Szerintem legalább is. Sokan gondolkodunk így időről, időre és mindig megfogadjuk, hogy holnaptól más lesz, másképp csináljuk majd, másképp gondoljuk majd. Egy darabig megy is, aztán azt látjuk, hogy ismét elölről kezdjük az egészet. Ki ki helyettesítse be magának ami rá jellemző, rá vonatkozik, változtasson évszámot, vagy rakjon és vegyen el belőle amit akar.
A WMN oldaláról hoztam és azért nem linket szúrtam be, hogy ne kelljen lapozni.
"Lusta vagy. Nem igaz, hogy nem látod be. Magyarázol itt az önmegvalósításról, keretekről, lehetőségekről és korlátokról, de igazából csak elképesztően lusta vagy.
Lusta vagy futni, mosogatni vagy elmenni végre nőgyógyászhoz. Lusta
vagy belátni, hogy közelebb vagy már a harminchoz, mint a húszhoz, és
ideje lenne elfogadni, felvállalni és felelősséget vállalni azért, hogy
nő vagy. Nem… nőnek lenni nem azt jelenti, hogy most már géllakkot
kenetsz a körmödre, hogy ne kopjon le folyton. És nem is azt, hogy
kicsit jobban tudod, hogyan hat a hajdobálás a férfiakra.
Dühös vagyok rád, mert látom benned a lehetőséget. Dühös vagyok rád,
mert nem engeded, hogy mások is igazán lássanak, félsz attól, ha nem
vagy mindig irtójófej és kedves és figyelmes, akkor majd nem
fognak szeretni. Pedig látod… szeretnek. Jó lenne, ha nem csupán
két-három embernek mernél nemet mondani… vagy nem csak előttük vállalnád
fel az árnyékosabb oldaladat. Mert így ők sokkal többet kapnak belőle,
mint a másikból… pedig nem ezt érdemlik.
A tested is lehetőség. Basszus, lehet magyarázni önelfogadásról, és
belekapaszkodni abba, hogy te „ilyen alkat vagy, erősek a csontjaid, a
nagy mellhez has is jár”, de mindketten tudjuk, hogy nem hozod ki
magadból a legtöbbet. Inspirálónak találhatsz más teltebb lányokat is,
de ettől pontosan két napig szereted magad jobban. Persze lehet utálni a
„vékony lányokat” (igen, ez neked egy külön kategória, egy rettegett
arctalan tömeg, ami karcsú derekakból, lapos hasakból, és… te jó ég, micsoda vékony karokból áll,
akikkel szemben örök vesztesnek érzed magad, amit rendkívül felnőtt
módon megvetéssel teli indulatokkal kompenzálsz, és még véletlenül se
lájkolod a bikinis fotóikat, akkor sem, ha amúgy jó fejek), de a
lázadásodból nem lesz szeretet és elfogadás.
Mi lesz azzal, amit magadnak,vagyis inkább magadról álmodtál?
Hogy huszonnyolc évesen boldog leszel, magas és szőke (a magasat nem
tudom hogy gondoltad, sajnos tizenhét éves korod óta nem nőttél egy
centit sem), lassan készülsz az első gyerekedre, végre megtanulsz
öltözködni, hiszen addigra nyilván megértetted már, hogy a villamoson
utazó lányok kilencven százalékának miért olyan harmonikus a
megjelenése. Tudom, még mindig azt hiszed, hogy ez a korral jár, hogy
egyszer csak megvilágosodsz, és sikerül az alakodhoz megfelelő darabokat
a pénztárhoz vinni, és végre olyan dolgokat tárolsz majd a
szekrényedben, amiket fel is veszel. (Jesszus, a szekrényed egy külön
beszélgetést érdemel, anyád kiborulna, ha egyszer beengednéd a
lakásodba… és meglátná.) Azt hitted, hogy a stílusoddal együtt
megtalálod majd azt is, mire vagy hivatott. Mert a rendkívül
nárcisztikus, Disney-hercegnős világodban azt gondoltad, hogy majd
valamit leteszel az asztalra. Mert különleges vagy. Ki különleges, ha
nem te?!
Még mindig arra vársz, hogy a világ felfedezze, milyen fantasztikus is vagy te (és ha lehet, meg is mondja, hogy pontosan miben). Hogy egyszer majd csak jön valami, és akkor tudni fogod, hogy gyerekeket lovagoltatnál vagy vezetőket fejlesztenél szívesebben.
Várj, hangosabban! Ha sugdolózol nem hallom… Ja igen, az írás, az
írás is még ott van benned mint vágy? Nem mondod, pedig már csomó ideje
nem mutattad semmi jelét annak, hogy akarod még. Megállapodtunk benne,
hogy tehetségtelen vagy, nem jön az ihlet, másokét kijavítani mindig
sokkal könnyebb, és különben is, ki lenne kíváncsi bármire is, amit
papírra vetsz? Ráadásul azt is megbeszéltük, hogy amíg írásban sem
tudod vállalni önmagad, és ezért mindig valakihez hasonlót próbálsz
alkotni, semmi értelme az egésznek.
Szerintem kezdj el gyakorolni! Nem írásban, hanem az életedben. Mutasd ki, ha valami nem tetszik, ne mosolyogj arra, akire nem akarsz, szedd le a ragasztót a talpadról, és lépj, ha lépned kell.
Húzd ki magad! Senki sem szól helyetted, nem érted? Elképesztő: még
mindig csak elvárod a világtól, hogy történjen neked, mert rettegsz a
következményeitől. Igazából nem vállalsz felelősséget, pedig trénerként
mindig ezt magyarázod… Lehet, hogy elcseszed, és lehet, hogy nem fog
tetszeni neked meg másoknak, lehet, hogy rosszul döntesz, és kudarcot
vallasz! Képzeld: megtörténhet, hogy nem fejezel be valamit,
elmenekülsz, megbántasz másokat. De valahogy mégis közelebb lesz a
valósághoz, mint ez a rózsaszínes illúzió, amit fenntartasz magad körül.
Derüljön ki most már az élet, különben belehalok az unalomba és a félelembe, hogy lekések a világról!
Ne haragudj, lehet, hogy ez most sok volt neked! Rémesen fogadod, ha
véletlenül nem teszel meg mindenkinek mindent az elismerő szavakért.
Köszönöm, hogy kiírhattam magamból! Egészen furcsa és üdítő volt végre
őszintének lennem veled."
/Cikk: http://wmn.hu/2016/09/22/ram-szoltam-kapd-mar-ossze-magad-anyukam/ /
Nekem egyáltalán nem tetszik ez a cikk. Hosszasan tudnám taglalni,miért nem, de felesleges lenne. Felszínesnek tartom. Ennyi.
VálaszTörlésPicit az. De én pár dologban hasonlítok :/ Sajnos. Igyekszem javulni :)
TörlésAmúgy annyit szerettem volna még hozzáfűzni, hogy én is elég mélyen vagyok és igen, lustaság és kényelem is oka annak, hogy nem bírok felkelni onnét, de persze sok minden más is. Ahogy gondolom, neked is. Sok ember érez így most, ahogy látom a világot magam körül.
TörlésVan olyan amikor én is így magamra szólok és lendületet veszek és van olyan, hogy nekem sem tetszik ez a stílus. Most épp szendergő fázisban vagyok én is, szóval az ilyen írás nem lendít rajtam, de valószínűleg tavasszal nagyon jól fog jönni:)
VálaszTörlésMost én is a semminemjó fázisában :D
TörlésÉn meg nem tudom :D. Amúgy perpill semmitsenem tudok, szóval tökmindegy.
VálaszTörlés