Nem tudok

annyira hálás lenni nektek a sok vigasztaló szóért, mint amennyire szeretnék! 
Köszönöm, nagyon jókor jött. És köszönöm azoknak is, akik eddig csak csendben olvasgattak, de most nem mentek el mellettem szó nélkül. Sokat jelentett, tényleg.
Én mindig azt mondom a gyerekemnek, amolyan Scarlett O'Harásan, ha nem is szó szerint idézve, hogy holnap is lesz nap és minden holnap egy új lehetőség, egy új kezdet. És bármennyire is néha nem úgy írok itt magamról vagy a napjaimról én is mindig igyekszem úgy felkelni reggel, hogy minden nap egy új lehetőség. Azt hiszem, ha ezt sikerül átadni a gyerekemnek sosem lesz elveszett, hitehagyott ember belőle. 
Tegnap délután sikerült beszélnem a kedvenc tanárnővel, aki informatikát tanít, hogy korrepetálja matekból, ha van ideje rá, na ideje az délutánonként nincs, rengetegen járnak hozzá főleg nyolcadikosokat készít fel a felvételikre, de azt megígérte, hogy elkéri a gyereket egy héten kétszer háromszor egy egy tornáról, énekről és gyakorolnak, átnézik a dolgokat. Ez nekem nagy segítség, mert a matekot nehezen magyarázom el, mi még sok mindent nem is így tanultunk. Mondjuk megnyugtató, hogy a tanárnő mikor elmondtam a félelmeimet egyből megnyugtatott, hogy nem kell félni, okos gyerekem van túl leszünk ezen is és a végén minden szépen elrendeződik.
Szóval én is most azt mondom, hogy ismét egy új nap, egy új lehetőség, aztán majd meglátjuk. Az élet úgy is mindig elrendez mindent. Én meg legközelebb nem százig, hanem ha kell kétszázig számolok és türelmesebb leszek.

Megjegyzések

  1. Azt írnám, hogy hehehe, de tudom, hogy komoly dolgokkal nem illő viccelődni.
    Kis gyermekem, aki ma már 25 - középiskolában egyik félévben hatból bukott, az egész általános is rémálom volt. Én meg szívattam rendesen - de minek?!
    Szóval főiskolát végzett, érett lett, s én bánom a macerákat.
    Mert igazából nem volt semmi értelme.
    Kiforrnak, megnőnek és mi meg csodálkozunk!
    Erőt kívánok neked, nektek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még is jót nevettem :) Tudod miért? Mert ilyenkor szembesülök vele, hogy mások is hasonló gondokkal küzdöttek vagy küzdenek és bár nem kívánom senkinek, még is jó, hogy nem csak én járok ebben a cipőben! És komolyan tegnap még magamba is néztem, amikor egy két éve hallottam egyik másik ismerősömtől, hogy kínlódnak a kamasz gyerekükkel és olyanokat meséltek, hogy csak néztem és értetlenül álltam a dolgokhoz, hogy hogy a fenébe tudott náluk igy elromlani a dolog, bezzeg majd nálunk tuti nem fog mert olyan klasszul vettük eddig az akadályokat. Most ahogy belecsöppentünk szégyellem is magam. Bár, ahogy végig gondoltam az eddigi éveket év végére mindig minden jobbra sikerült,mint vártuk úgy hogy lehet éppen egy nagyon nagyon rossz és fáradt napon sokalltam be. Köszönöm neked is, hogy írtál. :)

      Törlés
  2. Tami pár évvel ezelőtt - mikor Anikó blogíró - szintén nagyon odavolt a gyerekei ilyetén való viselkedésétől, akkor írtam neki, hogy megértem a nehézségeit, és elmeséltem neki, hogy anno az én gyerekem is nehéz kamasz volt, többször mondogattam, hogy nemérdekel, feladom, azt is gondoltam, hogy nem tud majd leérettségizni, sikerült, majd felvételt nyert az egyetemre, ahova Ő szeretett volna menni, az első 2 évben borzalmasak voltak az eredményei, majd a 3. évben /most már útólag tudom, hogy akkorra érett igazán be....)))/ elkezdett feljönni az eredményeivel, és a 4.-5. évben pedig nagyon jó eredményekkel fejezte be az egyetemet. Már 6 éve dolgozik agrármérnökként, szereti, és jól csinálja, megbecsülik, sőt más vonalon is nagyon szépen, és eredményesen végzi a dolgát, teszi ezt örömmel.
    A Te okos, értelmes gyermekedet most elkapta a "kamasz-gépszíj", Te mellette állsz szeretettel, és nagyszerű fiatalemberré fogja magát kinőni, de igen ez az időszak nehéz mindkettőtöknek. Együttérzek Veled, de megfogjátok oldani!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Olyan jó, hogy ilyen sokan írtok, most már sokkal nyugodtabb vagyok és csak az elkövetkezendő időszakra koncentrálok, hogy amit tudunk és amennyit lehet annyit hozunk ki belőle. :) <3

      Törlés
  3. http://www.femina.hu/feminaklub
    Vekerdy pont erről tart előadást,hátha el tudsz menni.

    VálaszTörlés
  4. A Scarlett O'Harán jót nevettem, mert sokat emlegetem én is mostanában Máténak ugyanezt a mondatot (na, meg a kedvenc könyvem is volt anno), és töriből is gyakran előjött, mivel az amerikai polgárháborúról tanultak és mondtam is neki, hogy szerintem én azért emlékszem még most is olyan jól az ottani eseményekre, mert ezt a könyvet régen többször elolvastam :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem a könyvet, többször kiolvastam egy ezer éves példányom van. :)

      Törlés
  5. Szia! Én voltam feljebb a névtelen, aki ajánlotta a Vekerdy előadást, közben rájöttem, hogy Neked ez messze van, ráadásul hétköznap este, de tán fenn lesz majd a neten. Most több időm van, megosztanám Veled az én "történeteimet". A nagy fiam mindig tanult, jó feje van, jeles lett az érettségije, meglett a középfok angolból, mégis lóg a mai napig a diploma a levegőben, mert munka mellett nagyon nehéz, de legalább jó állása van. A lányom művészlélek, álmodozó, mindig annyit tanult csak, hogy ne legyen itthon morcogás. Most már anyuka és azt csinálja, amit imád, kisgyermeknevelő bölcsiben. A "kicsi", aki fiú, na Ő volt a napi agyvérzésem okozója, utálta az iskolát , a tanárokat, tanulni is , de alsóban még nem volt gond, nálunk is az ominózus 7. osztálytól kezdődött az őrület. Bukás, pótvizsga, a számítógéptől eltiltottuk, csak szünetekben engedtük, így jutottunk el odáig, hogy idén érettségizett egy informatikai szakiskolában és most ebbe az iskolába jár még egy évet rendszergazda képzésre. Mondhattunk mi bármit az apjával,addig míg magától be nem látta, hogy legalább egy jó szakma kell. Gyakorlaton, nyári munkán mindig áradoztak róla, hogy milyen szorgos, dolgos, jó fej, jól nevelt, tisztelettudó. Aztán megnyugodtunk, az alapot, az értékrendet megadtuk neki, a többi rajta múlik. Ti is túl lesztek ezen a nehéz időszakon, szeresd úgy, mint eddig is, mert ez a lényeg. Drukkolok. Üdvözlettel:Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, hogy írtál!!! Vekerdy Tamás előadásait követem már neten és remélem hamarosan Pécsre is ellátogat, mert a múltkoriról sajnos lemaradtam :( :( Mindenkitől ezt a hetedik osztályt hallom, hogy általában ez szokott lenni a rossz éve a legtöbb gyereknél és a tanároktól is ezt hallom az iskolában fogadó órán, hogy kifogunk ebből kecmeregni, szóval a legtöbb tanár a sulinkban tudja ezt és pozitívan is áll hozzá és biztat. :) Csak rossz azt látni és rossz volt felfogni és nehogy bárki félreértse amit írok, hogy az én jól tanuló gyerekem most ennyire megtorpant, hiszen ha régóta bukdácsoltunk volna és sose lett volna az élen, nyilván az ember tudná, hogy ok ez van ennyit várhatunk és akkor olyan területen nézelődik, ahol pont ennyi kell és amit könnyedén, szeretve elvégez. Csak az a baj, hogy az álmai most éppen nincs összhangban a tanulásával. :) És ez rémisztett meg most ennyire. De már azért látom a fényt az alagút végén és ezt nektek is köszönhetem! :)

      Törlés
  6. Hát, én meg éppen nem reagáltam tegnap, mert... több okból is.
    Először is megleptél, mert olyan higgadtnak ismertelek meg, akit nehéz kihozni a sodrából. Bár lehet, hogy ami most így hatott rád, az egy tök nyugodt emberre is ilyen hatással van. A vehemencia riasztott meg, ahogy róttad a sorokat, mert arra gondoltam, hogy ha te ennyire elkeseredsz, akkor én mit teszek majd egy hasonló helyzetben - önző módon magamra gondoltam, persze.
    Utána meg felidéztem magamban, hogy az elmúlt egy hónapban kétszer is kiabáltam a gyerekeimmel, és kicsit szégyelltem is magam. Egyszer egy rövidebbet, de annál hangosabbat (ez részben tudatos volt, hogy figyeljenek már rám), anyu éppen itt volt, és még ő is összerezzent, bár szerintem baromira értette, hogy mitől lett elég, mert ő már előtte morgott nekik, hogy nem érti, miért ilyen megzabolázhatatlanok, amikor mi, szülők mindent megteszünk értük. Aztán meg a múltkor éppen Ákos születésnapjának estéjén, az nem az ordítós, de hosszabb típus volt, amikor azt hajtogattam, hogy elég volt, hogy mindent többször kell mondani, mi az, hogy nem elsőre, vagy legalább másodikra jönnek vagy csinálják, és mi az, hogy tőlünk meg mindent azonnal elvárnak, én ugorjak, ők meg nem teszik stb. stb. Az utóbbitól eléggé megrettentek, két teljes napig csend volt itthon. :D
    Közben meg nem tudom, melyik a helyes. Felőrli az embert az állandó mondogatás, és - bár kicsit bánom - valahogy mégis kell néha olyat tenni, ami nem a megszokott mondogatás, amire felkapják a fejüket. És akkor ezen úgy elméláztam, és végül nem szóltam hozzá a posztodhoz. Na, így történt.
    Örülök, hogy a sok hozzászólás egy kicsit megnyugtatott. Én úgy látom, hogy a te fiad olyan alapokat kapott tőled, tőletek, és saját magának is olyan alapjai vannak, hogy - remélhetőleg - ez a kis kitérő csak rossz emlék marad a jövőben. Jó, hogy megoldást találtál a matek tanulásra, ugyanakkor meg szerintem bízhatsz is magadban, magatokban, hogy az előző évek nem voltak hiábavalóak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!! Jól ismertél meg egyébként, mert én olyan vagyok aki végtelenül türelmes és segítőkész és sokáig próbálok megoldást találni, együtt megbeszélni, várni, érvelni stb.stb. Aztán robbanok, de akkor az nagyon nagyot szól :( Nem tudom melyik a jobb, ha az ember egyből kiadja a mérgét, vagy az ha csak gyűjti és adott pillanatban mindent rázúdít a másikra. Gyanítom ez utóbbi. Próbálok most megint pozitív lenni, kicsit ez a matek dolog megnyugtatott, a gyerek abból az egy tárgyból lavírozott mindig a hármas, gyenge négyes körül, de én nem bánom ha hármas ezt mondom is neki folyamatosan csak az legyen egy jó erős hármas. A többi meg remélem majd megint jó lesz, az már tényleg csak a hozzáállásán múlik, talán hatott a dolog.

      Törlés

Megjegyzés küldése