Mától kezdődik a

2017-es érettségi. Megmondom őszintén én tuti nem csinálnám még egyszer végig. Sőt, én iskolás sem szeretnék lenni most. Személy szerint minden gyereket sajnálok, akik ebben az oktatási rendszerben vannak, amikor szinte mindennap máshogy döntenek a sorsukról. 
Ez a hétvége úgy elment, mint a pinty és nem csináltunk jóformán semmit. Az idő rossz volt, kinti programot nem lehetett tervezni, leginkább rokonlátogatáson voltunk mind a két nap. Bezzeg most, hogy menni kell dolgozni már süt a nap ezerrel, jó idő lesz.
Valahogy nem jönnek a szavak sem, mikor eszembe jut valami, nem vagyok gépközelben, aztán meg vagy elfelejtem vagy nem tartom érdekesnek, így le sem írom. Mondjuk ezt sem tartom érdekesnek, amit most pötyögök nem is tudom, miért teszem? Mostanában többször eszembe jutott, hogy talán az egész blognak itt a vége, ennyi volt.

Megjegyzések

  1. Pedig mindig érdekeseket írsz és reggel a bloggert kinyitva mindig kíváncsian várom, van-e tőled bejegyzés. Olyan jó őket olvasni, mint egy izgalmas könyvet. ♥

    VálaszTörlés
  2. Valszeg ez így természetes - most itthon a férjed, gondolom, vele osztod meg elsősorban a gondolataidat. Mi viszont várunk ugyanúgy :).

    VálaszTörlés
  3. Jesszus, abba ne hagyd a blogot,minden reggel itt kezdek nálad.:)
    Mariann

    VálaszTörlés
  4. Én is ugyanezt mondom, mint az előttem szólók, hogy remélem folytatod a blogot! Lehet, hogy te úgy érzed a mindennapi történések nem túl érdekesek (előfordul, hogy én is ezt érzem magamnál, de később meg milyen jó visszanézni ezeket a kis "semmiket" :) ), de nekünk azért azok :)!

    VálaszTörlés
  5. Naaa, az is jó ha bejelentkezgetsz, nyilván van ezer dolgod, de attól még ne tűnj el teljesen:)) !

    VálaszTörlés
  6. szia,
    ha nincs is kedved /erőd mindig írni, képeket tehetnél fel. Szeretem az ízlésesedet.:)

    VálaszTörlés
  7. hát elég furcsa lett az oldalad bocsika...tudom néha kell váltani de valahogy elment a varázsa...

    VálaszTörlés
  8. Pontosan ezt gondoltam én is, eltűnt a varázsa a blogodnak, mikor megnyitottam, már jobb lett a kedvem. Ráadásul én pont azt imádtam, hogy mindig részletesen leírtad a rendtevést, a rendszert, a terveket... valamikor én is ilyen "mániákus" voltam, mikor még képes voltam rá. /66vagyok/ a mániákusságot takarítás és egyéb téren pozitívként értsd, én is akkor voltam teljesen kiegyensúlyozott, mikor minden terv szerint ment nálunk. Az meg természetes, hogy most hogy teljes a család, más a fontossági sorrend. Kívánom Neked, teljen ez az időszak nagyon-nagyon kellemesen, tudjatok mindent megvalósítani, legyen gyönyörű nyaratok. Az időjárás ügyben sajnos nem tudok intézkedni:-) én is utálom. De azokat a hangulatos, elringató kezdő képeket nem kaphatnánk vissza a blogodra? Még akkor is, ha csak annyit írsz, : meg vagyok ám még! Bocsi, jó hosszú voltam:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tami!
      Én egy zug olvasód vagyok, már egy pár éve. A reggeleimet feldobtad! De nem szeretnélek megbántani, és elvenni a kedved az írástól, de én is jobban szerettem a régit... Nem lehet vissza csinálni? :) Az én ízlésem is hasonló a tiédhez, és jó volt nézni a képeket, olvasni, mit, hogyan rendezel, rendszerezel, szerettem!!! Ne hagyd abba!!! Üdv. É



      Törlés
  9. Szerintem se, én is mindig várom az újabb bejegyzést!-))

    VálaszTörlés
  10. Csak annyit írok, hogy én is szeretem mindig a gondolataidat, bármivel is kapcsolatosak.

    VálaszTörlés
  11. Ezeken a gondolatokon szerintem mindannyian rendszeresen átmegyünk. Amikor idejutok, én szeretlek olvasni. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése