Ugrás a fő tartalomra

Egész jó kis

Oscar gála volt (mikor írom még mindig tart, de már nem sokáig) ez az idei, végre voltak benne újdonságok és nem azok a megszokott dolgok, mint minden évben. Ma este biztosan lesz rövidített ismétlés, amit majd újból megnézek (ok, én egy megrögzött rajongó vagyok na :) ) 

De a lényeg a lényeg, hogy 2017-ben is van magyar OSCAR! :)  

A rövidfilmek kategóriájában nyert Deák Kristóf  Mindenki (Sing) című filmje!

A Kaliforniai álmot viszont már illene megnéznem, ha már ennyi díjat kapott, mert eddig nem vitt rá a lélek - Ryan Gosling ide vagy oda - hogy leüljek és szánjak rá két órát. Valahogy nem tudtam még feldolgozni, hogy az egyik kedvenc színészem ilyen filmben játsszon, pedig nagyon dicsérik magát a filmet. 
Na majd talán egyik este ez lesz a program.





Megjegyzések

  1. Én megnéztem, részemről nem kellett volna, de ez csak egy vélemény, úgyhogy nehogy elvegye a kedved. :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ettől tartok én is :) Lehet egyik este rászánom azért magam. Bár az Oroszlánt inkább, mint ezt.

      Törlés
  2. Hogy érted, hogy "ilyen filmben"? (én a hölgy főszereplővel nem szimpatizálok, ezért halogattam a megnézést...) és hurrá magyar Oscar! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Musical. Nekem ő abszolút nem ilyen alkat.

      Törlés
  3. Én megnéztem kétszer, nem az a mézesmáz. S bemerték vállalni a végét. Tudod, jót nevettem magamon, mert én még egyes táncos jeleneteket sem vettem filmesnek, mert a szerepükhöz oly természetesnek találtam. A műfajában belül jó film. Számomra, de nem vagyunk egyformák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval neked tetszett. Az a baj, hogy eleve az ilyen tipikus "hálivúdi" dolog nem jön be. De nem akarok előre ítélkezni, főleg hogy még meg sem néztem.

      Törlés
  4. Én is láttam és imádtam :) Könnyeden elgondolkodtató,elegáns;zseniális muzsikával tálalva :)

    VálaszTörlés
  5. Na, majd megnézzük mi is! És ahhoz a boríték-összekeverős blamához mit szólsz? Az kínos lehetett...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…