Ugrás a fő tartalomra

Azt hiszem a listámról

amit tegnap írtam pár dolgot már ki is húzhatok. Pl. a takarítást, mert azt muszáj volt tegnap délután megejtenem, már egy hete nem csináltam semmit (ritkaság) részben kedvem nem volt hozzá, részben az esős idő miatt is inkább csak úgy voltam, aztán a gyerekkel is tanultunk minden nap. De tegnap megejtettem, mert már láttam a port a polcokon, plusz az előszobába is behoztuk a koszt a rossz idővel. A gyerek szobájában még a szekrényeket is elhúzgáltam a fal mellől és ott is porszívóztam, felmostam. Amúgy is van bennem egy megmagyarázhatatlan feszkó, talán a sok elintézni való miatt, talán, hogy tényleg hiányzik egy nap szabadság, talán most jön ki rajtam, hogy a szeptembert végig aggódtam a gyerek miatt, nem tudom de a takarítás ilyenkor nekem inkább gyógyír, mint munka. Feszültség levezető. Ahogy olvasom, másoknak is az. :) Aztán a finom étel főzését is megejtettem, csináltam mindenféle fűszerrel megszórt sült tarja szeleteket, hozzá hagymás petrezselymes tört krumplit és volt tejfölös uborka saláta. Még mára is maradt belőle, úgy hogy ha ma hazaérünk akkor főznöm nem kell. Kimostam két adagot, még este fél kilenckor azt teregettem az udvaron, a kiskutya ugrált körülöttem közben. Rendet raktam a gardróbban, megint sikerült selejteznem pár dolgot, elajándékozásra. Egyik kedvenc blogom, ahol jó ötleteket lehet időnként olvasni ez. A legutóbbi bejegyzését olvasva ismét elkapott a harci láz, hogy átnézzem a dolgaimat és most már tényleg úgy szortírozzak, válogassak a ruháim között, hogy egy praktikus, könnyen variálható ruhatárat kapjak. Sajnos időnként még mindig vásárolok hirtelen felindulásból, le kell róla szoknom. Sokszor van, hogy csak állok a szekrényem előtt azon tűnődve vajon mit vegyek fel? Tipikus, nincs egy göncöm sem, mert hát a sok bába közt elvész a gyerek, olyan a szekrényem időnként. Van elég, de még sincs semmi. Biztos ismeritek az érzést. És ez pont azért van, mert nem tudom fejben tartani, hogy mim van és mim nincs. És sok, sok színnel. Úgy hogy hétvégén biztos, hogy elolvasom Andi blogját és listát írok én is, ahogy ő is. Ma rövid napom lesz, gyorsan megejtek egy apróbb bevásárlást (el ne felejtsek lencsét venni, olyan régen volt főzelék holnapra azt tervezek) kenyér, tej, gyümölcs van csak a listán. Hétvégén mindenképpen sütök most már valami sajtos, sósat mert eddig a fiúk édesség utána vágyát csillapítottam, de én inkább sós párti vagyok, úgy hogy most kénytelenek lesznek ők is ezt ropogtatni. Jó pár hónapja nem sütöttem semmi pogácsa félét. 
Közben nézegetem a tegnapi bejegyzésemben írt dolgokat van rajta még bőven elintézni való és van olyan, amit hétvégén megtudok csinálni. Remélem az idő is jó lesz, hogy kint is tudjak haladni pár dologgal.
Kiskorú (nem akarom elkiabálni) de úgy néz ki végre magára talált tanulásilag. Remélem túljutottunk a krízisen. Betartja a saját maga által szabott napirendet és szépen haladunk. Pl. a csütörtök a legnehezebb nap, viszont a szerda az nagyon laza, így már kedden előre tanult csütörtökre is, hogy ne legyen sok egyszerre. 
Ötleteket gyűjtök karácsonyra, ajándékok, lakberendezés. Aludni nem nagyon tudok még mindig, úgy hogy jó móka ez éjszaka csak már érzem, hogy nemsokára kidőlök. :/ Előveszem ismét a Valerianát azt hiszem. Hajnali fél háromtól fél négyig olvastam ma is. Fantasztikusan "kipihent" vagyok, megyek is iszom még egy kávét, aztán lezuhanyozom és a szemem alá kenek valami krémet, hátha emberibb formám lesz.
Legszívesebben ezt csinálnám:

Inslee Haynes Art

Megjegyzések

  1. Én is ezt szedem(Valeriana). Tudod, megfigyeltem néha ok nélkül vannak ilyen nem tudok éjjel visszaaludni időszakaim. Most, hogy nem dolgozom, kevésbé,de most is előfordul. Sőt mostanában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, aztán a kialvatlanságtól meg egy hónap után van egy nap, amikor meg nagyon sokat.

      Törlés
  2. Péntekre szoktam kidőlni... én akkor alszom egy nagyot, és az akkor jó. Amúgy mostanában jól alszom, csak keveset, mert későn fekszem és korán kelek, tehát így csak 6-7 óra, ami - nekem legalábbis - kevés.
    Irigyellek, hogy haladtál a listáddal, én még mindig sehol nem vagyok, csak pakolom jobbról-balra a megcsinálandó dolgokat....

    VálaszTörlés
  3. Kívánom, hogy azért a hétvégén legyen egy kis, a képen látható tevékenységed is!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is 6-7 óra jut, összességében nem kevés végül is, de minden nap 4 előtt ébredek már és érzem egy idő után, hogy fáradok, de nagyon. És akkor jön, hogy az egyik hétvégi délutánon alszom egyhuzamban 3 órát. De ez nagyon ritkán jön össze, meg sajnálom is rá az időt...
    A másik, hogy így mindig kidőlök nagyon korán, de tegnap pl. csajos programom miatt majdnem éjfél volt, hogy lefeküdtem, és mégis kukorékolok 5 óra óta.

    VálaszTörlés
  5. Na ez jöhet :)
    fűszerrel megszórt sült tarja szeleteket, hozzá hagymás petrezselymes tört krumplit és volt tejfölös uborka saláta meg a sós ropgós is :)

    VálaszTörlés
  6. Ajánlom neked ezt a blogot is: https://paretolanya.wordpress.com/

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit is írhatnék?

Vannak történések - rosszak - de arról nem szeretnék.
Ami jó az az, hogy végre tegnap felkerült a nyelvvizsga eredmény és hát s i k e r ü l t és olyan nagyon örülök és büszke vagyok rá és ő is olyan boldog. :) Kellett ez a löket, önbizalom növelő és hát nem titkolom kis előny talán majd a gimiben....
És a tanár írt neki egy kis üzenetet természetesen angolul,  amit most iderakok magamnak is, hogy mindig visszatudjam olvasni, mert ez olyan jó dolog.
"ÁDÁM! Congratulations. I am really happy about your result, and I am proud of you. You have developed the most during the last two years, and you were the most hardworking student of the group. Welldone, great job. I wish all the best for your future. If you have problems with grammar in the future, I will help you. Take care bye: J"
És amit a gyerekem válaszolt, arra még büszkébb vagyok és teljesen megvagyok hatva tőle (még akkor is, ha van benne pici hiba) :
Thank you for helping us. And thank you for the candy :D. When I g…

Mindenhol jó de a legjobb

természetesen otthon. Végre itthon vagyunk, mert úgy döntöttünk pénteken késő délután, hogy inkább hazajövünk, mint hogy másnap korán keljünk, úgy is 10-ig el kell hagynunk az apartmant. Pont olyan idő volt, amilyet szerettem volna. Nem volt túl meleg, olyan 24 fok körül mindig, bár a tűző nap ezt időnként melegebbnek éreztette. Minden nap tudtunk fürödni, illetve a fiúk én inkább olvastam, ha jól emlékszem három könyvet is kiolvastam egy hét alatt. Egy éjszaka esett az eső, meg kicsit délelőtt aztán hirtelen kisütött a nap és jó idő lett,  -amúgy pedig a Balatonnál szerintem mindig nyár van, még télen is - ezen kívül minden nap jó volt, nem dőlt rólunk a víz a kánikulától, hálisten de pont arra volt elég, hogy legyen fürdés meg napozás és kirándulás. Finomakat ettünk, kipróbáltunk új helyeket is. Azt szeretem ezekben a napokban, hogy a Balatonnál lelassul az idő. Ahogy odaérünk amellett, hogy megcsapja az orromat az a semmi máshoz nem fogható számomra nagyon jó víz illat valahogy mi…

Ötkor keltem

és azóta már lement egy mosás, kitakarítottam a spájznak használt nagy beépített szekrényemet,  a hűtőt is átnéztem, aztán bepakoltam a mosogatógépet. Na nem azért, mert én ilyen kisangyal vagyok, hanem mert nem tudtam tovább aludni. De jó ez, mire a gyerek felébred pár dolgon már túl is leszek. Úszott minden már napok óta, annyi helyre kellett menni, minden napra jutott egy egy intézni való, úgy hogy ráfér a házra egy alapos rendrakás.  Mától ketten vagyunk ismét, ez könnyebbség is meg nem is. Háztartást vezetni két főre, főleg ha abból az egyik egy kamasz lényegesen egyszerűbb. Az enyém nem egy "nagy igényű" gyerek, elvan bármilyen kaján, ha van mellette elég gyümölcs, elkészített limonádés és némi rágcsálnivaló. Úgy hogy most pár hónapig könnyű dolgom lesz az ebédet majd rendelem hétköznap vagy esetleg valami egyszerűt fogok összedobni. Csak semmi flanc. :) Ennek jegyében ma rántott cukkini lesz és valami zöldséges rizs, bulgur és van van házi majonéz is hozzá, férjem cs…