Végül persze élveztem

a délelőttöt a napot, hasonló idő van egyelőre, mint az előző napokban. Feltettem a napszemüvegemet, főként a hajam miatt, jáááááj de zavart, hogy csak összefogtam utálom, ha tudom hogy mosásra vár, de még is elodázom. Így leginkább a napszemüvegem mögé bújtam, tudjátok mint a gyerekek, akik azt hiszik, ha sötét van és nem igazán látnak, őket se látja senki.....nem futottam össze ismerőssel. :D Végül nem vettem függönyt, de az az igazság, hogy kicsit már bánom. Kellett volna fényképet csinálnom a párnákról és a többiről, amit már ide a kanapés sarokba vettem, hogy tudjam passzolni fog a függöny. Ha nem is pontosan olyan türkizkékes, hanem kicsit zöldesebb árnyalat annyira nem ütött volna el, mint ahogy ott gondoltam. Mindegy, ha lesz még a jövő héten, akkor veszek, ha nem lesz akkor majd lesz egyszer másik. A függöny helyett vettem a gyereknek egy tuti pulcsit, vagány fiús. Nagyon jó pólók is vannak és nadrágok és az árukról nem is beszélve. Férjemnek vettem már pólót a Pepcoban, többször mosta már ott kint - újonnan vitte el- és azt mondja nem nyúlik se a nyaka és nem deformálódik el a varrásnál sem. Kíváncsi leszek a gyerek pulcsijára, mert az anyagot ahogy megnéztem úgy ítéltem meg, hogy jó. Nélküle vettem, ő addig a suliban ült, de tetszik neki. Majd apránként pár pólót is fogok neki venni, úgy nő most mint a bolond gomba és állandóan a hűtőben fötör, éhes, keresgél, rág :) Kaptam kis csatos üveget is, semmi extra - mert nem szeretem az agyon cicomázott dolgokat - csak egy kis szív van az elején az üvegbe gravírozva. Vettem két kiakasztható kaspót is, sajnos kerek már nem volt, ez amit vettem szögletes. Több kell majd, mert hosszú a kerítésünk, de többet nem mertem elhozni, amíg nem látom hogy áll rajta. Ebből volt sok, remélhetőleg lesz még, de ha nem a KIKben is vannak hasonlók, ez most a "menő".
Aztán hazajöttünk, a gyerekkel rendet rakattam a szobájában a sulis szekrényében, komolyan mondom minden hétvégén összepakol, majd hétfő délután már kupi van benne, mikor pakolja a sulis cuccát a táskájába...fötör, keres, csattan a padlón ami nem kell.......áááááááh, nem értem miért kell ezt így? Párszor szóltam, de mostanra fel sem veszem már, minek? Nem fogom magam ilyen apróságokon idegesíteni, persze nem szeretem látni, mikor landol a könyv a földön az az igazság. De akkor is megteszi, hát ez van. :/ 
Olyan szép rendet vágtam tegnap délután és ma reggel még a maradékot megcsináltam és még is. Nem értem. Mindenhol száll a por, azt látom mikor besüt a nap az ablakon, száll a levegőben, száll ha felveszem a pólóm, száll ha leülök a kanapéra. Pedig a kanapé kiporszívózva, a párnahuzatok kimosva, a cserépkályha tetejét is tegnap töröltem tisztára, a padló felmosva.....utálom! Nektek van olyan, amivel kilehet kergetni titeket a világból?? Nekem a szálló por pont ilyen. :/ És a mosdókagylóban a vízcseppek. Na, ezt is elárultam, most mindenki hülyének fog nézni. Utálom, ha kézmosás után ott vannak a vízcseppek, képes vagyok kitörölni a mosdókagylót és a kád szélét is, mert...nincs rá magyarázat csak a saját hülyeségem. Naggyon gáz, tudom.:( Van valakinek valami hülyesége, rajtam kívül? Megnyugtató lenne azért. :)
Mindjárt megyek megcsinálom Gordon frittatáját, van itthon hozzá minden, aztán fél óra pihenő mindenkinek és utána kimegyünk. Addig lemegy egy adag mosás, lehúztam indulás előtt az ágyneműmet, még volt időm rá és tisztát húztam fel. Jaj ágyneműt is láttam a Pepcoban, annyira jópofát és tavaszias színekben és jó anyagút, ráadásul duplát. Nem hoztam el persze - pedig tényleg nem volt drága - de szerintem megint veszek lottót, hátha egyszer sikerül :) 
És azt meg nem is mondtam, hogy már annyi virágom van kint, nárciszok, elkezdtek kinyílni a hollandok is, fehérek és gyönyörűek, meg rengeteg tulipán, és az a kis kék is, ami bogyókból áll  a neve most nem is jut eszembe, meg jácint, lila és narancssárgás,  aranyeső is és a gyümölcsfák, na azok is mind mind kinyíltak és minden rózsaszín és fehér és és és.....:) és még egy csomó minden csak most kezd kibújni. Féltem, hogy a fűnek baja esik majd a nagy hidegben, de nem olyan, de olyan zöld és nagy. Viszont a pampa füvek valószínű nem élték túl, illetve csak a nagyok. Azok szerintem elfagytak, nagyon úgy néz ki, hogy nem hoznak a csövekben új hajtást, de nem baj, mert van még egy csomó kicsi majd szétültetjük őket. 

Na megyek tényleg, mert nem lesz belőlem semmi és hallom ám, hogy van aki már tologatja is a fűnyíróját és az előbb láttam a második szomszédban, hogy már nagyban kint vannak ők is és gereblyéznek meg veteményeznek csak én lazsálok megint itt a gép előtt. :)



Megjegyzések

  1. Nekem is ebédszünet van, addig idecsüccsentem...
    Hát, itt még csak rügyeznek a gyümölcsfák, komolyan, olyan hihetetlen, hogy utánatok két hétre kb... lesz nálunk is valami.
    Kétszer elolvastam, hogy írtad a "fötör"-t :) - fogalmam nincs, mi ez a szó, itt nem használjuk.
    A kis kék bogyókból álló virág a "mennyország kulcsocskája" errefelé:), de lehet, hogy már mondtam, akkor bocs.
    Hogy milyen hülyeségem van? a mosdó nekem is, állandóan sikálom.... meg hogy a színek passzoljanak :), úgy mindenhol. Mondjuk irritál,ha fekete cuccokat veszek fel, és "más árnyalatúak", mondjuk az egész barnafekete, a másik kékesfekete, érted.... Más most nem jut eszembe :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fötör, keresgél, kutat :) Ilyenkor meg én ámulok, hogy ebben a kicsi országban is minden tájon más és más szavak vannak még életben :) Olyan jó ez.

      Törlés
    2. Jaja, a szövegkörnyezetből én is kikövetkeztettem, és aztaaaa, tényleg annyira jó, hogy vannak "más" szavaink tájegységenként... Aztaaaaaaa mégegyszer! :)

      Törlés
  2. Jaj, nekem sok papírmunkám van a hétvégére, de azért reggel kiteregettem az udvaron, lassan minden száraz lesz, sétáltam egyet a gyümölcsfák között. A miénk mini a tiétekhez képest, 12 db és még csak egy évesek, de meglesem őket, megdícsérem, hogy szépen hajtanak. Aztán kihoztam téli álmából a kerti bútort, főztem olasz húsgombócot, a tetejét megszórtam sok petrezselyemzölddel, desszert pedig eper volt cukros (igen) tejföllel. A gyerekek majd megfulladtak, úgy ették. Most pedig kihoztam a notebookot és a kávémat a kerti asztalhoz és itt érok, olvasok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó munkát! Hú, én is találtam egy annyira jó húsgombócos receptet, lehet, hogy ugyan az mint amit te írtál. Kb. olyan, mint a fasírt az alap gombóc, csak nincs benne pirospaprika, pirítani kell picit olajon, majd berakni egy tűzálló tálba, paradicsomszósz rá, petrezselyem, ez az ki mit szeretne és az egészet átpirítani sütőben. Én is vettem epret, az enyém azt mondta várjuk meg az igazit :D Jó lesz a smoothiemba :)

      Törlés
  3. ketet, katat, túr, felforgat, stb.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ketet, katat? Ezt se hallottam még soha :)

      Törlés
    2. Igen, keresgél, matat, kutat. Szerintem a szövegkörnyezet sokat segít abban, hogy kitaláld :)

      Törlés
    3. Kitaláltam azért, de rákérdeztem, hogy tuti legyen.
      Imádom a nyelvjárásokat.

      Törlés
  4. Én a kupit nem bírom. Rendet kell raknom mindenhol! Van rokonunk, akinél olyan kupi van, mint azokban a műsorokban ahol konténer számra dobják ki a kacatokat és 10 fős csapat megy védőruhában fertőtleníteni....na ott konkrétan felrobban az agyam és 1 óránál tovább nem bírom, el kell jönnünk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd. Én sem ( a férjemet akasztom ki ezzel időnként) bírom, a blogom is tele van azzal, mennyit pakolok, rendezkedem. Kérdeztem a gyereket, hogy mit fogok én itt csinálni 5 napig, amíg ő Erdélyben lesz? Mi volt a válasza? Legalább nyugiban porszívózhatsz. :) Sírok :D

      Törlés
  5. Szisifusz így érezhezhette magát a követ a hegyre görgetve, mint én is a porvadászattal. A házunk úgy van tervezve, hogy a mosókonyhában lévő szárítóból a ruhákat egyenesen tehetem a gardróbszoba polcaira.Nem is kell átvinnem a hàzon. Naívan azt hittem, hogy ezzel csökkenni fog a szállópor mennyisége. Ha még hozzávesszük azt, hogy mennyi szöszt porszívózok össze a szárító szűrőjéből!? Nincs kályhánk, csak este vagyunk itthon. A családban 3-an is allergiásak vagyunk rá a porra. De ha átsüt a nap a házon!!? Agyrém! Valaki fejtse meg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ahogy írod. Ha borult az ég, mint most éppen akkor minden olyan szép tisztának látszik, de ha kisüt a nap láthatóvá válik a szálló por. :/

      Törlés
  6. Szisifusz így érezhezhette magát a követ a hegyre görgetve, mint én is a porvadászattal. A házunk úgy van tervezve, hogy a mosókonyhában lévő szárítóból a ruhákat egyenesen tehetem a gardróbszoba polcaira.Nem is kell átvinnem a hàzon. Naívan azt hittem, hogy ezzel csökkenni fog a szállópor mennyisége. Ha még hozzávesszük azt, hogy mennyi szöszt porszívózok össze a szárító szűrőjéből!? Nincs kályhánk, csak este vagyunk itthon. A családban 3-an is allergiásak vagyunk rá a porra. De ha átsüt a nap a házon!!? Agyrém! Valaki fejtse meg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tyndall-jelens%C3%A9g

      Törlés
    2. ÓÓÓÓ, ezt nem is tudtam. Nem akarok ilyen Tyndallt :D :D

      Törlés
  7. A fötör szó nekem is idegen volt :D tipikus baranyai szó.Keres, kutat, szétdobál helyett használják nálunk a családtagok. Itt is nyilik minden, nagyon szép. Szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziszó, már tudsz "baranyaiul" :D :D Hiába na, mediterrán vidéken élünk :) Nem hiányzik a főváros?

      Törlés
    2. Én nem baranyai vagyok, de használom:) nálunk apa, anya hajdú-bihar, csongrád, amiben felnőttem somogy. Van azért időnként kavalkád, de legalább értek sok kifejezést:)

      Törlés
  8. Én értettem, mit jelent a fötör, bár mifelénk nem használják. :-) (Biztosan hallottam valakitől.)
    A nappaliban sötét a bútor, minden hétvégén prontóval töröljük végig, mégis kedd-szerda magasságában bizonyos szögből már látom a tévé alatti alacsony szekrnykén, ahogy belepi a por a felületet. Engem is ez zavar talán a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, de jó hogy ennyien írtátok! Meg is mondom a férjemnek, hogy nem csak én vagyok erre allergiás.:)

      Törlés
  9. Engem a mosogatóban hagyott mosatlan, a gépben hagyott ruha és a vasalnivaló zavar. Ezért én rögtön mosogatok, akár egy tányért is, nincs gyűjtögetés és a szárítógépből kivett ruhát is azonnal vasaljuk.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése