Valószínűleg ez most

nem lesz egy népszerű bejegyzés, de be kell vallanom, hogy én nem szeretek anyák napjára járni. Sajnálom, ez van. :( Szégyellem is magam, szerintem én vagyok az egyetlen ilyen szaranya, de hát én nem tudok ott kötelezően, felhőtlenül anyáknaposkodni. Egyrészt, mert már május vége van és már régen megköszöntött a gyerekem, másrészt meg azt hiszem 13 évesen ezt így kollektíve már elbohóckodják, meg nem is szeretik. Én nem tudom, engem rosszul raktak össze, már oviban is kirázott tőle a hideg, persze könnyes volt a szemem, hogy az én cuki fiam aranyosan előadta amit kell aztán még is csak már akkor is úgy gondoltam, hogy ez bensőséges egy anya meg a gyereke között és nem kell azt az egy két meghitt percet ennyire a külvilág elé tárni, pláne produkáltatva a gyereket. Na mindegy, ennyit erről ma megyek öt órára, de alig várom, hogy már otthon legyünk. Ma nyűgös vagyok, ebből az irományból is látszik. :/

U.i.:azt hiszem rajtam kívül még Kormos Anett ( a humorista, újságíró csaj )sem szeret anyák napozni, legalább is úgy rémlik neki van erről egy jó kis története valahol.

Megjegyzések

  1. Hááát ha ez megnyugtat, én is utáltam :)

    VálaszTörlés
  2. Az Anyák napját igen, de a műsorokat nem. Most is csak az volt a jó, hogy egy hároméves még bohóckodik a színpadon és lehetett nevetni. De sírni sose szoktam. És én is mindig alig várom, hogy hazamehessünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, így értettem én is. Az Anyák napja igen, de a körítés a suliban....bár most bevallom hamar vége lett, csupán 40 perc volt az egész. Emlékszem az oviban egyszer másfél órás műsor volt és baromi meleg :/ Anyám.

      Törlés
  3. Most már nem tudnám elképzelni, hogy majdnem13évesen műsorozzanak, de ovis és kisiskolás korukban nagyon szerettem. Érdekes, mondjuk, most belegondoltam, egyetlenegy dereng nagyon, a többire nem emléxem, pedig azért volt pár...
    Nem vagy szaranya, mindenki másképp van összerakva, és kész :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az oviból erre a nagyon hosszú, k....meleg napra emlékszem. És arra, hogy sárga gerberát kaptam :D

      Törlés
  4. Nem szeretek én sem, mert muszáj, szerencsére nálunk az oviban ez egy együtt játszós, körjátékos éneklős történet és nem gyerekkínzós ezerszer próbálós, így az még elmegy. Alsóban viszont már agyonpróbált műsort kapunk minden évben, kis teremben 25 gyerek, ötven szülő, halálos. Nem tudok rajta sírni sem, mert tudom hogy mekkora meló volt a gyerekeknek.. Felsőben már nincs ilyesmi és nagyon nem bánom! Az is mindig gond volt, hogy nehogy egyszerre legyen a gyerekeknek, mert akkor kiére menjek el? Szóval nem vagy egyedül ezzel, az "anyáknapiműsormonnyonle!"

    VálaszTörlés
  5. Én ,mint tanító sem szeretem. Általában kínlódás évről évre megújulni. ugyanazzal a pár verssel.Egy ideje átváltottam év végi műsorba, abba bármi belefér. A gyerekek meg imádják. Mint anyuka sem szeretem.

    VálaszTörlés
  6. Én még picsogok, de itt ovis és kisiskolás gyerek van. Az óvodában nincs műsor, futószalagon köszönt fel a gyereked, ha érte mész, és tény, hogy nehéz rákoncentrálni, mikor a másik anyuka már a sarkadban topog, és zajlik körülötted az élet. Az iskolain, az első komoly műsoron idén nagyon meghatódtam... De 13 évesen biztosan más lesz már ez is...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése