A feminizmusról

kovtama | 7:43:00 | | |
Egyik reggel Dius blogján olvastam a feminizmusról és akkor oda is írtam, de valahogy megmaradt ez azóta is bennem, írok róla pár sort. 

Én amúgy nem vagyok megrögzött feminista, szóval nem zavar, ha gyenge nő lehetek és van olyan pasi, aki segít nekem és támaszkodhatok rá. (mert hogy a férjem pont ilyen) Pont a napokban láttam a fészbukon, hogy rengeteg csaj fel volt háborodva, hogy egy nőknek szánt parkolóhely nagyobb volt, szélesebb és rá volt festve a jel, hogy oda csak nők állhatnak. Kikérték maguknak, hogy megkülönböztessék őket, csak fújták a magukét, a hülye dumájukat, hogy nem bénák, egyenrangúak stb. stb. nehéz volt megállni, hogy ne írjak valami cifrát. Mert az eszükbe sem jut, hogy ezzel a gesztussal csak segíteni akartak NEKÜNK NŐKNEK, hogy ha gyerekkel vagy ki tudd nyitni a kocsid ajtaját rendesen, esetleg kell egy babakocsi, amihez nagyobb hely kell, mint általában, na meg extra kivilágítást kapott, hogy sötétben biztonságban érezd magad, közelebb volt a bolt bejáratához, hogy ne kelljen annyit cipekednek és még sorolhatnám. Ilyen egyébként más NORMÁLIS országban rengeteg van,  pl. Ausztriában is láttam és én örülnék, ha még több lenne belőle nekünk nőknek! 
De nem, nekünk soha semmi sem jó, (tisztelet a kivételnek) az se ha a férfiak segíteni akarnak, mert hát miért?? Mi mindent megtudunk csinálni egyedül (nem!) és az se jó, ha hagynak minket érvényesülni, mert akkor meg az van, hogy basszus a büdös bunkója észre sem veszi, hogy én nő vagyok! 
Szóval férfi legyen a talpán, aki eltud időnként igazodni rajtunk nőkön! 

Lehet, hogy egyedül leszek a véleményemmel, de mi nők azt gondolom, hogy igen csak félreértelmeztük az egyenrangúság fogalmát. Mert hogy miért is harcoltak anno a Szüfrazsettek?
Mondanák sokan, hogy az egyenrangúságért. Igen! De az egyenrangúság melyik részéért? 
Ezt a mozgalmat a nők választójogáért indították el és olyan reformokért, mint a nők egyenlő oktatása, munkavállalási jogaik kiterjesztése, hogy ők is ugyan úgy tanulhassanak és tovább tanulhassanak, mint fiú testvéreik vagy férfi társaik. A szüfrazsettek elítélték a nők családon belüli alárendeltségét, és célul tűzték ki a nők nagyobb szerepvállalását a közéletben.
Sajnos sok helyen van, ami nem működik a mai napig sem. A nálunk fejletlenebb országokkal gondolom mindenki tisztában van, hogy ott rettenetes dolgok mennek még mindig és naponta harcolnak a nők elnyomása ellen. Van, ami nem működik hozzánk hasonló országokban sem. Példának hozhatnám fel a családon belüli dolgot. Nem kell messzire menni biztosan ismerünk olyan házasságot, együtt élő párokat, ahol egy nő jobban kiveszi részét a családi dolgokból. Gyerekek ellátása, mosás, főzés, takarítás stb.stb, mert van olyan férfi akinek azt tanították, hogy "asszonynak konyhában a helye". Sajnos van még ilyen nem is egy.  És ezért persze harcolni kell(ene). Én remélem, hogy a legtöbb házasságban azért már közös a tehervállalás és egy férj ugyan úgy meg tud főzni egy ebédet (és vállalja is) mint egy feleség vagy ugyan úgy betudja indítani a mosógépet, mint egy nő. Nálunk ez működik.

Viszont az az igazság, hogy én azért szeretnék nő is lenni. Pl. mindjárt itt a karácsony, mikor ezer felé kell szakadni egy nőnek. Ajándékok vásárlása (szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a családnak és a rokonságnak többször keresgél ajándékot egy nő, mint egy férfi) a karácsonyi menü kitalálása, megfőzése, a sütik elkészítése és úgy összességében minden, ami a szép ünnephez kell. De ezért kapunk mi nők plusz időt?? Nem. Nekünk pont annyi idő alatt kell mindent összehoznunk, mint egy férfinak. Mondjuk kaphatnánk plusz egy két nap szabadságot, milyen jó lenne! Szóval ilyen dolgokban nem akarok egyenrangúságot. 

És szeretnék gyenge nő is lenni. Szeretném, ha a férfiak időnként nőként bánnának velem és nem egyenrangú félként. Alapvető dolgokra gondolok. Pl. kocsi ajtajának kinyitása, vagy a boltból mikor megyek ki  nem engedi el az ajtót az orrom előtt, hanem előzékenyen tartja míg kiérek. Vagy észreveszi valaki, hogy bevásárlás után a tömött szatyraimmal lavírozom a kocsi felé és segít berakni. Nem tudom, biztos sok dolog van még. 

Szóval én örülnék, ha még sok olyan női parkoló lenne nekünk "gyenge" nőknek. Ha észrevennék, hogy nők vagyunk, mert az az igazság, hogy mi nők a nagy feminizmusunkban sokszor elfelejtünk az lenni. Férfiként viselkedünk és férfiként beszélünk. Férfiasan öltözködünk, férfiasan gondolkodunk, sokszor nem adjuk meg az esélyt annak, hogy elgyengüljünk, hogy "romantikázzunk" (és hogy velünk romantikázzanak) hogy bevalljuk magunknak, hogy igen is néha úgy hiányzik nekünk az igazi nőiességünk, hogy igazi nők lehessünk. És amikor romantikus film után kutatunk, hogy azt nézzük hát nem azért tesszük, mert hiányzik a lelkünknek?

A nő értékéből szerintem semmit nem von le, ha néha mer gyenge lenni és azt ki is mutatja. Inkább azzal van a gond, ha a férfi ezt nem veszi észre. 



(Ui. ez mind mind az én gondolatom. Nem kell vele egyetérteni. Ez a feminizmus dolog szerintem van annyira megosztó téma amúgy is manapság, mint pl. a politika.)

13 megjegyzés:

  1. De én egyet akarok érteni Veled! :). Mert igenis, így van. Nem tudok többet hozzátenni, pont ennyi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen nem csodálkozom. :) Te egyébként is olyan csajos vagy, amolyan "régimódiasan". Na, most ezt nem félreérteni. :)

      Törlés
  2. A téma mindenképpen érdekes. A férfi lassan elveszti azt a szerepét, hogy óvja a családját, sőt, néha nagyon sutának érzi magát ilyen igyekezetében. Néha én is azt veszem észre magamon, hogy polcra tett házi férj vagyok, akinek a papíron levő státusa az, de rég nincs rá szüksége a független, törtető, sikeres nőnek. Nem lehet és nem is illő útjában állni a feminista mozgalomnak, viszont elkerülhetetlen lesz a családok szétbomlása. A feminista győzelmek mellé nem jön csomagba a szerető, hűséges férj is. Ezt eltévesztik szem elől. Változni fog a világ, hozzá alakul a dolgokhoz...én nagy érdeklődéssel figyelném meg, hogy alakul ez...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A feminista győzelmek mellé nem jön csomagba a szerető, hűséges férj is. Ezt eltévesztik szem elől."

      Hú ezzel nagyon egyetértek!
      Az írásod első részével is, tényleg sok férfinek lehet olyan érzése, nőként megfigyelve nőtársaimat, hogy azért kellenek, hogy legyenek. Manapság pedig olyan sokszor csak ennyit hallok, kéz legyintve: "ja, hát legfeljebb elválunk". Azért az szörnyű, hogy ezeket a szavakat ilyen könnyen kiejtjük a szánkon, elfeledve minden együtt töltött régi időt. Nem arra gondolok, akik megpróbálják és nem megy, hanem akik csak úgy "unalmunkban" kiejtik ezeket.

      Törlés
  3. Nem is tudom. A parkolós dologhoz nem értek, nem tudok vezetni. De mivel az apák is bőven fuvarozzák a kicsiket, így nekik is jár a szélesebb hely pl. Én személy szerint nem igénylem a kabátfelsegítős, bókolós nőiességet. Nem tudok mit kezdeni vele, hianyzik belőlem az efféle "gén". Anyukám, a nagyik, a nagynénéim mind erős, sokat dolgozó emberek, fantasztikus anyák stb., de a cuki bájos romantikus izé nincs bennük. Hogy is lett volna pl. a világháborút átszenvedve, vagy egy gazdálkodva. De az is természetes hogy apukám és a Férjem is épp úgy dolgozik a családért és a háztartásban mint mi. És persze, hogy vasalnak és ajándékot csomagolnak, ez nem is kérdés.
    Szóval mindenkinek más az igénye:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ez így van. Csak akkor ne sírdogáljunk, ha éppen férfi vállra lenne szükségünk ahova ráhajtanánk a fejünket és elsírjuk a bánatunk, ha nincs. Persze ez nagyon sarkítva van. Én is álltam a saját lábamon, éltem sok sok éven át egyedül, valahol minden férfi dolgot tudnom kellett elintézni, de néha olyan jó lett volna gyengének lenni. Aztán meg amikor kibuktam, akkor megkaptam, hogy jaaaaaaaaa azt hittük, hogy te mindig olyan erős, férfias vagy, mert mindent megoldasz. Valahogy így. Szerintem a háborúban való férfiasság nőként az egyáltalán nem ide tartozik, mert ott nyilván nem a gyenge nőkre volt szükség, ott meg kellett tanulni férfiként viselkedni a nőknek. Egészen másra gondoltam, de persze sok mindenben egyetértek veled. És örülök, ha nálatok a férfiak is kiveszik a családi dolgokból a részüket. Sok helyen sajnos még azt sem.

      Törlés
    2. Ilyen vállonsírós igénye minden embernek van, ehhez nem kell nőnek lenni. De nem szeretem ha a nőiesseget vmi nyafka gyenge kis nünübogárral azonosítják sokan. Badarság. A kérges kezű hajlott 42-es lábú, világéletében kemény fizikai munkát végző nagyim is nő, az extracsini menedzser húgom is nő meg az édi barátnőm is nő, aki azt se tudja, hogy kell egy számlát befizetni, mert a ffi dolga a gondoskodás:)

      Törlés
    3. Szerintem elbeszélünk egymás mellett. :) A mondanivalóm nem erről szólt. :) De mindegy is, mindenki másképp gondolja. :)

      Törlés
  4. Ahogy olvastam a soraidat, bólogattam, és gondoltam, hogy lesznek kommentek... Aztán azokat is olvasva, árnyalódott bennem a kép. Mert a nőiesség (az, hogy megkapjuk a nőknek "járó" megkülönböztetést, legyen az extra udvariasság és pátyolgatás), meg az egyenjogúság a mindennapi terhekben is (például az, hogy a férfi vállaljon a házimunkából is részt) valahogy egy picit üti egymást, legalábbis, ha nincs meg az összhang és a kiegyensúlyozottság. Mert a nő, akit "eltartanak" (és itt nem csak az anyagiakra gondolok), akit óvnak, éppen nőként abban tud "ellentételezni", a család életéből részt vállalni, hogy például otthon többet teljesít. Nem mondom, hogy nem értek veled egyet, sőt inkább igen, mint nem, csak talán azzal a kiegészítéssel, hogy az igények és a szerepkörök közötti megfelelő egyensúlynak is meg kell lennie.
    Én ismerek (vagyis régebben ismertem) olyan családot, ahol a férj dolgozik nagyon sokat, nagyon jól keres, a feleség otthon van. Cserébe viszont minden, de tényleg minden otthoni feladat az ő vállaira nehezedik, a hétköznapokat ő kell, hogy megoldja, és el kellett fogadnia, hogy a szombatok a férj pihenéséről szólnak, aki mondjuk egésznapos tévénézéssel próbál regenerálódni, a feleségnek ekkor távol kell tartania a gyerekeit, hogy a férje pihenni tudjon, és cserébe a vasárnapokon talán szóba kerülhet valami családi program. Ez nagyon furcsa volt nekem, aztán belegondoltam, hogy de hát ez a szereposztás náluk, azért, hogy a nő otthon lessen, htb-ként, ha úgy tetszik, annak ez az ára.
    Nálunk másfajta a munkamegosztás, dolgozunk mindketten teljes munkaidőben, nincsenek klasszikus női-férfi munkák itthon (legalábbis a hétköznapokban a párom még talán többet is vállal, mint én, mert ő időben kevesebbet van távol), viszont cserébe én intézem azokat, amikhez a mindennapokban jobban értek, és több lehetőségem is van (a programszervezés, a gyerekek ruháinak rendben tartása, az ajándékok kitalálása, internetes ügyintézés, ház ünnepi díszbe öltöztetése stb.), és ezekben gyakrabban dönt az én szavam, a vágyam, a tervem, mert talán ez nálunk a munkamegosztás lényege. Nőnek lenni pedig jó, szerencsésnek érzem magam, mert nálunk nem kérdés, hogy nőként vannak "előjogaim" például egy bókra, egy udvarias ajtónyitásra, és cserébe megadom a férfinak járó "tiszteletet" az élet más terén.
    Szoktam arról álmodozni, hogy nőként mondjuk kevesebbet dolgozom (munkahelyen), és cserébe pedig itthon többet tudnék vállalni, de tudom, hogy nekem szükségem van a munkabeli sikerekre is. Hiába ágálok ellene, amikor az nem adatott meg, nem éreztem magam jól a bőrömben, és kellett pár hónap, mire rájöttem, hogy ez a hiányérzet frusztrál. Igen, az egyensúly fontos, és az, hogy olyan párt találj, akivel hasonlóak az elvárásaid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én akkor éreztem a legjobban magam, amikor 4 órában dolgoztam. Mindenre jutott időm, az otthoni dolgokra, a gyerekre, a ház körüli teendőkre. Pont elég volt az a négy órás felnőtt társaság, amivel úgy éreztem én is teszek valamit a családi kasszába. Igen, vannak olyanok, akik nőként többre vágynak, mint hogy "csak nők" legyenek. Talán összefoglalva amit írtam végül is az egésznek az lenne a lényege, hogy merjük elfogadni, ha a férfi segítséget nyújt és ne önérzeteskedjünk mindig. :) Talán így, ebbe belefér hogy dolgozunk, hogy gyerekeket látunk el, hogy főzünk mosunk takarítunk, de kell hogy ott legyen bennünk a nő is időnként, amikor elfogadjuk a kinyújtott kezet. Valami ilyesmi. :)

      Törlés
  5. Végülis az a lényeg hogy az adott helyzetben lévők mindegyikének jó legyen a helyzet. Mert nem minden nő / ffi ugyanazt akarja, várja el. De hát így szép az élet :)

    VálaszTörlés
  6. Az egyenrangúságnak pont az lenne a lényege, hogy teljes állás mellett ne kizárólag a nő "dolga" legyen a háztartás / gyerek / ügyintézés / karácsonyi készülődés, hanem azon is megosztozzanak. A férfi ne besegítsen szívességből, hanem csinálja. És akkor nem kéne plusz szabadság a nőknek, a pasík sem nyígnának a sok vélt vagy valós nőknek biztosított előny miatt. :)

    A legoptimálisabb helyzet persze az volna, ha tényleg szabad választás lenne, hogy valaki karriert épít teljes időben, vagy otthon marad teljesíteni a princípiumot, vagy a kettő között bármi, ne érje kritika, vagy hátrány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről a segítésről mindig anyukám egyik fő mondása jut eszembe. Amikor egy nő előadja hogy neki milyen rendes férje van, mert mennyit segít otthon, anya meg szokta kedezni,hogy hogyhogy segít? Nem lakik ott? Nem övé a gyerek? Ugyanis a segítség eleve azt jelenti hogy nem az én dolgom csak jófej vagyok és teszek ezt azt. Sztem közös a ház, a háztartás, a gyerek. Én sem segítek ő sem segít. Tesszük a dolgunkat.

      Törlés