Mivel elég ramatyul

voltam tegnap engedélyeztem magamnak egy kis pihenést. Teát főztem, teleraktam mézzel és citrommal, olvasgattam Ella, Egyél jókat könyvét, aztán meg blogokat, néztem Pinteresten tavaszi képeket, lakberendezéses oldalakat, filmet is, de mindig úgy éreztem elvesztegetett idő ücsörögni a fenekemen és csak ezt csinálni, így időnként tettem vettem a lakásban is. Lázam nem volt, így még a teraszra is kimentem, összesöpörtem, az ide néző hálószoba két ablakát megpucoltam, friss vizet adtam a kutyának. Aztán leültem megint kicsit pihenni, majd ismét kitaláltam magamnak pár apróságot. Hiába, én ilyen ugrálós típus vagyok, ha itthon lehetek. Mindig találok feladatot magamnak. Estére persze meglett az eredménye, fejfájás ismét és jól el is fáradtam. Ma többet fogok pihenni, hát nem igaz már, hogy nem bírom ki, hogy ne csináljak semmit!
Kiskorút nem viszem ma suliba, gyógyulgasson még. Láza úgy néz ki már nincs, tegnap este csak pici hőemelkedés volt, ami éjjel sem ment fel. Kicsit köhög  és nyekereg, hogy ő nem iszik több fluimucilt , dehogynem! Tegnap még alig evett, levest már egyáltalán nem. Én pusztítottam amit lehetett, de még így is félig van a lábas és én lassan hús és zöldség mérgezést kapok. Ő egy negyed pizzát evett tegnap kb. ennyi volt. Ma rakott krumplit csinálok remélem pár falatot legyűr belőle.
Kint hidegebb van, mint tegnap és valami apró fehér esik is. Ilyen hódara szerűség bleeeeeeeeee. :( Vár rám egy adag tiszta ruha elpakolása is és szeretnék meggyes pitét sütni, régen sütöttem már bármit is, jó lesz nasinak és holnap reggelire is, hátha lecsúszik a gyereknek ebből majd pár kocka.
Csak nagyon nehéz felkelni a kanapéról. Na nem azért, mert annyira beteg lennék, közel sem. Egyszerűen jó most itt ücsörögni, pötyögni a semmiről, olvasgatni más blogokat....talán tél végi fáradtság (még jó, hogy vannak az évszakok, mert mindig rálehet fogni valamelyikre valamit :D ) vagy valami hasonló, most még a lakásban sincs tenni venni kedvem, pedig az már nagy szó.  És pedig van még bőven mit csinálnom. Jó, ok megvár minden.
Meg még arról is akartam írni, hogy mennyire szeretnék venni egy csokor tulipánt. Csak jussak el a Lidl felé, ott szokott lenni sokáig virágzó, szép színű és olcsón. Három jácint fonott kis kosárban szépen növöget a nappali ablakában, pár nap és kinyílnak. Most hófehérek lesznek.
Annyira vágyom már a tavaszra. A friss zöld fű illatára, arra hogy végre lehessen kint lenni és kertészkedni, kíváncsi vagyok a sok sok elültetett tulipánra és nárciszra. Már azt sem tudom hova mi lett eldugva, így most már nekem is meglepetés lesz amikor előbújnak. Szeretnék már metszegetni, szerintem a füge bokrok az idén télen tuti elfagytak :( nem élték túl a nagy hideget, pedig olyan szép nagy lett már mindegyik és évek óta tele vannak gyümölccsel. A legnagyobb itt van a ház mellett, az egyik fele szépen rá is hajolt a házra, alatta vannak tavasztól késő őszig egy nagy kalitkában a papagájaink, szeretnek itt lenni mert védve vannak a tűző naptól. Meglennék lepve, ha még is megmaradtak volna ezek a bokrok. Persze majd alulról kihajtanak - remélem - de akkor idén nem lesz fügénk.
Gondolni sem akarok arra, hogy még mi nem élte túl ezt a telet.
De jó lenne már füvet nyírni és utána kirakni a kerti bútorokat, ücsörögni, kint enni a teraszon.....! A rengeteg zöldre vágyom nem erre a fehérségre, ami még van. Remélem nincs már olyan messze.
Már nagyon várom, hogy jobb idő legyen és ne ez a mínuszos idő és hogy futócipőt húzzak ismét. Hogy legyen egy órám, ami csak az enyém és a mozgásé. Egyik nap új számokat raktam a lejátszómra, gondoltam hátha elűzöm vele a rossz időt... Fejben már annyira futok :)
Megyek, csinálok smoothiet, hátha a gyereknek is tetszeni fog és iszik egy nagy pohárral. Aztán nekiállok az ebédnek.


Megjegyzések

  1. Először is gyógyulást nektek. Azért pihenj, gondolom, ha a szervezet nincs nyúzva, jobban gyógyul. Másodszor a fagyások miatt én is izgulok, félek. Harmadszor egy blogon láttam egy tulipáncsokrot, s bennem is akkora vágy támadt iránta. Annyira szép csokor is volt, a tulipánok is. Ezek a vágyak, félelmek szerintem oly sokunkban közösek, így január végén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Pihengetek is, de az a baj, hogy ha pihenés jelszóval leülök nehezen állok fel :D Az ebéd vígan sül a sütőben már, aztán nekiállok a sütinek. Igen, sok pasztell szín, aztán meg lila és fehér és rózsaszín tulipánok....jövő héten keresek egy csokorral. :) Én már a kardigános, félcipős napokat várom, elég volt a pulcsis, kabátos csizmás reggelekből :(

      Törlés
  2. :) remélem, a sokminden megfagyottak között ottvannak pl. a harlekinkaticák is... meg egy csomó kártékony izé, ami a langyos teleket simán túlélte.
    Tegnap volt egy pillanatom a melóhelyen, amikor kollegina kinyitotta az ablakot, teljesen arra "hallucináltam", hogy az a jólesős, friss, tavaszkezdetű illat fog bejönni. Tudjátok melyik - ázott és napmeleg föld, zöldfű, friss hajtások, még a madárcsicsergés is az illatokba bújik... tutira éreztem! :)
    Jobbulást, nekem kényszerpihi van, minden programom kihúzva, mert a gyerek láza úgy ugrál a 37-40 fok közt, hogy hű :(.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baffus, jobbulást itt is Mucusnak!!!! Igen, nálunk is ez volt 37-39 között. A katicákat ne is mondd, rettenetesen izgulok hogy fagyjanak el és ne jöjjenek elő a tavaszi meleggel! Erre még nem volt egyik évben sem, de tavaly nyár végén egyszer csak itt is lettek :( :( Undorítóak, ez van nincs rá szebb szó.

      Törlés
  3. Végre rendes tél van, elfagynak a kártevők és fedve a vetés!
    Én a nyarat utálom...a fullasztó hőséget, izzadást, ragadást, hogy éjjel sincs enyhülés, hogy 35 fok van a munkahelyen, stb. Fujj:(

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Pár év múlva nosztalgiával fogsz emlékezni ezekre a napokra, amikor Kiskorúval együtt voltál, olvasgattál, meleg szobában a kertről álmodoztál és észrevétlenül végtelenül békés és csendesen boldog voltál.
    Gyógyuljatok meg mihamarabb!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése