Ugrás a fő tartalomra

ÚÚÚÚÚÚhhhhhhh de hosszú

volt ez a hét. Ugye írtam, hogy gyerek megy táborba, hát igen napi 4x tettem meg oda vissza az utat a melóhelyem és a város között. Hát nem mondom, hogy élveztem, ugye volt ezer fok meg volt egy nap, amikor özönvíz szerű eső esett (de annyira, hogy még a netes újságok is megírták, hogy a mi falunkat is elöntötte a víz, szerencsére a mi házunk és kertünk épségben megúszta) alig láttam ki a kocsiból mikor vezettem. Lassan ment el a hét, de mindegy is már. A gyerek élvezte a tábort, tetszett neki és nyüsszögés sem volt reggelente, pedig korán kelt fél hétkor - mondjuk délutánra tök fáradt volt - és délután mikor mentem érte volt, hogy haza sem akart jönni. A legnagyobb élménye az volt, hogy elvitték őket vízisízni, na én egész nap para voltam, hogy mi lesz vele. :) Délután mikor mentem érte pont úgy értem a tóhoz, hogy láttam éppen rá csatolják a mentőmellényt és már indult is. Nagyon ügyes volt ahhoz képest, hogy akkor először próbálta nem sokszor esett a vízbe. Hazafele persze megígértette velem, hogy elviszem még oda, úgy hogy a jövő hét után ha szabadságon leszek ez lesz az egyik programunk. 

A hétvégén itthon vagyunk, rengeteget dolgoztam kint a kertben komolyan elfáradtam. A sok eső és a párás idő meghozta a "gyümölcsét" rohadtul  nagyon nő a gaz a kertben és a fű is megindult, úgy hogy a fő programom a szokásos fűnyírás volt. A medencét takarítottam az eső eléggé belehordta a szemetet, de szerencsére lassan kitisztul , már fürödtünk is benne. Sok virág hervad már látszik, hogy holnap a nyár utolsó hónapja kezdődik, volt bőven ami elvirágzott és metszeni kellett. Szóval elvoltam most  a hétvégén ezzel, mert az esős nap után sem tudtam semminek nekiállni várni kellett amíg kicsit felszárad. Úgy hogy most próbáltam behozni a dolgokat, nagyjából sikerült is. Azért sem fog legyőzni a fél hektár! :)

Mindig attól "rettegek", hogy ne akkor romoljon el valami, mikor egyedül vagyok itthon. Eddig még sosem, de most a héten ez is megtörtént. WC-t szereltem, mert eltört a ne kérdezzétek mi és ki kellett cserélnem. Eléggé lepadlóztam a feladattól, de a kollégám elmondta hogyan kell és hát a youtube-on is találtam róla videot, úgy hogy sikerült! :) Az ilyen kis örömök is mennyit számítanak. Egyébként irtó béna vagyok vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy nehezen állok neki a szerelésnek, mert képes vagyok még jobban elrontani a dolgokat. Na mindegy az ilyen kis örömök is örömök az életben. :)

Ma ebédre viszont a "sok megpróbáltatás után" csináltam finom spenótos tagliatellét, hozzá sütöttem lazacot. A gyerek imádja, megleptem vele. A halat eddig mindig a férjem készítette, mert kint az étteremben is sokat főznek ilyet, de most én próbálkoztam meg vele (most először) és jó lett. Féltem, hogy kiszárad sülés közben, de nem. Most pedig éppen sül a csokis brownie diétásabb verzióban, mint ahogy szokás. Leírom a receptet, mert már az illata is isteni, ahogy sül. 

Én így készítem:

25 dkg vaj
20 dkg nagyon jó minőségű étcsoki, nekem most 72%-os volt itthon. 
3 jó púpos evőkanál narancsos kakaópor
4 egész tojás
csipet só
20 dkg kókuszvirág cukor
23 dkg gluténmentes liszt
vanília és mandula aroma ízlés szerint

A csokit felolvasztjuk a vajjal. Én a vajat egészben beraktam abba a tálba, amibe majd mindent belerakunk. Beletördeltem a csokit és az egészet beraktam a mikróba és ott olvasztottam fel. Semmi gőzfürdő vagy más macera, egyszerűen csak figyeltem, ahogy elkezdett olvadni a vaj mindig átkevertem, szépen hamar fel is olvadtak. A csokis vajhoz hozzákevertem a kókuszcukrot.
Ezután picit hagytam hűlni, majd beleütöttem a négy tojást és újabb keverés. Hozzáraktam a kakaóport és azzal is elkevertem
Beleraktam a mandula és a vanília aromát, a csipet sót, majd a 23 dkg gluténmentes liszttel jól átkevertem. 

160-170 fokra előmelegítjük a sütőt és kivajazott 25x30cm-es tepsiben kb. 25-30 perc alatt légkeveréssel megsütjük. 
Egy nagyon tömény csokis sütit kapunk, amit nem is kell szinte rágnunk, mert szétolvad a szánkban. (a gluténmentes liszt miatt) Nagyon finom, komolyan csináljátok meg. Kókuszcukor helyett persze lehet rendeset is használni és sima lisztet is. Aki viszont akarja használhat eritritet vagy xilitet is úgy még diétásabb. A sütés előtt lehet bele keverni apróra tört fehér csokit vagy diót vagy akár meggyet.

Az én lisztem és cukrom ez volt:


képek: google

A jövő héten nem történik semmi, Kiskorú egyedül lesz itthon én dolgozom még egy hetet és várom, hogy szabadság legyen. Most nyugi van, mindenki nyaral még gyorsan egyet aztán vége lesz a nyárnak. Nem tudom az idei jó vagy rossz vagy milyen, nekem olyan semmilyennek tűnik az egész. Fogalmam sincs miért érzem így, hiszen voltunk nyaralni végre ismét hárman, gyerek is két táborban, programok is voltak és lesznek még sem igazi valami.Na, de még van egy hónap!

Mivel kint rengeteg időt töltünk itt bent alig jutottam előre. Rendet akarok rakni a konyhában, kiválogatni azokat a dolgokat, amiket nem használunk, dobozolni és felvinni a padlásra. A gyerek szobájában is aktuális lenne egy nagy pakolás, készülődés a szeptemberre. Ha lesz kedvem, akkor munka után elkezdem, kint most nagyjából megcsináltam mindent, amit hétvégén elterveztem pár apróság van vissza, de azzal elboldogulok a benti dolgok mellett is.

Azt hiszem a rinyálásnak vége nem akarom ismételni magam itt a blogban. :) Elvagyok maradva blogok olvasásával úgy hogy amikor van egy kis időm azokat pótolom. Olvasok pár oldalt vagy nézek valami házfelújításról szóló műsort a Spektrum Home műsorán. Leginkább most ezek a programok, de majd jövő héten kitalálunk pár dolgot, hogy jól teljen a szabadság. :)

Megjegyzések

  1. Nagyon jónak tűnik ez a süti, köszi a receptet, szerintem mi is kipróbáljuk :)! Nagyon ügyes vagy, hogy szereltél, nem biztos, hogy én nekiálltam volna, szóval gratulálok! Az meg milyen jó, hogy az esőt megúsztátok, főleg, hogy a falutokban ilyen károkat okozott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A süti finom, kipróbálós :) Köszi a gratulációt, hát a szükség nagy úr, ha nem lennék egyedül én sem csináltam volna meg az tuti. Másfél órát elbütyköltem vele azért :D Az eső megúszásának nagyon örülök, sajnos több helyről hallottam, hogy sok házba befolyt a víz. :(

      Törlés
  2. OK, ezt a sütit én is kipróbálom, ha a fiúk hazajönnek. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…