mire egy hónap múlva a négy nő hazaindul, boldogtalanságuk elszállt, mint a glicínia illata.

Megjegyzések