Ugrás a fő tartalomra

A remény

" A remény nagy kurva. Sokszor visz olyan helyekre, ahol nincs keresnivalód és sokszor késztet olyan dolgok megtételére, amit nem kellene megtenned. A szerelem is tud ilyen kurva lenni, együtt meg aztán végképp borítékolhatják, hogy idióta legyél. Van, hogy valaminek vége, olyan is van, hogy el sem kezdődött igazán, de ez a kettő elhiteti Veled, hogy van keresnivalód kapcsolatokban és helyzetekben, mert az, hiába minden kézzel és szívvel fogható bizonyíték az ellenkezőjére, lehet még jó. Lehetsz Te még ott boldog. Ha nem is most, majd holnap, holnapután, ha a csillagok állása kedvező lesz, ha okosabb, megértőbb kedvesebb, vékonyabb leszel. Ha többet mosolyogsz. Olyankor is, mikor semmi kedved. De csak nem jön az a melengető és biztonságos érzés, hogy Te itt fontos vagy, hogy szerethető vagy. A Te hibád, – gondolod. Te nem tettél meg mindent, Te vagy hitvány, Te vagy csúnya, Te vagy az, aki kerékkötője a dolognak, miattad nem működik, miattad bántanak, miattad kerülsz méltatlan helyzetbe, miattad vagy egyedül, miattad hagynak el. Hazugság. Egy kapcsolatban két ember van. Két emberen múlik, ha szép és virágzó, ha könnyed és mosolygós és két ember teszi azt reménytelenné, pengeszájúvá, búskomorrá, veszekedőssé. Én hibám és Te hibád nincs, Mi hibánk van. Ha a Tiéd annyi, hogy olyan helyen kerestél szeretetet, ahol nem volt, és mégis megmagyaráztad magadnak, hogy lesz, akkor az a Te részed belőle. Ha kényelemből, reménykedésből, félelemből maradtál ott, ahol Neked nem terem babér, akkor meg az.
Sokszor teszünk vesszőt oda, ahová pontot kellene. Mert a pont nehéz. A pont elfogadás, belenyugvás, a pont veszteség. A pont vége egy olyan életnek, ami nem lehet a Tiéd, hiába vágytál rá. A pont az álmok és ideák vége, terveké, amiket már nem fogsz megvalósítani. A pont kicsit a hiábavalóság érzése. A hiábavaló küzdéseké, az eddigi melóé, az éveké, amiket belefektettél valamibe, ami most elsétál. A pont magányos. A pont félelmetes, mert bizonytalan, hogy hogyan tovább. A pont épp ezért veszélyes is. A pont előtt volt valamid. Reményeid, valami kis szar a kezedben, ami még ha tényleg szar is, de legalább tele volt a kezed vele, lehetett kapaszkodni bele, lehetett markolni. Levegőt markolni ellenben iszonyatosan félelmetes. Pontot tenni kicsit halál. A pontot meg kell gyászolni, a pont rohadék és rohadtul fáj. A pont (Buddhista barátaim figyelmébe) az ego elengedése. Szembenézés azzal a ténnyel, hogy nem voltál elég jó és bizony nem szerettek, nem szeretnek. Elengedése annak a nevetséges gondolatnak, hogy majd egyszer mégis.
A pont a remény elengedése, hogy bizonyítékot kapj arra, hogy elég vagy, szerethető vagy és nincs Veled baj.
Félsz a ponttól, mert kudarcot vallottál.
Nem feleltél meg. És ez valóban így van. DE! Mikor pontot kell tenned, hajlamos vagy elfelejteni, hogy előtte hányszor fájt. Hogy hányszor égett, hányszor szúrtak beléd kést, hogy hányszor voltál hibbant, hányszor voltál egyedül. Nem fizikailag, úgy ketten voltatok. De ez máz, külcsín. Társas magány. Elfelejted, hogy a pont előtt is féltél, hogy a pont előtt sem voltál önmagad, hogy a pont előtt is levegőt markoltál, hogy a pont előtt sem voltál egész. És ettől, pusztán ettől az egy értelmes gondolattól a pontnak máris megváltozik az értéke. Helye lesz. Mert a pont fájhat, most kurvára fájnia is kell, ha volt jelentősége a kapcsolatnak, ha szerettél, ha terveztél vele, ha komolyan gondoltad és akartad, de gondolj arra, hogy ez most csak egyszer fáj ennyire, viszont soha a büdös életben nem fog többet. Nincsenek kis fájások, se nagy fájások, nincs megalázás, nincsenek méltatlan helyzetek, nincs félelem, nincs bizonytalanság, nincs színjáték, nincs maszk, nincs már semmi, amitől eddig nem érezted magad egésznek és boldognak. Ha kiteszed azt a pontot, elfogadod, hogy kudarcot vallottál, elfogadod, hogy nem szerettek, hogy nem voltál fontos. Neki. Vesztettél. És közben hatalmasat nyertél. Visszanyerted önmagad. Kicsit megtépázottan ugyan, de most szabad vagy és ha tükörbe nézel, a saját arcod látod. Nem játszmázol, nem akarsz már megfelelni, nem akarod a szeretet látszatát és nem akarsz érte koldulni. Igazit akarsz. És meg fogod kapni. Mert értékes, erős és szerethető vagy. És fontos. Nem kell tökéletesnek lenned hozzá, hogy szeressenek. Azt mondják, a tiszteletet ki kell érdemelni. A szeretet viszont vagy van, vagy nincs. Ahol pedig van, ott soha nem lesz pont. Ha pontot tettél, vagy Rád tettek pontot, akkor az a pont megmentett attól, hogy olyan helyen keresd, ahol soha nem találtál volna rá.
A pont félelmetes.
A pont ennek ellenére néha a legjobb, ami történhet Veled.
Tedd ki, és nézz a tükörbe. Gyönyörű vagy és bátor. Megtalálod majd, aki nem ismer Veled pontot, csak ezer vesszőt, mert egy pillanatig sem leszel neki sok, vagy kevés. Csak Te leszel, és ez PONT elég lesz hozzá"

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…