Ugrás a fő tartalomra

Remélem a mai napom

jobb lesz a tegnapinál. Mindenesetre ma próbáltam a lehető legpozitívabban elindulni otthonról. Ráadásul még ki is pihentem magam, olyan mélyen aludtam, hogy egyszer sem ébredtem fel éjjel. Ritka.
Na itt tartottam reggel, mikor nem tudtam folytatni, mert dolgozni kezdtem. Haladtam előre, de még közel sem vagyok a végén, viszont legalább ma jobban éreztem magam a bőrömben.  Most meg itthon vagyok és ismét csak úgy elvagyok, mint a befőtt. Belekezdek ebbe, abba de igazán semmi nem megy. Főztem vacsorát, gyros húst, vettem sok zöldséget, csináltam egy fokhagymás tejfölt szósznak és hozzá tortilla lapot. Mindenki szereti, úgy hogy a vacsora már meg is volt, telepakoltuk a tortillát mindenféle jóval és feltekerve meg is ettük. Holnapra is marad.
Egész nap esik az eső, borult volt az idő reggeltől estig. Olvastam Zalában már esik a hó, fehér lett itt ott a táj. Állítólag idén igazi tél lesz, hát én nem várom. Illetve de igen, de csak akkor amikor itthon leszünk a téli szünetben. Különben a hátam közepére sem.
Nem tudom mit írhatnék, fáradt lettem így estére. De úgy igazából, alig tudom emelni a karom és ásítozom össze vissza.  Jön a hideg, talán ezért. Hétvégén még tízenfokok, most meg már egyre hidegebbet mondanak. Tuti ezt érzem. Nem is megy az írás sem, pedig amikor leültem ide  a gép elé annyi minden volt a fejemben. Most meg csak nézek ki a fejemből és pötyögöm a semmit. Azt hiszem be is fejezem, talán majd holnap....



Megjegyzések

  1. Valahol azt olvastam/hallottam, hogy enyhe lesz a tél. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne néha fagy, hó, de alapjában véve enyhe lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg mindenhol azt, hogy rengeteg hó fog esni és hideg lesz. De a te írásod jobban tetszik :D

      Törlés
    2. Legyen hó! léééégyszi... ha tél, akkor hó, és kész.
      Amúgy meg ugyanez - napok óta nem vettem elő a laptopot este, inkább olvasok, ha egyáltalán van arra időm. Bár lefekvés előtt így jó.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit is írhatnék?

Vannak történések - rosszak - de arról nem szeretnék.
Ami jó az az, hogy végre tegnap felkerült a nyelvvizsga eredmény és hát s i k e r ü l t és olyan nagyon örülök és büszke vagyok rá és ő is olyan boldog. :) Kellett ez a löket, önbizalom növelő és hát nem titkolom kis előny talán majd a gimiben....
És a tanár írt neki egy kis üzenetet természetesen angolul,  amit most iderakok magamnak is, hogy mindig visszatudjam olvasni, mert ez olyan jó dolog.
"ÁDÁM! Congratulations. I am really happy about your result, and I am proud of you. You have developed the most during the last two years, and you were the most hardworking student of the group. Welldone, great job. I wish all the best for your future. If you have problems with grammar in the future, I will help you. Take care bye: J"
És amit a gyerekem válaszolt, arra még büszkébb vagyok és teljesen megvagyok hatva tőle (még akkor is, ha van benne pici hiba) :
Thank you for helping us. And thank you for the candy :D. When I g…

Mindenhol jó de a legjobb

természetesen otthon. Végre itthon vagyunk, mert úgy döntöttünk pénteken késő délután, hogy inkább hazajövünk, mint hogy másnap korán keljünk, úgy is 10-ig el kell hagynunk az apartmant. Pont olyan idő volt, amilyet szerettem volna. Nem volt túl meleg, olyan 24 fok körül mindig, bár a tűző nap ezt időnként melegebbnek éreztette. Minden nap tudtunk fürödni, illetve a fiúk én inkább olvastam, ha jól emlékszem három könyvet is kiolvastam egy hét alatt. Egy éjszaka esett az eső, meg kicsit délelőtt aztán hirtelen kisütött a nap és jó idő lett,  -amúgy pedig a Balatonnál szerintem mindig nyár van, még télen is - ezen kívül minden nap jó volt, nem dőlt rólunk a víz a kánikulától, hálisten de pont arra volt elég, hogy legyen fürdés meg napozás és kirándulás. Finomakat ettünk, kipróbáltunk új helyeket is. Azt szeretem ezekben a napokban, hogy a Balatonnál lelassul az idő. Ahogy odaérünk amellett, hogy megcsapja az orromat az a semmi máshoz nem fogható számomra nagyon jó víz illat valahogy mi…

Ötkor keltem

és azóta már lement egy mosás, kitakarítottam a spájznak használt nagy beépített szekrényemet,  a hűtőt is átnéztem, aztán bepakoltam a mosogatógépet. Na nem azért, mert én ilyen kisangyal vagyok, hanem mert nem tudtam tovább aludni. De jó ez, mire a gyerek felébred pár dolgon már túl is leszek. Úszott minden már napok óta, annyi helyre kellett menni, minden napra jutott egy egy intézni való, úgy hogy ráfér a házra egy alapos rendrakás.  Mától ketten vagyunk ismét, ez könnyebbség is meg nem is. Háztartást vezetni két főre, főleg ha abból az egyik egy kamasz lényegesen egyszerűbb. Az enyém nem egy "nagy igényű" gyerek, elvan bármilyen kaján, ha van mellette elég gyümölcs, elkészített limonádés és némi rágcsálnivaló. Úgy hogy most pár hónapig könnyű dolgom lesz az ebédet majd rendelem hétköznap vagy esetleg valami egyszerűt fogok összedobni. Csak semmi flanc. :) Ennek jegyében ma rántott cukkini lesz és valami zöldséges rizs, bulgur és van van házi majonéz is hozzá, férjem cs…