Kicsit felgyorsultak

az események, így nem igazán volt időm a gép elé ülni és sajnos blogokat sem olvasni, vannak elmaradásaim. A jó hír, hogy végre szombaton telefonált a szerelőnk, hogy kész a férjem autója , egy hétig próbálta kitalálni szétszedve, hogy mi a baja amíg végre megtalálta. (remélhetőleg) Mutatom:



Ez a kis bizbasz gumidarabka eltömített egy csövet vagy kábelt, ami az olajat vitte tovább és ezért nem fogott a fék. Eléggé fura, meg minden, hogy ezek miatt főleg hogy honnan a francból került oda, de nagyon nagyon remélem, hogy így van és legalább jövő tavaszig minden rendben lesz, akkor azért körülnézünk az autópiacon, ebből nem engedek. Na mindegy, minden jó ha jó a vége és örüljünk, rohadt nagy kő gurult most le rólam az biztos. Állítom, hogy a rosszulléteim, magas vérnyomás ennek a mizériának is betudható. Lassan talán helyrebillenek.
Aztán folyik a munka ezerrel itthon. A hétvégén megérkezett a gyerek bútora, egy héttel előbb, mint ahogy mondták. De sebaj, mert ingyen tárolják, majd megyünk érte ha végeztünk, mert mielőtt bepakolnánk kiakarjuk festeni a szobáját. A férjem ma kezdi el, javítja a hibákat a falon - levert festés ez az - és ha minden jól megy csütörtökön már rendezhetjük is el. A rendezkedést, pakolászást annyira várom! :) Csütörtökön és pénteken szabin leszek nagy valószínűséggel és azon gondolkodom, hogy a gyerek is itthon marad, így lesz 5 napunk együtt. Különben is a legtöbb tantárgyból már lezárták, amiből meg nem ott is tudom, hogy kb. mire lehet számítani. Amúgy meg úgy döntöttem nem vagyok hajlandó se most, se a jövőben többet az oktatási rendszer miatt izgatni magam! Elég volt, hogy ezzel stresszelik a gyereket és engem is! Van ezer iskola, ahova biztosan szívesen felveszik, találni fogunk. Leszarom az én gyerekemből senki nem fog görcsös, idegbajos tizenévest csinálni. Szóval, ha itthon leszünk 5 nap, akkor jut a munkára is és a szórakozásra is idő. A kertben beérett az egyik meggy, roskadásig a fa. Ma meggy lekvárt rakok el délután, ha hazajövünk, tegnap délután epret főztem be. De ez így persze nem az igazi csak kapkodós nem szeretem munka, mert  tegnap még főznöm is kellett igaz abból mára is, sőt holnapra is marad - töltött paprika - így ma csak a lekvárral foglalkozom. Hétvégén elmentünk a falu tavához, szedtünk még pár vízinövényt, de ma rendelni fogok a netről is a kerti tóba. Még nincs kész, most a szobát kell rendbe tenni, meg kellenek még nagy kövek, szikladarabok. Van nem messze tőlünk egy régi kőbánya, oda készülünk.
A kerti virágaimmal is foglalkoznom kell már, sok rózsa levirágzott le kell szedni a hervadt virágfejeket, hogy hozzanak újat. A teraszt is jó lenne felmosni, korlátokat lemosni. Annyi mindent gördítek most magam előtt, mert most igazából csak lógattam a lábam, mint bármit csináltam volna. Igaz, orvosi javaslatra. De nem szoktam én ehhez hozzá. Egyértelmű, hogy kell most az 5 nap mindenre. Pihenésre, befejezendő munkára, erre arra. Kiskorúnak még két szombati nap van a külön iskola és ennek most örülök, mert még szeretnék gondtalan két hétvégi napot szánni nézelődésre pl. véglegesen kiválasztani a nappaliba a könyvespolcot, amivel már a múltkor is szemeztem, de nem akartam elhamarkodottan dönteni.
Aztán, ha minden meg van elsősorban most bent a lakásban, akkor nagyon jó lenne tényleg átadni magam teljesen a kertnek. A befőzésnek, a gazolásnak a virágágyásokban, a fűnyírásnak, a kinti dolgoknak. Láblógatásnak, nyugágyban fekvésnek, hallgatni a vízcsobogást, olvasni, olvasni, olvasni....Jó lenne, ha egy nap legalább 36 órából állna.
Hétvégén pedig nem fogok főzni, úgy döntöttem foglalok asztalt titokban itt nem messze tőlünk van egy nagyon jó étterem, kerthelyiséggel.
Amúgy meg június 15-el elkezdem a rendszeres reggeli futásaimat (remélem a vérnyomásom addigra tökéletes lesz, most jó kopp, kopp) egy héten legalább 4x fogok eljárni, végre nem lesz iskola és csak magammal fogok foglalkozni, legalább is ami a reggeleket illeti. Hogy mindez ne legyen "hiábavaló" beneveztem ismét a pécsi reptéri éjszaka félmaratonra, ami augusztus végén lesz. Addigra ismét fel kell fejlődnöm :) Elszánt vagyok.

Megjegyzések

  1. Azta'! Mennyi terv! :-) De jó volt olvasni!
    A félmaraton számomra egy csoda, nagyon drukkolok, hogy fel tudjál készülni. Még én sem kezdtem el biciklizni... valahogy halogatom, jók ezek a nyugis reggelek egyedül, de muszáj lesz... és idővel az is jót fog tenni nekem is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése