Ugrás a fő tartalomra

Nem tudom ki hogy van vele

de én mostanában olyan nyafogós vagyok, hogy jobb nem is beszélni róla. :/ Persze, ha lenne egy zárt blogom ott leírhatnám az összes bánatom ami van mostanában, de nincs így most nem írom le ezeket. De azért van nyavalyám bőven :( Nem tudom az ősz teszi (pedig mennyire vártam) vagy a változó kor (mert úgy érzem és egyre több jele van, hogy elindultam ezen az úton) de valahogy napok óta vagy inkább ezen a héten semmi sem jó. Sok a munkám, itthon is van lenne mit csinálni amíg még ilyen jó az idő, de valahogy nincs kedvem. Szombaton végre eljutok futni, végre végre kicsit törődhetek magammal és magamban lehetek, gondolkodhatom, csend lesz és nyugalom is, ez kell most. Úgy érzem legszívesebben kifutnék a világból.

A munkahelyen most elég sok minden összejött, táblázatok, könyvvizsgálat jövő héten, számlák....nem lehet unatkozni. 

Amúgy történnek jó dolgok is, mert megoldódni látszik az internet mizériánk és lesz jó gyors és olcsóbb netünk. Sikerült megcsinálni, hogy feltudják szerelni a kütyüt és mikrohullámon jöhet hozzánk a net, csak el ne kiabáljam mert hétfőn fogják szerelni. A tv és a telefon csomagot már átvariáltam és ezzel is sokkal olcsóbb már a dolog, de ha ez az új szolgáltató sikerrel jár, már ez a szar netünk is mehet a levesbe! (itt elmondok egy imát magamban)

A fűnyírás szuper ezzel az új géppel, aki beszerzésen töri a fejét csak ajánlani tudom.
Kiskorú is élvezi a külön angolt, bár jó sok leckét kap de ő ezt nem úgy fogja fel,szereti. Jövő héten szülői remélem ezzel az angol nyelvvizsgával kapcsolatban is megtudok majd bővebben dolgokat.

Örülök, hogy még ilyen jó az idő, hogy sokat süt a nap igazi őszi hangulat van kint a kertben. Jó kint feküdni a napozóágyon. A falevelek már hullanak, itt ott sárgák is és reggelente az a jóféle friss levegő van. Éjjel meg kifejezetten jó nyitott ablaknál aludni, mert érezni lehet a beáramló hűs levegőt.

Ma rövid napom lesz, fél háromkor végzek elugrom a gyerekért és megyünk a kertészetbe. Tegnap láttam, hogy hoztak új virágokat, bokrokat, mindenfélét és itthon az utcán kivágjuk az összes régi "égigérő" már nem szép tujáinkat, amit kezelni már alig lehet viszont cserébe télen, ha ráhull a hó minden ága a földig ér és elfoglalja még a járdát is. Remélem lesz még az illatos nyári orgona, alacsony rózsa és más évelő növény.

Amúgy össze kell kapni magam testileg, lelkileg is. Leeresztettem. :/ 

Megjegyzések

  1. Én jelentkezem... szóval detto. A legjobban azt utálom, hogy azokat "macerálom" , akiket főleg nem kéne, és mindig újabb félreértések generálódnak... eh :(.
    Nyomaszt egy csomó dolog, amiket nekem kellene megoldani - az ablakpucolástól a kertrendezésen át a gyerek mindennapos dolgait is beleértve - amikhez hozzá sem jutok.
    És közben szertnék olvasni. Kiülni csak úgy a teraszra. R-rel lenni, sokat. Kirándulni vele... eh :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát kb. ilyenek járnak az én fejemben is...lehet, hogy vitamint kellene szednem? nünk?

      Törlés
  2. Tami!
    Nyűgösségi forrásokban kiapadhatatlan vagyok mostanság. Gondolok rád, ha végre mosolyogni tudok majd. :o)
    Mostanában sokat nyafogok a blogomon. Szégyen gyalázat amit ott rinyálásban művelek.
    Pusza mindenkinek és sok erőt kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Kell időnként a nyafogás, majd azután csak jobb jöhet!)
    Ilyenkor legjobb, ha belenézel a tükörbe, és azt mondod a tükörképednek, hogy "nyakonváglak" hé te, gyerünk mosolyogni már!))D, és elhúzod mosolyra a szád, ezután már könnyebben indul felfelé a spirál.))
    Tapasztalat...))DD
    Szeretlek benneteket nyafogósan is!!))

    VálaszTörlés
  4. A mai egy ilyen napvolt , tele idegességgel, feszültséggel, kimerüléssel, érezhetjük a változást, lehűlést. Mi is vettünk új fűnyírót, minőségi a különbség. Jó növényválogatást neked!

    VálaszTörlés
  5. Hát, nekem ez már vagy két hete tart, pedig nem szoktam hosszasan így érezni... aztán láttam a saját blogomban, hogy tavaly is ez volt, de talán nem ennyire durva. Lehet, hogy az ősz, meg az, hogy felpörögnek a dolgok körülöttünk, ezt (is) váltja ki. Én magnéziumot szedek, de most annak sem érzem a hatását.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…