Mit is írhatnék?

Az új év első napján. Okosságokat nem akarok, mert abból túl sok volt és lesz gyanítom ebben az évben is. Nagy fogadkozásokat nem teszek, mert az valahol olyan béklyó tud lenni az ember számára.
Leginkább tervek vannak, én legalább is így hívom őket. Pár dolgot emelnék ki csak ezekből. Odafigyelés mindenre. A családra legfőképp. Kevesebb negatív gondolat minden téren. Nem előre pánikolni mindenen, nem agyalni mert az úgy sem old meg semmit. Csak szépen hagyni a dolgokat a maguk útján haladni, abban hinni, hogy a végén úgy is minden úgy lesz jó, ahogy. Elmenni szemészetre, mert ez már nagyon aktuális. Fogászatot nem halogatni tovább.
Időt adni magamnak mindenre. Kevesebb internet, több én idő. Olvasni, futni. Legalább egy héten 3x5 km, mint a régi időkben. Minőségi étkezés a kevesebb több alapon itt is. Nem pazarolni, főleg ételt. Listával menni a boltba. A Lifebook azért van, hogy használjam és nem sajnálni tőle a betűket csak azért, mert olyan szép és nem "firkálom" össze.
Kitakarítani minden rossz dolgot az életemből. Legyen az régi, elhasználódott, volt kedvenc ruha, de már nem hordható. Régi ruhák amik már egy éve nem voltak rajtam, tehát nagy valószínűséggel nem is lesznek. Nem használt régi függönyök amik foglalják a szekrény polcait, de valamiért még mindig itt vannak. Minden minden menjen, ami foglalja a helyet az új elől.
Apróságok, amiktől jobban érezhetem magam. Többet járni kozmetikába, így 45 közeledtével. Talán egy új frizura, amitől kicsit megváltozik az ember.
A legfontosabb még is a belső megváltoztatása a pozitív gondolatok előre helyezése, hiszen ha a belső nincs rendben,  mit sem ér a külső.

Úgy hogy én a mai megújulós napomat a legkedvencebb filmem nézésével kezdtem. Ajánlom mindenkinek, mert.....nem is mondom. Nézzétek meg nem fogtok csalódni azt garantálom.

THE WAY kattintsatok a címre és a teljes filmhez juttok. 








BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK !

Megjegyzések

  1. Jók ezek a tervek, tetszenek.

    VálaszTörlés
  2. De régen kerestem ezt a filmet, köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 Örülök, hogy örömöt okoztam.

      Törlés
  3. Igen, valahogy hasonlóan én is! :) mármint, tervekkel, tervezgetésekkel... (ezzel a filmmel most "gyomorszájon" lettem vágva, majd egyszer talán elmesélem, miért. Semmit nem akarok, ami "elcaminos", semmit, mert nem akarok Valakire gondolni, és ma minden gondolat hozzá vezetett, szörnyű... mármint, ez az én gondom, ez van.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék, akkor jól indítom én is az évedet. :/ Nem az "elcaminósság" miatt tettem fel, illetve nem azért a legeslegkedvencebb, bár biztosan nagy dolog lenne egy ilyen úton végig menni nekem, hanem a mondanivalójáért. Én biztos, hogy az iskolákban hit és erkölcstan helyett párszor ezt a filmet vetíteném le a gyerkőcöknek.

      Törlés
    2. Aham:). Akkor lehet, hogy mégiscsak összeszedem magam, és megnézem a közeljövőben:).

      Törlés
  4. Boldog újesztendőt kívánok az egész családodnak innen a közelségből, és legyen minden úgy, ahogy Te szeretnéd, és a legjobbnak látod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és viszont kívánom neked is!

      Törlés
  5. Tegnap este megnéztem a filmet, köszönöm ♥

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése