Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2014

Könyveshétfő

Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

Vidéki lak

Könyveshétfő

Rachel Crofton, a magányos fiatal nevelőnő elfogadja Richard Weekes, a jóképű borkereskedő házassági ajánlatát, és beköltözik a férfi nagyvárosi házába, Bathba. Rachel leghőbb vágya, hogy miután elvesztette szüleit, öccsét és a tragikus körülmények között vízbe fúlt ikerhúgát, végre meglelje a családi boldogságot. Lassanként ráébred, hogy Richard számára fontosabbak a kocsmában és a játékasztalnál kötött ismeretségek, és a feleségétől mindenekelőtt azt várja, hogy társasági kapcsolataik ápolásával segítse üzleti előmenetelét. Így Rachel a férje legfőbb támogatója, az előkelő Mrs. Alleyn ajánlatát elfogadva társalkodónőként látogatja az asszony fiát, a háborús emlékeitől és szerelme, Alice elvesztésétől búskomorságba esett Jonathan Alleynt. A ház egyik cselédje, Starling, akit Alice annak idején fogadott húgaként nevelt fel, hosszú évek óta konokul igyekszik bebizonyítani, hogy a nővére gyilkosság áldozata lett, és hogy azt is tudja, ki oltotta ki az életét szerelemfélté…

Könyveshétfő, ami elmaradt. :)

Heidi két éve képtelen magához térni a férje halála okozta sokkból. Egyedül neveli nyolcéves fiát, Abbotot, és minden energiáját felemészti a napi teendők ellátása. Egyre zárkózottabbá válik, szenvedélyével, a süteménykészítéssel is felhagy, azt pedig elképzelni sem tudja, hogy imádott Henryje elvesztése után valaha más férfival randizzon. Helyzetét családja sem könnyíti meg: nővére és anyja heti rendszerességgel bombázzák világmegváltó ötletekkel, melyekkel szeretnék visszaterelni az életbe. Így aztán Heidi már meg sem lepődik, amikor nővére esküvőjének másnapján anyja előáll a nagy tervvel: utazzon el Provence-ba, a család tulajdonában lévő házukba, ahol utoljára tizenhárom éves korában járt. A ház a családi legendárium szerint meggyógyítja a szerelmi bánatot – történetek egész sora bizonyítja csodatévő hatalmát…
Heidi természetesen szkeptikusan fogadja az ötletet, de végül beleegyezik, hogy hat hétre Franciaországba utazzon Abbottal, illetve nővére mostohalányával, a…

Amikor.... / Blog ajánló /

ennyire semmilyen kedvem nincs, mint mostanában sokszor olvasok Mártától valamit. Újra és újra és újra...Márta jó mindenre. Jó a rossz kedv ellen,  jó ha jó kedvem van, akkor is ha éppen nincs más dolgom, jót tesz a léleknek. Mindig segít, hogy ne lássam olyan borúsan a dolgokat, választ ad kimondatlan kérdésekre, megoldásokat találok fájdalmakra, gyógyír. Mostanában nincs olyan nap, hogy ne olvassam el tőle ezt :
"Fontosak a leglehangolóbb helyzetben is felcsillanó pillanatok, egy-egy nem mindennapi gesztus tőlem vagy tőled vagy valakitől, akiből ki sem néztem volna. Ezen pillanatokat én észreveszem, megbecsülöm és összekötöm: egyik ponttól a másikig, fonallá sodrom, gombolyaggá gombolyítom, s ha elég hosszú lesz, meleg sálat kötök belőle az egész világnak - majd mire lehull az első hó, s megfagynak odakint az elhervadt virágok."  /Prodan Márta Szösszenetek blog írójától/
Hát nem csodálatos? Számtalan hasonló gondolatot olvashattok ti is, ha benéztek hozzá. Szerintem …

Pár kép innen onnan

A nyaralásnak vége, de nagyon jó volt. Jó időt fogtunk ki, ragyogó napsütést, talán túlságosan is meleg volt már. Nem volt tömeg, állítólag július 10 után indul be a szezon, nekünk ez így volt most jó. Én elvagyok a tömeg nélkül. Kevés a külföldi turista, talán a VB miatt, talán másfele indultak el idén. Leginkább Cseh vendégek vannak. Szépül Balaton környéke, akkor is térköveztek, virágokat ültettek  sok helyen, mikor ott voltunk. Tele van levendulával minden, gyönyörű volt. Nincs szúnyog, viszont siklót sokat láttunk, még a vízben is az orrunk előtt úszott el egy kettő. Na ettől megkímélhettek volna engem, látni sem szeretem őket. Jókat ettünk, finom édes dinnyét is találtunk, lángosoztunk (enélkül nincs strand) és még futottam is. Kiskorú közben 11 éves lett, idén nem volt nagy ünneplés, mert előző nap délután értünk haza, de így is volt meglepetés és torta. Jövő héten már dolgozom, pedig de mennyire szívesen maradnék még itthon. 5 nap alatt fejünkre nőtt a kert, elfoglalták a lak…

Holnaptól

egy hét szünet és utazás ide, mint minden évben. Remélem az idő is kegyes lesz, legalább is ezt ígérték. 


Na most aztán már tényleg

legyen tiszta erőből nyár, hiszen