A gyerek

tegnap kapott egy szaktanári figyelmeztetőt, mert a padra ceruzával ráírta az egyik együttes számának a címét, aztán leradírozta. 
A férjem írta alá, majd odarajzolt egy smileyt. Most írjam oda, hogy ez a férjem volt, nehogy ma meg azért kapjon, mert esetleg azt gondolják majd, hogy a gyerek szórakozott?  :)

Megjegyzések

  1. mit jelent a férjednek a szmájlija? (talán azt, "köszi tantónéni, ez nevetséges") ,
    mit jelent neked? (talán, hogy jó ez a szmájli, de a tanár túl szigorú és félreérti?),
    és a tanárnak? (talán, hogy ezek gúnyt űznek belőlem?)
    és a fiadnak?(talán azt, hogy ez a tanár hülye, viccelt vele apa is)

    VálaszTörlés
  2. Az, hogy baromságért kapta a szaktanárit, ez a firkálás nem olyan nagy bűn, hogy szaktanárit kapjon érte, mint ahogy az sem, hogy a másik meg azért kapott osztályfőnökit, mert az udvarról bementek és kézmosás nélkül végighúzta a kezét a falon és állítólag ezzel rongálta (igy van bent az ellenőrzőbe) az iskola frissen festett falát. És ezt meg is mondtam a gyereknek is, mert így gondolom, de ettől még nem firkálunk a padra.

    VálaszTörlés
  3. Kimaradt, hogy az osztálytárs keze nem volt koszos, ez fontos tényező. Amúgy meg az a véleményem, hogy manapság mindenért figyelmeztetőt, meg fekete pontot, meg egyest lehet kapni. Magyarországon a legtöbb iskolában még mindig azt gondolják, hogy büntetéssel lehet gyereket nevelni! Röhejes és felháborító, hogy szinte mindig negatív dolgot feltételeznek egy gyerekről, elborzaszt ahogy helyzeteket kezelek tanárok. Persze, tudom én, hogy a másik oldalon meg néha túl sok az, hogy a gyerek jogaival példálóznak. Valahogy ebben is középen van az igazság. Én úgy látom, hogy nálunk visszafele fejlődünk és nem előre és ez mindenre vonatkozik, nem csak az oktatásra. :(

    VálaszTörlés
  4. Ajaj, túlbuzgó tanár működik nálatok.
    Nem volt különösebben baj a fiammal, de a gimi negyedikében a túlbuzgó magyar tanára félévkor meg akarta buktatni, mert szerinte sorozatosan tiszteletlen volt vele szemben a fiam, és sorra kapta az egyest. Amikor jelezte a fiam a bajt, akkor bementem vele beszélni, és hármasban tisztáztuk, hogy a fiamnak nincs semmi baja a tanárral, csak ilyen hallgatag, és nemtörődöm, ez a stílusa. Így aztán másként állt hozzá ezután, és nem bukott meg, kihozta belőle a négyest érettségire.
    De még korábban is adódott félreértés vele kapcsolatban, amikor még óvodás volt. Szintén a csendes szerénysége miatt azt javasolták, hogy ne kezdje az iskolaévet csak egy év halasztással. Amikor beszéltem az óvónénivel, és felvilágosítottam, hogy fölösleges várni, hiszen két éve tud írni olvasni és számolni, és nem fognak nehézséget okozni a iskolai követelmények, akkor teljesen megváltoztak irányában. Csak azt nem tudom, milyen az a nevelő, aki ennyire nem ismeri a rábízottakat.
    Szóval, nem árt, ha kiállunk a gyerekeink érdekében, mert mi ismerjük őket a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én gyerekem azért kapott alsóban osztályfőnöki intőt, mert elment a könyvtárba szünetben, ahelyett hogy kiment volna az udvarra. Előtte mondta a tanárnak, hogy szeretne elmenni, aki azt mondta, hogy jó. Csengetés után pedig közölte a gyerekkel, hogy még sem. Mivel a gyerek 4 napja várt arra, hogy elmehessen, elment. Ugyan is ennél a tanárnál nem az mehetett könyvtárba, aki szeretett volna, hanem akire sor került. Ha egyik nap nem akart menni a névsor első 5 gyereke, akkor nem mehetett más sem. WTF??? Amikor otthon elmesélte a gyerek, hogy ő elment, mert megígérte az ofő és nem tartotta be a szavát, akkor azt mondtam a gyereknek, hogy jól tette.

      Törlés
    2. Akkor egyetértünk abban, hogy a tanárokat is meg kellene időnként regulázni. :)

      De a fenti eset ellenére a szülők voltak nyerésben a mi iskolánkban, erősen ki voltak téve a kritikának bármilyen helyzetben.

      Törlés
  5. Tanárok ezek, nem tanítók... óriási különbség...
    (nem mehet KÖNYTÁRBA??)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alsós tanító néni idejében :( Miatta majdnem sulit váltottunk :( Most már azért jobb sokkal a helyzet!

      Törlés
  6. Megáll az eszem komolyan. Lili élete első és egyetlen fekete pontját azért kapta, mert a tanárnő kérdésére - állítólag - nem megfelelő hangnemben válaszolt. Passz.
    Tanárnő sajnos eléggé labilis, rendszeres kedélyváltozással.
    Erre mit mondjak a gyereknek? Kislányom kérlek alkalmazkodj a tanárnéni éppen aktuális hangulatához? Őrület. Jövőre új tanárnő lesz, még bizakodom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt veszem észre, hogy mióta ez az oktatásügy idáig jutott meg gázosabb a helyzet :( :( Idegesek, feszültek a pedagógusok, meg is értem őket! Őrület lehet így tanítani. Csak az a szomorú, hogy ez sokszor a gyereken csapódik le. Amit persze otthon a négy fal között már meg is bánt a tanár és már másképp csinálná, de azt viszont a gyerekkel nem közli. Egyébként pont a múlt héten csütörtökön mesélte Ádi, hogy osztályfőnöki órán felállt egy kisfiú és megkérdezte, hogy "tanárnő nem gondolja, hogy nem szabadna így beszélni a gyerekekkel?" Mondanom sem kell mekkora cirkusz volt belőle, valószínű a gyerekben is akkor szakadt el valami. :/

      Törlés
    2. Sajnos pszichológiai alkalmassàgot senkinél nem ellenőriznek mielőtt a katedràra engedik...Mi pedig a legféltettebb kincseinket bízzuk ràjuk.Azért nekem vannak nagyon jó tapasztalataim is! :-) Zé

      Törlés
    3. Hát nem tudom. Kicsit el vagyok keseredve a helyzet miatt, és nagyon várom a nyári szünetet meg a csodát. :o)
      Kedden fekete pontot kap, pénteken meg osztályfőnöki dicséretet, mert remek hetes volt. Próbálom helyén kezelni a dolgokat, de nem könnyű és persze a 8 éves is értetlenül áll a helyzetek előtt, én meg legyek megfontolt szülő és válaszoljak mindenre helyesen...

      Törlés
    4. Nekem is vannak jó tapasztalataim. A gyerek is több tanárát is kedveli, én is. Azért vannak jó dolgok is persze, csak ezt a sok negatív hozzáállást a gyerekekhez nem értem. Miért nem lett volna elég annyi, hogy odamegy és megkérdezi, hogy otthon is firkálsz az asztalodra? Vagy hogy legközelebb ne lássak ilyet, mittudomén :D

      Törlés
    5. Müzli, a gyerek hármast kapott tornából, mert elege lett abból hogy minden órán fociztak és persze leginkább sétált a pályán. A közösségi munkájáért ezért fél évben tornából ennyi volt az osztályzat. Két hétre rá, kapott egy osztályfőnöki dicséretet közösségi munkáért. Mikor kérdeztem mire kapta azt mondta azért, mert megugrotta a nem tudom hány centit magasugrásból :D :D Én olyan jót nevettem :)

      Törlés
  7. Cirkusz volt abból, hogy a gyerek szólt? És ki cirkuszolt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az osztályfőnök :) Azt mondta, hogy mit képzel, hogy mer ilyet kérdezni. :O Pedig tavaly mennyire más volt. Egyébként érdekes módon szülőin és fogadó órán totál rendesen megtudok vele beszélni minden problémát, abszolút nyitott és kedves. A gyerek viszont mást mesél, amit én meg nem látok ugye. :/

      Törlés
  8. nem gondolom, hogy gond a smile:) szerintem jópofa. Apa rajzolta... - mondja majd a gyerek és max. annyit gondol a tanár, hogy milyen komolytalan szülei vannak ennek a gyereknek is! Nem csoda ha firkál:) Ha mást gondol az ő baja. Én nem tudnék napi 5-6 órát harminc gyerekkel tölteni, de ezt ők választották. Ha nem bírja valaki keressen más pályát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk ez igaz, komolytalanok vagyunk. :) Hálisten időnként még tudunk ilyet :)

      Törlés

Megjegyzés küldése