Ugrás a fő tartalomra

Végre úgy néz ki

hogy legyűrtük a természetet. :) A hétvégén nagyon sokat dolgoztunk kint a gyerekkel, most látom igazán, hogy kezdünk lépést tartani a kerttel, már majdnem a végére értünk. Az udvarban is és hátul is lenyírva a fű, minden pampa fűről levágtuk az elszáradt levelet, végre levágtuk az elszáradt nádat, összegereblyéztük a szél által széthordott mindenféle száraz levelet, kihordtunk mindent a leghátsó részre, hogy majd elégetjük amikor lehet. Végül csak sikerült hortenziát vennem, egy fehéret és egy rózsaszínt választottam. Egyelőre átültettem őket egy nagyobb cserépbe, de amikor majd megerősödnek kiültetjük őket a kertbe.

még fűnyírás előtt. remélem a hortenziák szépen megerősödnek

Ő már két éves. kutya ellen egyelőre téglákkal körülvéve, de hamarosan megszépül :)
Ültettem egy fehér futórózsát is, ideiglenesen jól körbe raktam azt is téglával. Mondjuk azért elég "fárasztó" állandóan arra figyelni, hogy minden ültetésnél valamit kitaláljon az ember a négylábú miatt, legalább is addig amíg megerősödik a növény és a kutya pedig megszokja és megtanulja, hogy oda nem mehet. Olyan jó idő volt, kint ebédeltünk a teraszon, finom lett a sajtos rakott csirkemell és a barna rizs is, volt hozzá tartármártás és házi savanyúság is. Jutott idő arra is, hogy kipróbáljuk az új nyugágyakat, Kiskorú süttette magát a napon, én meg olvasgattam. Késő délután még kicipeltem az újságtartó kosaramat, kiválogattam az újságokat is és lezuhanyoztattam a tartót, pillanatok alatt megszáradt a napon és frissen portalanítva csak azok jöttek vissza, amiket szívesen lapozgatok. Ez is letudva.
Végre arra is jutott idő, hogy befestettem a hajam most már csak fodrászhoz kell eljutnom egy igazításra. Alig várom, hogy szerda legyen és utána itthon legyünk 7 napot. Eldöntöttük, hogy ha az idő is engedi, akkor mindjárt csütörtökön befejezzük azt a keveset amit kell és utána már csak élvezzük a szabadságot és mindig csak apránként teszünk veszünk, ezt akkor már meg is lehet tenni, nem fog szaladni minden, hanem lépést tudunk tartani. :)
Összességében egész jó kis hétvégénk volt.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit is írhatnék?

Vannak történések - rosszak - de arról nem szeretnék.
Ami jó az az, hogy végre tegnap felkerült a nyelvvizsga eredmény és hát s i k e r ü l t és olyan nagyon örülök és büszke vagyok rá és ő is olyan boldog. :) Kellett ez a löket, önbizalom növelő és hát nem titkolom kis előny talán majd a gimiben....
És a tanár írt neki egy kis üzenetet természetesen angolul,  amit most iderakok magamnak is, hogy mindig visszatudjam olvasni, mert ez olyan jó dolog.
"ÁDÁM! Congratulations. I am really happy about your result, and I am proud of you. You have developed the most during the last two years, and you were the most hardworking student of the group. Welldone, great job. I wish all the best for your future. If you have problems with grammar in the future, I will help you. Take care bye: J"
És amit a gyerekem válaszolt, arra még büszkébb vagyok és teljesen megvagyok hatva tőle (még akkor is, ha van benne pici hiba) :
Thank you for helping us. And thank you for the candy :D. When I g…

Mindenhol jó de a legjobb

természetesen otthon. Végre itthon vagyunk, mert úgy döntöttünk pénteken késő délután, hogy inkább hazajövünk, mint hogy másnap korán keljünk, úgy is 10-ig el kell hagynunk az apartmant. Pont olyan idő volt, amilyet szerettem volna. Nem volt túl meleg, olyan 24 fok körül mindig, bár a tűző nap ezt időnként melegebbnek éreztette. Minden nap tudtunk fürödni, illetve a fiúk én inkább olvastam, ha jól emlékszem három könyvet is kiolvastam egy hét alatt. Egy éjszaka esett az eső, meg kicsit délelőtt aztán hirtelen kisütött a nap és jó idő lett,  -amúgy pedig a Balatonnál szerintem mindig nyár van, még télen is - ezen kívül minden nap jó volt, nem dőlt rólunk a víz a kánikulától, hálisten de pont arra volt elég, hogy legyen fürdés meg napozás és kirándulás. Finomakat ettünk, kipróbáltunk új helyeket is. Azt szeretem ezekben a napokban, hogy a Balatonnál lelassul az idő. Ahogy odaérünk amellett, hogy megcsapja az orromat az a semmi máshoz nem fogható számomra nagyon jó víz illat valahogy mi…

Ötkor keltem

és azóta már lement egy mosás, kitakarítottam a spájznak használt nagy beépített szekrényemet,  a hűtőt is átnéztem, aztán bepakoltam a mosogatógépet. Na nem azért, mert én ilyen kisangyal vagyok, hanem mert nem tudtam tovább aludni. De jó ez, mire a gyerek felébred pár dolgon már túl is leszek. Úszott minden már napok óta, annyi helyre kellett menni, minden napra jutott egy egy intézni való, úgy hogy ráfér a házra egy alapos rendrakás.  Mától ketten vagyunk ismét, ez könnyebbség is meg nem is. Háztartást vezetni két főre, főleg ha abból az egyik egy kamasz lényegesen egyszerűbb. Az enyém nem egy "nagy igényű" gyerek, elvan bármilyen kaján, ha van mellette elég gyümölcs, elkészített limonádés és némi rágcsálnivaló. Úgy hogy most pár hónapig könnyű dolgom lesz az ebédet majd rendelem hétköznap vagy esetleg valami egyszerűt fogok összedobni. Csak semmi flanc. :) Ennek jegyében ma rántott cukkini lesz és valami zöldséges rizs, bulgur és van van házi majonéz is hozzá, férjem cs…