Reggel háromnegyed

négy óta fent vagyok, de olyan hirtelen riadtam fel, hogy azt se tudtam merre van az előre. Úgy aludtam el tegnap, jó korán már fél tízkor, hogy a fejemben egyfolytában az járt, hogy ma hajnalban ónos eső, eső majd intenzív havazás várható, 15-30 cm között. Biztos ez riasztott meg, azonnal pattantam is és néztem ki az ablakon. A kocsim ponyváját már leszedte a szél és az eső is esett már. Kimentem, nem tűnt ónos esőnek, de a szél azóta is ezerrel fúj. Fogalmam sincs mit csináljak, induljak e el a gyerekkel vagy sem, narancs riasztás van érvényben. Ráadásul innen becsapós is, mert nálunk tényleg durva, de ha kijutok a faluból akkor azért a főút már járható szokott lenni, kivéve a Tenkes hegy, ami megint csak durva, lekecmeregni valahogy az aljára, hogy ne csússzunk meg aztán meg délután vissza csak mindig kiszámíthatatlan, hogy feltudunk e jönni. Ha szerencsénk van, akkor nem áll keresztben egy kamion vagy busz, ami ha pont az orrunk előtt van, mert akkor se fel, se le tovább nekünk. :(  Minden évben van pár ilyen dilemmás nap, utálom ezt. Na ilyenkor jut eszembe, hogy még is csak valami városi terepjáróra kellett volna kicserélni a kicsi kocsimat, mert akkor talán nem ijedek meg ennyire, mint most. :(

Megjegyzések

  1. Na, mire jutottál? A családfő is megy Dunántúl felé ma, aggódom is érte...
    Én már elsöpörtem a havat (a szomszéd megelőzött, a járdát már elnyomta, de persze hozzánk nem jön hátra a házig, és most a másik szomszédig sem söpört), ha meg kimentem, letakarítottam a kocsinkat és a szomszédék kocsiját is (reméltem, hogy nem indul be a riasztó). De most nálunk is valami ónos cucc esik a jó kis hóra... :-(

    VálaszTörlés
  2. Itt Pécsen - a belső utak biztos - csúszósak az utak, az előbb esett el egy kislány, alig tudott felállni, mert mindig kicsúszott a lába szegénynek. Totyogva járnak, én ezt ablakból láttam, 0 fok van az É-i oldalon, remélem később jobb lesz.
    Vígyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  3. Hallgatom a rádiót, van ahol figyelmeztetett, ne induljanak el!

    VálaszTörlés
  4. Itt is jégpáncél borít mindentl tlaán az utak járhatóbbak mint a járdán- a felüljárók azonban nem:(

    VálaszTörlés
  5. Itt is korcsolyapálya minden...:/
    Elindultatok végül?
    Popianyu

    VálaszTörlés
  6. Végül elindultunk, nálunk is csak eső esett már, és Pécs Harkány között a főút is járható! Viszont itt Harkányban a mellékutcák katasztrófa!! Minden tükör jég. Remélem délutánig még nem lesz semmi, 3 óra körül érünk haza.

    VálaszTörlés
  7. Olvastam a a kiírásod az fb-n is.... :(
    Vigyázzatok magatokra! itt nagyon enyhe az az idő és zuhog az eső, de langyos midnen, hatalmas tócsák vannak, őszi az egész... ha ez megfagy, gáz lesz itt is, de most nagyon úgy tűnik, hogy nem. Szerencsére.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése