Végre úgy néz

kovtama | 10:19:00 | |
ki, hogy ma sütni fog a nap. Legalább is most nincs felhő az égen és már most háromnegyed kilenckor 15 fok van a ház északi oldalán a konyha ablakából látok rá a hőmérőre, hurrá! Tegnap a férjem kiszedte az egyik régi tartó oszlopot a kapunál, ma betonozás lesz és további bontás. Semmi különös csak a szokásos dolgok, ő kint én bent csinálom a hétvégi dolgokat. Főzés, sütés aztán ha felszáradt a tegnapi késő délutáni eső maradéka füvet fogok nyírni. Nagyon gyorsan nő  minden, harsogó zöld a sok esőtől, de most már jó lenne sok sok napsütés is, hogy végre igazán virágba boruljon az akácosunk és tele legyen minden sok sok döngicsélő bogárral. Ráadásul ha igazán virágba borulnak a fák esténként már olyan erős akác illat lengi be az egész udvart, hogy harapni lehetne. Kiskorúval történelmet tanulunk, jövő héten pénteken csapat verseny lesz. Holnap barátnőmék jönnek délelőtt, kicsit dumcsizunk, "lazulunk." :) 
Sajnos veszteség is ér minket, mondjuk nem a szó szoros értelmében, de azért én annak élem meg. A szomszéd néni költözik ki a mellettünk lévő kis házból, amit ő már nem is tudom vagy 50 éve nyaralónak használt. Amikor ideköltöztünk éppen vártam a fiamat, még egy hónap volt hátra a szülésig amikor elkezdtük felújítani a házat, emlékszem nagyon barátságosan fogadtak a férjével. Sajnos a férje már meghalt nem is tudom, talán 4-5 éve is már. A kis ház olyan, mint a mesében, tényleg pici, olyan kis mesebeli és most már bőven ráfér a felújítás is. A kert az maga (volt) a csoda, mikor még mind a ketten itt voltak. Képzeljetek el egy olyan igazi kis angol kertet, mezei virágokkal, meg ide oda ültetett mindenféle másikkal, kis szőlő lugassal, felfuttatott szőlő alatt lévő asztallal, székekkel, fügefával....Annyira irigyeltem, nekem ez a kert A kert. Minden összevissza, de még is egységet alkotva. A bácsi, mi csak úgy hívtuk Józsi papa minden reggel egy kis sámlival kiment a zöldséges részhez és gazolt ebédig. Ott nem lehetett találni egy megbúvó árva nem oda való növényt sem. A bácsinak fél lába volt, a mankója mindig a sámli mellett letámasztva.....annyira előttem van. Aztán a sámli tönkrement a férjem csinált neki másikat. És annyit tudott beszélni, te jó ég. :) Mindig a szőlőlugas alatt reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak. Egyszerű, de tökéletes ételek voltak ezek, legtöbbször amiket a kert adott. Jó volt velük kávézni, beszélgetni -  csak nehezen "szabadult" az ember :) - kár, hogy vége van. A bácsi szépen ment el, ha lehet ilyet mondani, nevetés közben megállt a szíve. Nem volt évekig szenvedés, nem kellett ápolni, békésen távozott. 
Most pedig a néninek segített a férjem pakolni, sajnos a sokszor előforduló családi viszály miatt kell elmennie szeretett nyári kis házából. Annyira bánom, nekem akkor kezdődött a tavasz, mikor kiköltöztek és akkor jött a tél, amikor ismét be a városba. Semmi sem lesz már olyan, mint régen nélkülük. El sem tudom képzelni, hogy nem hallom a szöszmötölést a kertben nem találkozunk össze, nem beszélünk pár mondatot vagy többet....Hiányozni fog az egész még akkor is, ha az utóbbi időben egyre kevesebbet találkoztunk, mert hol a néninek volt több dolga, hol úgy jött ki a lépés, hogy én nem értem rá. De a tudat, hogy itt van az jó volt. Tegnap mondta, hogy a kertből kiáshatunk virágokat, növényeket amik tetszenek nekünk. Örültem, kicsit itt marad velünk, nálunk a sok szép régi emlék. Néha elképzelem, hogy megvesszük és egybenyitjuk a mi kertünkkel. A kis házat kiadjuk nyaranta, én reggelit és ebédet készítek a vendégeknek....eltudom képzelni. Sajnos nagy valószínűséggel ez már álom marad - ha csak nem történik egy csoda -  mert pont amiatt van a viszály, hogy a néni az unokájának adta, ő viszont nem gondozza, nem törődik vele, sőt még őt is kitette. 








Pár kép, de közel sem látszik mennyire gyönyörű lesz ez júniusban! Olyankor minden virágba borul, tele lesz az egész pünkösdi rózsával, azzal az igazi vérvörös színűvel (ebből szeretnék hozni hozzánk) mindenhol tátika, szarkaláb, harangvirág lesz. Rózsák minden mennyiségben a ház fehér falára valami elképesztő narancssárgás rózsa fog felfutni és olyan illata van, hogy le sem lehet írni. Mindent beterít. :) A fenyőfa alatt üldögéltünk együtt, ott volt egy hintaágy. Sajnos a hátsó kertbe vezető szőlőlugason már látszik, hogy nem gondozza senki, a fű lassan boka felett ér már. A szőlőlugas mellett millió eper van elültetve, sok palántát kaptunk annak idején innen. Kár ezért a sok szépségért. Szívesen rendbe raknánk az egészet, sok ötletünk lenne. Ha ilyen tékozlást nemtörődömséget látok bárhol, mindig belefájdul a szívem, különösen most hogy láttam virágzó éveket és látom most a hanyatlást. :( Nehéz erről írni, része lett az életünknek, nélkülük már semmi sem lesz olyan, mint volt. :( Vigyázzatok a kertekre, mert akinek van annak tényleg mindene van. 
Nálam most is kertes műsor megy a tévében - a szokásos szombat, vasárnapi reggeli műsor - talán innen is eszembe jutott, hogy legyen egy ilyen megemlékezős bejegyzés.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen "búcsúztatod" a kedves szomszédnénit!) Sajnálatos, hogy az unoka eképpen viseltetik a nagyija felé, aki már életében megajándékozta a kis csodakertjével.((((
    Abból a szép futórózsából is szaporíts, nagyon jól szaporítható, és akkor nálatok is lesz a szép kertetekben.
    De jó, hogy felajánlotta a néni a kertjéből a virágokat!)
    Bizony nagyon jó, ha van egy csodaszép kert, szép helyen, én is szerencsés vagyok, mert van kertem, sajnos ide nem tudok feltenni fotót, hogy megmutassam.

    VálaszTörlés
  2. Jó volt olvasni. Vigyél virágokat, amennyit csak tudsz, félő, hogy veszni fog ott minden. Így az ő emlékük is veletek marad.

    VálaszTörlés
  3. Gombóc van a torkomban! :(, szinte mindent látok és érzek, amit leírsz.... elmondhatatlanul sajnálom a nénit - mindent elvesz tőle ezzel az unoka! hogy lehet valaki ilyen.... ember????
    És tudod, titeket is sajnállak - mert teljesen beleképzelem magam az állandóságba - ami "már soha nem lesz olyan semmi, mint amilyen volt". Mert vannak állandónak hitt dolgaink, amik az életünk része, a jobbik része, amit szeretünk, és amiről miért is gondolnánk azt, hogy nem örök, és hihetetlen, de szempillantás alatt felborulhat az egész.... Jaj! :(
    Van rá esély, hogy valahogy megvegyétek? mármint, eladják egyáltalán, és ha úgy lenne, vajh nektek eladnák-e? és mi van - ez szokott történni.... :( - hogy valaki olyan veszi meg, aki messziről lecarja így ezt az egészet, mert neki nem érték ez, csak csupa rom és gyom, és jön, és ledózerol mindent, ésésés.. majd lesz ott egy csodapalota....? jaj. :(

    VálaszTörlés
  4. Sajnos, ez a múlandóság mindenkit utolér, és fájdalmas, mert annyira szeretnénk az örök életet.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sajnálom:( Az ősszel amikor elköltöztek a szomszédaink átéltük ezt a veszteséget. Azóta is hiányoznak, a házat eladták, mások laknak benne, jó emberek, de nem ők... Ha odagondolok mindig őket látom, hallom.

    VálaszTörlés
  6. Még mindig gombóc van ettől a bejegyzéstől a torkomban nekem is. Hát nem tudom van e , lesz e rá esély hogy esetleg a miénk legyen. Bár az unoka nem nagyon jár ki, most is akkor a gaz, mint a csuda :/ Azért majd alkalomadtán, ha esetleg a nyár folyamán összetalálkozunk velük és ha látjuk hogy igazából milyenek is, akkor puhatolózunk. Úgy van, ahogy írjátok én is mindig látom őket, még a bácsit is, ahogy kint a kertben elmolyol egész álló nap, reggeltől estig. Hallom a köhögését, a nevetését. A nénivel (aki egyébként nagyon nagyon jól tartja magát, simán letagadhatna a korából vagy 10 évet ) meg, amikor még otthon voltam gyesen esténként általában 6-kor, hogy a Barátok köztre szigorúan visszaérjen elindultunk sétálni, babakocsistól. Jaj :( :(

    VálaszTörlés