Jól sikerült

az ebéd, bár a férjem azzal kezdte - ő főzött -  hogy túlfőzte a krumplit és elment másikért a boltba. Én kicsit kiakadtam, hogy jaj de jó, csúszik minden. Aztán ha már bement Pécsre boltba, korábban elhozta anyósomat is mint ahogy megbeszéltük, ne kelljen buszoznia később. A nagy ijedelemre mindjárt legurítottam vele egy pohár rosét, ahogy ideértek. Azt hiszem 11 óra volt. Végül még is csak rendben készen lett az ebéd, szép is volt és finom is. A gyümölcs levest előző nap már elkészítettem. A hal jól átsült, pont eléggé volt omlós és piros, a petrezselymes krumpli másodszorra már éppen jóra sikeredett és pont elég vajban lett átforgatva, a zöldségek roppanósra sültek és a citromos, fehérboros mártás is ízlett mindenkinek. Nem volt nehéz és tömény az ebéd, tavaszias, friss ízek voltak annyira jól esett, hogy nem egy magyaros ételt választottunk. Utána citromtorta jégkrém volt. Aztán kifeküdtünk a napra és csak úgy voltunk, beszélgettünk, én olvastam annyira békés és csendes nap volt, szerettem. Most meg már borul befelé, sajnos :( 
Az előbb kicsit befűtöttünk, jó ez a kis meleg itt bent. Holnap barátozunk, hamar elmegy így a hétvége, ha minden napra jut egy program. Most pedig azt hiszem youtubeon nézek kertes videokat. A BBC-nek vannak jó kis kertes műsorai ilyen pl. A kertész kertje is. Sok rész megtalálható magyarul, jó őket nézni és ötleteket meríteni belőlük.  De a Biokert biofőzőcske videok is nagyon sok ötletet adnak, hogyan alakítsuk ki pl. a konyhakertünket és remek ételeket főznek benne. A Kapa kasza fakanál többször volt már a tv-ben, de szinte minden rész megtalálható a neten, jó őket újra nézni. Böngésszetek ti is, nagyon ki tud kapcsolni. Persze csak akkor, ha valaki szeret a kertben szöszölni. :) Mint én. :)

Megjegyzések

  1. Imádom a Kertész kertjét!!! Minden szombat délelőtt az a háttérzaj, mikor főzök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen itt is :) Szombat vasárnap reggel 8-tól mennek a kertes műsorok. Ki nem hagynám, annyira megnyugtat és olyan sok jó ötletet ad. :)

      Törlés
  2. Én meg teraszos-balkonos képeket gyűjtöttem le. :D
    16 cserép növény várja, hogy elálljon az eső és ültethessek kint. :)
    Neked hogy állnak a pampafüveid? Aggódom, mindig későn ébred az enyém, de ennyi napsütés után már élednie kéne, de semmi. :O

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése