Csődöt mondtam

kovtama | 6:15:00 |
mint anya. Ez tény. Már megint ez a fránya tanulás. Tegnap előtört belőlem a sárkány és úgy üvöltöttem, hogy szerintem még a falu végén is hallották. Muszáj volt délután kicsit összepakolnom a konyhát, nappalit mert már futottak körülöttem a dolgok annyira nem volt hozzá kedvem még múlt hét óta. Meg aztán szombaton nem tudom, így csütörtök péntek a takarítós nap, hogy amikor hétvégén a suliból hazaérjünk akkor már csak az ebédet csináljam, jó esetben azt is megcsinálom előre. Kiskorút hagytam kicsit játszani, aztán mondtam hogy tanulja meg a törit utána ha befejeztem átnézzük együtt. Kész lettem, mentem majdnem két óra is eltelt már erre kiderült felét el sem olvasta, alig tudott valamit. Tudjátok a töri tanárról meséltem, elég sok baj van vele (nem csak én mondom) úgy hogy én is úgy vagyok vele, hogy leszarom akkor nem nyitjuk ki a könyvet, már úgy sem fogunk töri szakra jelentkezni, ilyen oktatás mellett a gyerek a béka segge alatt lesz töriből, ha neki elég a füzet és arra a pár mondatra ad ötöst, akkor arra és kész. De az én gyerekem még ezt a szart sem tanulta meg, csak nyökögött összevissza. Hát eldurrant az agyam, egyrészt mert két órája volt rá, hogy kb. egy oldalt megnézzem, másrészt meg láttam a totál érdektelenséget a szemében. Mondtam mindent, hogy ok nem kell gimibe menni, ha azt akarja elérni, ha nem akar érte tenni és ha nem akar tanulni akkor menjen szakmunkás képzőbe, legyen pék vagy kőműves vagy ács vagy bármi ( egyáltalán nem nézem ki belőle, hogy dagasztja a kenyeret, ő olyan szinten nem kétkezi ember, hogy na) azok is jó szakmák, hiányoznak a szakemberek, nem kell grafikus programozónak lenni vagy angol szakon tanulni csak akkor döntse el, hogy ne koptassam a számat és ne kapjak idő előtt egy agyvérzést. Akkor elengedem a dolgokat és legyen úgy ahogy akarja, jó a kettes meg a hármas és ne kínlódjunk tovább. De akkor álljon oda pl. az angol tanár elé és mondja meg, hogy ő nem megy nyelvvizsgázni, kilép a kiemelt csoportból és kész vagy minden vagy semmi. (tudom, hogy ez hülyeség, de annyira ideges voltam, hogy ezt mondtam már kínomban gondoltam talán megijed vagy mittomén) Ja angolból pont előző nap kapott ötöst csak ő 100%-os teljesítmény, CD-ről kellett hallgatni angol párbeszédet,majd kiválogatni melyek a főnevek, igék hallás alapján és csoportosítani szóval na. 
Sárkány voltam, tüzet okádtam és otthagytam hogy gondolkozzon. Fél óra múlva látom, hogy krokodil könnyeket hullat, az én gyerekem olyan, hogy a szóbeli leb...ás jobban fáj neki, mintha kapna egy jól irányzott sallert. Tudom a lelki terror baromira rosszabb, mint egy anyai legyintés, de basszus tegye a szívére a kezét az, aki sosem kiabált vagy emelte fel a hangját a gyerekére. Tökre szégyellem egyébként ami történt.
Persze utána elbeszélgettünk és hagytam a csudába a rohadt tanulást. És persze mondta, hogy a csütörtöki napja nehéz (tudom, fizika, biológia, kémia, matek, irodalom, és két angol) és hogy amikor ez a nap van ő szünetben is átnézi a tanulnivalót, meg sok és fáradt és nehéz és izgul minden dolgozatnál....és már nem is tudom felidézni, de olyan elanyátlanodott volt és szomorú és annyi minden igazságot mondott, olyan jól látta a mai oktatásról a dolgokat, hogy tényleg. És még mondta, hogy mindig az jár a fejében, hogy az a dolgozat ami volt egy hete és nem sikerült miért nem sikerült ........hát mondom. Mondtam neki, hogy ami elmúlt elmúlt, ha egy dolgozat rossz lett azon már nem kell gondolkodni, alszunk rá egyet és a következőre koncentrálunk, hogy javítsunk, kit érdekel hogy az egyik rosszul sikerült, ha mindig van lehetőség javítani, hát én se tudtam mindig mindent, én se voltam mintadiák, de nem is volt ilyen jó fejem a tanuláshoz, mint neki. Mert minden tanár azt mondja, hogy olyan okos és jó eszű és neki olyan kevés kellene a jó jegyekhez és eddig ők tényleg úgy voltak vele, hogy rá mindig lehetett számítani és tudták, hogy ő az egyik olyan gyerek az osztályban, akiről tudták hogy nincs vele gond. Én próbáltam innen megközelíteni a dolgot, hogy fogadó órán nekem ezt mondták, erre ő azt mondta, hogy nem is ismerik őt, azt se tudják milyen gyerek. Próbáltam elmondani, hogy de igen, pontosan azt mondták amit én is gondolok, csak dicsérték és jókat mondtak és bíznak benne...blablabla....nem idézem fel az egész beszélgetést.
Én olyan tehetetlennek és dühösnek is érzem egyszerre magam. Dühös vagyok a kirohanásomért és dühös vagyok az oktatásra, a túlzott elvárásokra, amiben ezeknek a gyerekeknek élniük kell. A hülyeségekre, a nem a mai világban való boldogulásra nevelés hiánya miatt, hogy még mindig olyanokat kell tanulni, aminek semmi de semmi hasznát nem veszi, hogy nem halad a magyar oktatás a korral, hogy nálunk még mindig mumusként tekintenek a tabletre, amivel sokkal hatékonyabban lehetne dolgozni órán és a gyerek még élvezné is, hogy képtelenek megérteni (nem, nem a tanárok, hanem ott fent akik az oktatásért felelősek) hogy hiába tanulja meg a pitagorasz tételt, ha kurvára nem tud elboldogulni a való életben, ha nem tudja a pénzt kezelni, ha nem fog tudni pl. egy bankszámlát nyitni, vagy mittudomén a boltban becsapják, vagy mondjuk nem tudja a számítógépet értelmes! dolgokra használni, mondjuk egy excell tábla (mint tudjuk ma az informatika oktatás a legtöbb általános iskolában messze nem informatika oktatás) vagy egy word használata és még annyi mindent sorolhatnék! Helyette megtanulják, hogy a tajgán milyen növények és állatok élnek és vaktérképen hányadik körön milyen fokon van xy város vagy a tököm tudja mi. És tudom, hogy ezek közül én is megtaníthatok neki dolgokat, meg is teszem.
Én dühös és ideges is vagyok és imádom a gyerekem és tehetetlen vagyok és sajnálom is szegényt, meg haragszom is rá, és most még bőgök is miközben pötyögöm a sorokat és fogalmam sincs, hogy hogy jöttek egymás után a szavak és hogy értelmes mondatokat írtam e, mert már ezt is leszarom. És most éppen azon gondolkodom, hogy írok Vekerdy Tamásnak, hátha válaszol és mond nekem valamit, amitől lazán tudom kezelni a dolgokat és nem rokkanok bele a hülye rendszerbe, a hülye elvárásokba, vagy nem tudom. 
Soha nem írtam ilyen rondán, nem is fogok de most muszáj volt. És nem olvasok vissza, ha káosz lett az lett, én értettem mit akartam.

39 megjegyzés:

  1. Nem lett káosz, amit írtál, ráadásul ismerős. Szerencsés ember vagyok, a falu közepén lakom, így ha ordítok, azt mindenhol hallják. És igen, ordítok, pedig nem akarok, pedig elvileg többet tudok arról, hogyan kellene okosan nevelnem, mint sok más ember és mégse megy. Mert egy dolog van, amivel nem tudok mit kezdeni: ha látom a gyerek arcán, hogy leszarja az egészet. Az ellen mit lehet tenni? Mikor azzal fogad: remélem örülsz, hogy ma megúsztunk egy hármast és a tanító néni kijavította négyesre a jegyemet. Elkapott az ideg. örüljek? megúsztunk??? Mikor úgy ment el a suliba, hogy felkészült a rohadt honismereti dolgozatra. Morgok és kiabálok, de látom az arcán, hogy nem érdekli. Erre még hangosabban morgok és kiabálok, eltiltok dolgokat. Azt is leszarja. Itt mindig mindenki hibás mindenért, csak ő nem. Aztán jönnek a krokodilkönnyek, ahogy te írtad és az, hogy ő csak egy áldozat. Szegény ő. És igen, én is tudom, hogy az iskola nem életszagú, tele hülyeségekkel és ha tehetném, mindent megváltoztatnék benne, de nem tehetem. Az egyetlen érvem ilyenkor az, hogy a többieknek is ugyanezt a hülyeséget kell megtanulniuk, mint neki. Néha jobb, néha kevésbé. Csak a türelmem fogy és a hangszálaim most is fájnak. Kitartás Tami ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!Most még jobban bőgök :) <3

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. A dühödet sírd ki, aztán majd jobb lesz. Nem tudok másban hinni, csak hogy értelmet nyer, beérik egyszer az a sok beszélgetés, belé fektetett energia. Azt viszont hozzáteszem magamnak is, hogy én ehhez egyedül kevés vagyok, azt neki is akarnia kell majd.

      Törlés
  2. Nahát, mit is mondhatnék... dettó. Kb. leírtad azt, ahogy a gyerekem működik, meg azt is, ahogy én erre reagálok. És a leszaromságát is, és a tehetetlenségemet is. Mintha nem egy nyelvet beszélnénk, a gyerekeink és mi... nem?
    Az oktatással nem tudok mit kezdeni, az van, az egy adott dolog, azt kell "elfogadni" és csinálni, és ha már így van, akkor lehetőleg böcsülettel... és az értelmi képességének megfelelően.
    Olyan fura, mintha ezekben a gyerekekben nem lenne motiváció... amikor nekem is úgy jön haza, hogy négyes lett a kémia (amire elvileg tényleg tanult) és mikor azt látom, hogy nem érdekli, és rákérdezek, azt válaszolja, de miért baj ez, van két ötösöm....? és tényleg így gondolja. (ti is ezt írtátok épp, hogy így viselkednek). Én ezt nem értem... hogy nem bántja???? mert ha csak egyből lenne így, de mindenből így van...
    Szóval Tami, ne "bőgj" - én "csak" aludni nem tudok emiatt második éjjel - és szégyellem magam, amikor azért hagyom abba az ordítást, mert már szó szerint fáj a torkom.. - mert úgy látszik, vagyunk így egypáran... de mi lenne a megoldás? én azt érzem, hogy mitnha nem ismerném a gyerekem, nem találom hozzá a kulcsot, és akkor én vagyok a hibás..... de nem vehetem le róla a felelőssége... mert ahhoz már nagy, ha másban tud dönteni, ha máshoz "nagy szája" van, akkor bizony igenis, neki is tenni kellene valamit... legalább annyit, hogy megérti, én miről pofázok..... :( vagy miért akadok ki. Napi szinten....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bennünk volt egy természetes, magunk felé bizonyítási vágy, ami belőlük kihalt. Mi versengtünk, hogy ki jobb. Ők más dolgokban versengenének - kinek van jobb mobilja, nagyobb bulija, akármi. Egy rakat olyan dolog, ami nekem felszínes és elkap a rosszullét, amikor azt látom, 8-9 éves gyerekeket ilyen dolgok tudnak csak lázba hozni. Más nem. Mikor azt kérdezem, te akarsz lenni a legrosszabb tanuló lány az osztályban? Nem, xy rosszabb. Talál egyet és innentől fogva megnyugtatta magát, nem foglalkozik azzal, amit mondtam. Akkor meg mit lehet tenni???

      Törlés
    2. Krikszi a férjem is pont ezt mondta,hogy nincs benne motiváció semmi.És hogy nem találja a világban a helyét, elvan a virtuális világban, időnként kinéz és kész. De ez is csak részben igaz, mert ha program van, akkor meg örül és jön és csinálja. De én nem tudom, én sem alszom már hetek óta, mert azon rugózom, már előre hogy mi lesz majd nyolcadikban, hova tud menni??? Az én jeles tanulóm most a béka segge alatt van, és nem azért mert hülye lenne, hanem mert nem tanul. Azt én hogy magyarázzam el egy gimis igazgatónak, hogy a gyerek jó fejű és okos csak lusta? Hát leszarja, ő csak azt látja, hogy hármas négyes éppen most. :( És akkor majd beirathatom egy gyenge suliba, ahol amúgy egyből meglátszik, hogy nem oda való és itt nem nézek le olyan gyereket, a félreértés elkerülése végett, akik gyengébbek, mert lehet, hogy ők úgy kűzdenek azért a kettesért, vagy hármasért, mint az enyém az ötösért csak ott van köztük, ahol majd azt látja, hogy ott elég a hármas és baromira nincs húzóerő és motiváció és aztán majd egy szép napon rádöbben, hogy elszálltak az álmai. Ahogy én is, pár évvel később amikor nem készültem rendesen az érettségire.De én ezt hiába mondom el, mert ahogy akkor én sem törődtem anyám mondanivalójával, ugyan úgy ő sem az enyémmel. És akkor én mit tehetnék? Nem alszom és most már bőgök is. És persze nekem is volt olyan osztálytársam, akire mindig azt mondták, hogy gyerek belőled nem lesz semmi, mert bukdácsolt, aztán meg most azt látom a fészbukon, hogy saját cége van. Néha szeretnék a jövőbe látni.

      Törlés
    3. Iveta, még csak azt sem mondhatom hogy olyan osztályba jár, ahol sikk nem tanulni. Talán az is baj, hogy ez egy nagyon erős osztály, az osztály átlag sosincs 4,3 alatt, itt azért a legtöbb gyerek nagyon is hajt. Régebben meg pont az volt a gondom, hogy az én gyerekem a négyes miatt sírt, mert már az ciki volt, na akkor meg azt mondtam, hogy az is jó!!Nem kell ötös, nem kell azon stresszelni, hogy csak az ötös jó, mert xy mindig ötöst kap. De egyébként igazad van, én is azt látom, hogy a külsőségek rettenetesen körülveszik őket, a kinek milyen mobilja van és hol volt nyaralni és az ilyen dolgok....nekünk is megvolt ez, csak kicsiben és akkor még nem haladt ennyire a világ.

      Törlés
  3. Én is értem, sajnos... és én is kiabálok, pedig annyiszor megfogadtam, hogy nem és nem - szerencsére nincs sok szomszédünk, az ajtók is csukva - viszont engem annyira bánt, hogy egész nap csak azon kattogok. És igen : mindig megfogadja, hogy tanulni fog és nem kap több elégtelent, de úgyanakkor látom, hogy nem érdekli. Meg sokszor én sem tudok hiteles lenni, mert tudom és ismerem az oktatási rendszert : egy sz.r és semmi köze az élethez, de nem birja felfogni, hogy le kellene érettségizni, ha ott akar továbbtanulni, ahol és ehhez tanulni kell legalább annyira, hogy ne bukjon meg és meglépje az érettségit. Hát ez esze ágában sincs : úgy látom, várja a csodát, ami vagy megtörténik, vagy nagy eséllyel NEM.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyeneket is mondtam neki hogy hiába tudjuk ő is , én is hogy nehéz, hogy nem érti, minden könyvünk kísérleti pont most hetedikben!! nem tudom ki tanul még ilyenekből HASZNÁLHATATLAN!! ezt látom én is és a tanárok is, még is meg kell tanulni! nonszensz. :/

      Törlés
  4. Ó, dehogy mondtál csődöt! <3
    Én bevallom, egy lépcsővel előrébb járok. Már sokat ordítottam, szégyelltem magam, elkeseredett voltam emiatt. És igen éreztem azt is, hogy csődöt mondtam, és mikor mind a hárommal ez volt majdnem teljesen kiborultam, Most hagyom..jönnek a jó, és a rosszabb jegyek...persze, van, hogy piszkálom őket és azt is tudják, szorosan figyelem őket, mert minden jegyet megbeszélünk. De nagyon sajnálom a gyerekeket is. Tegnap beszéltem pont egy osztálytársammal, éppen elmúlt 18 éves. Mondta, annyira ki van borulva, az elvárások miatt. (neki ráadásul bátyja kitünő tanuló volt semmi tanulással) Ő tőle meg mindenki azt várja még kitűnőbb legyen, akkora stressz ez neki, hogy azon gondolkozik nyugatót vegyen be, 18 évesen, és még se munkahelye, se külön családja...nagyon biztattam, hogy ne egye magát annyira és higgye el, az élet majd megtanítja sok mindenre. No ezt csak azért írtam le, milyen nehéz lehet a fiadnak is, állandóan megfelelni, és menyi felé kell megfelelni. Persze a nagy ÉLETBEN is így van.
    Gyerekek meg próbálgatják magukat, lehetőségeiket, és míg szerintem utána "krokodil" könnyeket ejtet, nincs baj. Akkor tudja mi a helyes út...És akkor büszke lehetsz magadra, mert megértette amit kértél.:-)

    VálaszTörlés
  5. Ez messze nem a csőd, dehogy is! Bár az én csemetéim még kisebbek (annál nagyobb gáz, hogy kiengedem a hangom) én is mindig a kudarcot érzem ilyenkor. Popianyu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is ugyanígy látom, dehogy mondtál csődöt! Teljesen megértelek, nálunk is zajos ez a hetedik, de nem is legfőképp Máté, hanem a sok elvárás miatt iskolai szinten és úgy van ahogy írtad, hülyeségeket tanulnak általában, amin én tudom magam a legjobban felhúzni. Azt meg én teszem hozzá, nemrég pont írtam erről nálam, hogy agyonterheltek szerintem a gyerekek, egyetértek Anikóval és én mostanában inkább sajnálom őket, főleg a fiamat persze! A továbbtanulást, élen azzal a gimivel, amit ő szeretne meg valahogy a sorsra bízom (bár tudom, hogy sokat tesz érte ő is), mert ennyire hullámzó teljesítménye nem volt még, mint pont most a célvonalban :) ... De ez is milyen dühítő, hogy pont akkor kell nekik a legjobb formájukat hozni, amikor egész más, "fontosabb" dolguk is lenne. És be kell vallanom, hogy saját magam is betegesnek érzem a tanuljunk, ha beledöglünk is hozzáállást, persze tudom én, hogy fontos a felvételi, meg a jó középsuli, de az is legalább ilyen fontos, hogy most éljenek, gyerekek legyenek, kamaszok lehessenek, szórakozzanak, hülyéskedjenek, csak úgy lehessenek...

      Törlés
    2. Popianyu : <3 tudom igazából nem csőd, olyan jó gyerek ő, tele van szeretettel és érzékenységgel, kinyitja a lányok előtt az ajtót, segítőkész. ezek fontosabbak, mint egy egy rossz jegy, tudom én.

      Törlés
    3. Vivien igen, pont ahogy írod! Ha nem lenne ez a mindent számok alapján döntsünk el a gyerekkel kapcsolatban dolog annyira nem érdekelne. Ha olyan lenne, mint más országokban, hogy az egyéniséget nézik és hogy miben jó akkor olyan boldog lennék!! Ha egy rossz dolgozat után a tanár nem azt mondaná, hogy mi lesz igy belőled, hanem hogy nem baj, legközelebb menni fog! akkor nem lenne ennyi frusztrált gyerkőc. és felnőtt sem. :)

      Törlés
    4. Anikó!!! Hányszor, de hányszor eszembe jutsz!!! Emlékszem, mikor pont ilyen problémákkal küzdöttél!!! Megnyugtató, hogy túléltétek, ezek szerint mi is túlfogjuk :) :)

      Törlés
    5. Túlfogjuk élni, nekem már sok pozitív dolog visszajött, amit ha akkor mesélnek nekem, sosem hiszem el, hogy így lesz. Idő kell mindennek. Ott lenni, ha kell...nehéz! De minden rendben van, okos fiad van, tudja mit kell tenni majd, ha ott lesz az ideje.

      Törlés
  6. Dehogy csőd ez. Mindenki bizonytalan, mi felnőttek azért, mert mert nem tudjuk mit tanácsoljunk nekik, ami miatt majd később sem verjük a fejünket a falba, ők meg azért, mert azt sem tudják, mit is kéne csinálniuk igazából?
    Én már régóta nem kiabálok, sztoikos nyugalommal viselem az egyest a nem megírt házi feladat miatt, vagy bármi mást. És ugyan folyamatos agyalás megy nálunk is, Erik épp nyolcadikos, és el sem tudjuk képzelni, hova menjen, mert tanulni nem szeret (pedig esze lenne hozzá), gyakorlatias gyerek, de nem akarok neki olyan jövőt,ahol mint kőműves vagy asztalos kell minden nap helytállnia. Érdekelte volna a rendvédelem, és neki való is lenne, de nem indul képzés szeptembertől, csak olyan helyen, ahol naponta három órát töltene csak utazással.
    Közben meg folyton azt érzem, hogy elég.. akarom hagyni őket élni, legalább akkor, amikor itthon vannak, és nem akarok nekik papolni semmiről sem, mert azt sem tudom mit beszélek. Nekem 38 évesen sincs igazi jövőképem, és ennyi idősen sem tudnám, hogy ha most nekiállnék tanulni, akkor mi lenne az, amit szívesen tanulnék, akkor hogy várom el ezt tőlük?
    Nem könnyű.. de ne keseredj el. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!! Pont én is úgy ahogy te. Legszívesebben hagynám az itthon tanulást a csudába, menjen biciklizzen, menjen a haverokhoz, éljen!!! Csináljon amit akar! De aztán amikor ott az idő, hogy iskolát kell keresni nem irhatunk kiegészítő lapot, hogy a gyerek jól tanulhatott volna, ha a jegyén nem is látszik, csak éppen az élettel foglalkoztunk. Ez szar!!!!!
      Csak a közelben szeretnétek tanulni? Mert Pécsen indul rendvédelmi szak, ha esetleg kollégiumba és messze is eljön Erik. (én mondjuk elképzelni nem tudnám, hogy nincs a közelemben, de én gyagya anya vagyok :/ :)

      Törlés
    2. Erik semmiképp nem való kollégiumba. Nem csak azért, mert én nem szeretném, ha menne, hanem ő maga sem igényli még, hogy távol lehessen tőlünk. Azért a közelben szeretnénk iskolát találni neki, mert felesleges időpazarlásnak érzem a bejárást.

      Törlés
  7. Mindent leírtatok helyettem is a motíválatlanságról is, hogy teljesen más az értékrendjük mint a miénk volt és ez nem feltétlenül rosszabb csak más. Vió jegyei is hetedikben lettek ennyire hullámzóak, nagyon megijedtem, akkor ment el a "tanulni jó csoportba" és legalább megtanult egyedül tanulni. A jegyei is jobbak lettek és nem hullámzóak annyira, de azt nem mondhatom, hogy hatalmasat változott volna: Ő ilyen, nekem is el kell fogadnom, nem egy törtető alkat, nem szakítja szét magát a tanulásban, viszont bármit elintéz, megold, talpraesett, ügyes, önálló és egyre segítőkészebb felém is. JÓ gyerek és JÓ ember, akarhatnék többet? A továbbtabulása amúgy engem sokkal jobban aggaszt mint őt, szerintem neki így könnyebb is mint nekem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az enyém is ilyen. Talpraesett, korán lett önálló, segítőkész, megcsinálja a reggelijét, kicsi kora óta összepakolja a szobáját, a ruháját. Jó gyerek. :)

      Törlés
  8. Amúgy én is ordítottam ma reggel:( Azóta is fáj a szívem,mert ráadásula l egkisebbel, aki egész héten hisztizett,hogy nem akar iskolába járni, magántanuló akar lenni és még csak elsős:( És bőgve ment el és úgy sajnálom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez szörnyű, hogy már elsőtől kezdve megtörik bennük valami. A kolléganőm is már most mesél olyanokat, pedig elsős a kislánya, hogy égnek áll a hajam.

      Törlés
  9. Szerintem akkor mindannyian csődöt mondtunk, ha ez a csőd... én is szoktam ordítozni a gyerekkel a tanulás miatt, nekem is van lelkiismeretfurdalásom ezért... ráadásul tudom azt is, felnőtt fejemmel, hogy az élet nem is arról szól, amit az iskolában számon kérnek tőlük, nem attól lesz jobb vagy rosszabb ember, vagy sikeres, mert jó tanuló... emiatt aztán én sem piszkálnám, ha rajtam múlna, de az elvárásoknak sajnos meg kell felelni... az én gyerekkoromban valahogy más volt az egész, nem volt ekkora teher a tanulás... még játékra is jutott idő... most meg semmire... és örökké azon agyalok, hogy vajon mit ronthattam el, mert ennyire motiválatlan a gyerekem, de a hozzászólásokat olvasva, úgy látszik, ez máshol is így megy...

    VálaszTörlés
  10. Arról nem is beszélve, hogy nekem is tanulási problémáim voltak gyerekként... eszem volt, de nem motivált az osztályelsőség, így minden érdekelt, mindent elolvastam, de a tanárok hagyjanak már a hülye felelésekkel... elég béna bizonyítványaim voltak... ma már látom, hogy igazából nem is volt jelentősége az életemre nézve, mert akármilyen rossz tanuló is voltam,ember lett belőlem és sikeres... ennek tudatában még kevésbé van kedvem a fiammal veszekedni azért, mert pont olyan mint én voltam... borzasztó nehéz helyzet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan keresztül mentek ezen az én szüleim is. Elővettem a hetedikes bizimet, addig kitűnő voltam. Hetedik év végén meg beficegett két hármas. Úgy hogy kicsit már nyugodtabb is lettem :D Aztán én is felnőtt fejjel tanultam egy főiskolán meg végeztem el egy felsőfokú képzést. ÉS igazad van és tudom én is, nem az a francos papír dönti el kiből mi és milyen ember lesz! Csak jó lenne, ha ezt az oktatók is szem előtt tartanák.

      Törlés
  11. Nem fogok okosat mondani.
    Jól csinálsz majdnem mindent. Miért csak majdnem? Mert nem vagy Isten és eme hiányosságod miatt tökéletes sem vagy. Azonban a Te fiad igazán boldog gyerek és ezt ő is tudja. Szeret tégewd. Te vagy a mindene. Ez pont annyi amennyit egy ennyi idős gyerek akar.
    Légyszíves ne parázz!
    Jön a kamaszkor csak ennyi.
    Szeretitek egymást és ez megvéd majd benneteket .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Kicsit azért kialudtam a sok hülyeséget :) <3

      Törlés
  12. Nem érdemes kiabálni...és ha a gyerek mégis "csak" asztalos lesz, attól még élhet teljes és boldog életet. Van élet az iskolán túl. Sőt, az élet azután kezdődik...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem az a bajom, ha asztalos lenne! Klasszul megélne belőle. Ha érdekelné és ha látnám benne a kétkezi embert örömmel iratnám egy olyan iskolába, ahol jó szakember lehetne. De sajnos a gyerekem nem is tudom hogy írjam, intellektuális alkat, álmodozó, író vénával, olyan meséket írt A4-es füzetekbe már alsóban, hogy mindenféle pályázatokra küldték, szóval az ő beállítottsága más. Pedig milyen egyszer lenne, ha azt mondaná anya én ács leszek. Tényleg. Pont ez a "baj", hogy amit ő szeretne ahhoz kicsit több kitartás kellene.

      Törlés
    2. Nekem nem adtak semmi esélyt a tanítóim az iskolában...se nem tanultam, munkára sem voltam fogható, csak néztem ki a fejemből...emlékszem elmentem vakációban gyümölcsöt szedni, oda se vettek föl, látván milyen lassan mozgok...úgy hozta az élet, hogy 16 évesen elkezdtem dolgozni, és csak 26 évesen jutottam oda, hogy na akkor én asztalos lennék...és noha akkori munka adóim sem jósoltak semmi jót nekem, ma saját műhelyem van, visszatérő, elégedett megrendelőkkel. Minden gyermeknek, embernek megvan a saját ritmusa. Szerintem rá kell bízni...

      Törlés
  13. Szia! Mi ezért járunk Waldorf iskolába, hogy ettől az egész agyrémtől, ami ma az állami iskolákban van, megszabaduljunk.Tisztelet a kivételnek, magam is tanárnő vagyok, ismerem annak az oldalnak a nehézségeit is. Az én gyerekeim vidáman mennek reggel iskolába és nem kifacsarva jönnek haza délután. És nem félek attól, hogy "nem válnak majd be" az életben,mert, aki kiegyensúlyozott, magabiztos, az akármibe is fog, sikerülni fog neki. Emberek vagyunk, nem angyalok, elmegy néha a türelmünk, nem ez a baj. Az iskola a baj, ahová jár, nem tudom hányadikas, de lehet, hogy még most is érdemes elvinni máshová, ha van lehetőségetek. Ne okoskodásnak vedd ám, amit írtam, nekem is van 4 gyerekem, én is sokat agyaltam, hogy mi hogyan legyen és nem mindig sikerült jó döntéseket hoznom, de a Waldorf iskola életem egyik legjobb döntése.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy veszem annak!!! Annak idején én is sokat gondolkodtam a Waldorf iskolán, Pécsen van egy és még egy volt gimis osztálytársam is ott tanít, lehetőségem lett volna arra, hogy odaírassam, de az az igazság, hogy elcsesztem mert féltem attól, hogy keveset tanul. :( Sajnos már hetedikes, most már késő de életem egyik rossz döntése volt. Remélem a továbbtanulásnál amennyire lehet sikerül jó döntést hozni. Köszönöm, hogy írtál! Olyan jólesik.

      Törlés
    2. Még soha nem szóltam hozzá semmihez és senkihez, de most annyira átéreztem, hogy vacakul vagy.Egyébként az írásaid alapján szangvinikus típus lehetsz: ha fent, akkor nagyon fent, ha lent akkor nagyon lent. nagy érzelmi kilengésekkel éled az életed. :-)Én is éltem Pécsen 10 évig, most Győrben, de egyfolytában visszavágyom, rajongok Pécsért. Ott éltek?Olvasom a blogodat, szerintem a lakberendezés miatt találtam rá anno, szerettem az ízlésedet.A pécsi Waldorfban nekem is tanítanak barátaim, talán ugyanazok, mint a Tieid. :-)barátsággal:Orsi

      Törlés
    3. Martos Csongor! Együtt jártunk egy évfolyamon csak más osztályban Pécsen a Kodály Gimiben. Emlékszem a szalagavató bálra jött velem ruhát nézni a Kossuth Lajos utcát végig bohóckodtuk, bár lehet Csongi már nem emlékszik. Pécs mellett lakunk, kb. 15 percre egy kis faluban. És igen, pont ilyen vagyok ahogy írtad. Nagyon nagyon magasan tudok repkedni és aztán nagyon nagyon mélyen is tudok lenni. Végül is orvos által diagnosztizált depressziós (kicsit mániákus, kicsit kényszeres beütéssel) vagyok :D tényleg egyébként. Én is szeretem Pécset, bár régebben sokkal szebb volt szerintem és sokkal nagyobb élet volt itt, most már sokan sajnos elköltöztek az ország más részeibe a munkanélküliség miatt. Bár azért az utóbbi időben vannak pozitív változások.

      Törlés
  14. Agyrém nem csak MA van az állami iskolákban.
    Kis gyerekemet (25) szívatta a Zélet, undorodott az iskoláktól, de már az óvodától is.
    És! Érettségi táján kezdte kapizsgálni, hogy, ha nem akar vadakat terelő juhász lenni (bár milyen egészséges hiányszakma akkor tanulnia illene. Ismeretlenül hangzott neki ez a kifejezés...
    Aztán lett főiskola, meg jeles szakdoga, de nincs diploma, mert két nyelvből kellene nyelvvizsga, de csak angolból van, és nyúvasztja magát a némettel- én meg nem szólok bele. Okultam.
    Unokámnak - az elsősnek besegítek a leckébe - lökött az a tanítónéni, aki hat sor e betűt ad fel - és lazulok, jobb későn, mint soha..
    Rém szigorú óvónéniségemre pironkodva gondolok.
    Ne szívjuk mellre! Ez az egyetlen jó tanács, ami ki bír jönni a számon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Azt kellene ahogy írod, nem mellre szívni és olyan sokszor sikerül is. És lehet, hogy igazán nem is a gyerekemre voltam dühös, hanem úgy az egészre. A suliban a sok hülyeség és az ő lustasága...
      Egyébként képzeld, én kettes voltam matekból, érettségin is így sikerült aztán pár év múlva már munka mellett elvégeztem egy felsőfokú programozói iskolát, megírtam a diplomámat, levizsgáztam. Az igaz, hogy sosem dolgoztam ebben a szakmában, mert tulajdonképpen csak kellett az akkori munkahelyemre egy felsőfokú iskola is, de a matek tanárom biztos elképedne, ha tudná :)

      Törlés
  15. Nem fogod elhinni, nekem is Csongor a barátom, meg a felesége, Blanka.:-)Épp voltak nálunk a nyáron, de a győri waldorfba is szoktak jönni tanulmányútra.Mi a Tettyén laktunk, amíg Pécsen éltünk, imádtam. Állandóan bújom az ingatlan hirdetéseket, hogy nem tudnánk-e valahol a városban valami pici telket venni, vagy valami lepukkant házat, annyira visszavágyom, de itt már nem szeretném eladni a nagy műgonddal megépített házamat.ölelés: Orsi

    VálaszTörlés