Ugrás a fő tartalomra

Ma már

csütörtök és ennek én annyira, de annyira örülök! Huh , nem tudom máshol milyen a hangulat a munkahelyen, nálunk most annyira nem :/ ez is rányomja a bélyegét a dologra,  na meg hogy megint szürkeség és hideg van és tegnap egész nap esett az eső, aztán meg késő este még jobban és ez még inkább elvette az életkedvét az embernek. Ez a hú de tavasz lesz egész héten jóslat nem jött be, illetve csak hétfőn, na akkor egy szál pulcsiban is lehetett lenni, meg rövid ujjúban futkosni itthon a kutyával. 
Holnap meg fodrászhoz megyek, nem tudom még mit akarok - de legszívesebben olyan liptaiklaudiásra vágatnám , ha a fodrászom megtudná csinálni - de az biztos, hogy valami normális hajjal szeretnék utána kilépni az ajtón. A hajam hamar nő, de utálom már összefogni, mert csak lóg. Mint valami nyanya, ezer éves, lófarkas vagy kis kontyos fúj. Öregedtem ezzel vagy 10 évet. 

Ma a gyereknél meg a KLIK ellenőrzi a torna órát, édes, drága gyerekek. Szegények. Nem tudom elégszer elmondani, hova jutott megint ez az ország?? Ne menjünk bele.

Holnap meg jó napja lesz Kiskorúnak, első óra után viszi őket az igazgató, aki az angolt tanítja moziba. Mindig mennek, egy tanítási év alatt legalább 3-4 alkalommal, angolul néznek meg valamilyen filmet, most éppen a James Bondot. Úgy hogy neki is már csak a mai napot kell "túlélni" aztán kész a hét. :) 

Barátnőm is felhívott, hogy jó lenne találkozni kicsit beszélgetni, gyerekek is régen látták egymást. Nem tudom ezen a hétvégén fogunk e, mert ő van amikor hétvégén is dolgozik, utána néz aztán majd telefonál. Nagy dolgokat nem tervezek amúgy én sem, jó lenne ha sütne a nap és kicsit kitudnánk mozdulni megint a kutyával, sétálni menni, mert szegény rengeteget van olyankor egyedül, amikor a férjem nincs itthon és látszik rajta, hogy kezd a fejünkre nőni. Na meg, ha kinyitjuk a kaput, mikor végre hazaérünk "kiömlik" rajta a kutya, és csak ugrál és ugrál és tegnap is tiszta sár volt, meg utána mi is, de hát mit tehetnénk? Annyira örül nekünk szegény. Nekem meg fáj érte a szívem, hogy egész nap egyedül van. :( Őt is el kellene vinni fodrászhoz amúgy, mert jól megnőtt a szőre és hát koszos is szegény, leginkább már szürke westie és nem fehér. 

Más nagyon nincs, mennek a napok, mi meg csak úgy vagyunk bennük. 




Megjegyzések

  1. http://www.haziallat.hu/kutya/gondozas/kutya-felugralas-leszoktatas/1353/

    VálaszTörlés
  2. Köszi, megnézem. Bár a kutya alapból nem ugrál ránk csak amikor sokáig egyedül van és hazaérünk.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…