Lazára vettük

a figurát ma. Reggel olyan hideg szélre ébredtem, hogy majdnem levitte a hajamat a fejemről, amikor kimentem megetetni a Kiskutyát. A tegnapi meleg, napsütéses idő után egyáltalán nem esett jól. Valami apró hülyeség is esett, ami nem volt teljesen eső, inkább olyan zúzmarás akármi. :/ Már reggel hétkor keltem, valahogy nem bírtam tovább aludni, pedig későn feküdtünk le még is úgy éreztem, hogy kipihentem magam. Kiskorú még aludt, én pedig kávét főztem és nyugodtan olvastam a blogokat, híreket hallgattam (amit kb. 2 percig bírtam és gyorsan ki is kapcsoltam a tv-t), melegedtem a cserépkályha mellett. 
Ma nem csináltunk nagy dolgokat, csak lógattuk a lábunkat. Főzni sem főztem, reggelire megettünk egy csomó gyümölcsöt, aztán én még egy kávét ittam, összepakoltuk holnapra a cuccainkat, tanultunk (már megint két dolgozat, miért??) és csak úgy voltunk. Ebédre sok hagymával és cukkinivel megsütött omlettet ettünk, napközben gyümölcsöt, müzlit, vacsorára virslit. 
Nem váltottuk meg a világot, de jó volt ez így ahogy volt. 

Este pedig megnézem a Brooklynt, már fent van az ingyenes online oldalon és a bemutatója nagyon tetszett. 

A film leírása:

kép: google
Eilis (Saoirse Ronan) többre vágyik, mint amennyi jutott neki. Elhagyja hát az anyai otthont, és Írországból New Yorkba költözik. 1950-ben ez egy magányos, kíváncsi lány számára ez olyan, mintha egy másik bolygóra került volna. Hamar magával is ragadja a nagyváros forgataga, és a honvágyat gyorsan legyőzi egy mindent elsöprő szerelem.
Ám nem ilyen egyszerű új életet kezdeni. A lány régi élete nem tűnik el nyomtalanul, és Eilis hamarosan válaszút előtt találja magát: választania kell két világ és két élet között.
A linket ITT találjátok.

Megjegyzések

  1. Jé, épp az előbb olvastam erről egy újságban :). Te, nekem sosem működnek a linkjeid..... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, miért nem?? Megnéztem nekem simán bejön. Figyi, rámész és akkor előjön egy ilyen Proceed...akármi. Arra rákattintasz, vársz 5 mp-et és utána hozza a képet, aztán elindítod. Működnie kell. :/

      Törlés
    2. Proceed to video. Ennek kell előjönnie.

      Törlés
  2. Megnéztem, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet.

    VálaszTörlés
  3. Tegnap én is megnéztem! :) nagyon-nagyon tetszett, köszi!.

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem, nagyon tetszett! Köszönöm! :-) ♥

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése