Ugrás a fő tartalomra

A tegnapi napom

az szépen mehet a levesbe. Gyakorlatilag semmit sem csináltam, két tányért és két poharat sikerült elmosogatnom kb. ennyi volt, amit hajlandó voltam. Az időváltozástól úgy leültem, mint a pinty és csak fáradtnak éreztem magam, de nagyon. Mondjuk az is tuti benne van a dologban, hogy minden nap fél ötkor keltem, hogy az általam kitalált időben beérjek, viszont cserébe korábban hazamehettem. De mindegy is, ma végre már péntek és utolsó munkanap és innentől kezdve 5 nap szabadság, ez ma éltet rendesen. Nehezen keltem fel, de korán indultam, mert elintéztem a bevásárlást és olyan jó, hogy hűvös van még mindig és korábban még egy kicsit a szél is mozgolódott. Ma úgy jöttem el, hogy átlendültem a holtponton és szeretnék sok mindent megcsinálni kint is, bent is hogy ne a hétvégém menjen rá a dolgokra. 
A kertet végigjártam tegnap este, megnéztem milyen károk lettek a nagy szél és eső után, de nem történt semmi, minden rendben van. Azon kívül, hogy lehullott egy csomó barack nem tört le és dőlt ki semmi. Mondjuk a komposztra lesz mit kihordani bőven, sajnos. :( 

most kezdenek érni még kell jó pár nap, mert ezek szép sárgás pirosak lesznek

még mindig rengeteg van és bár ilyen szép sárga, ezek bizony még félkemények

Megjegyzések

  1. A tegnapelőtt délutáni volt ilyen, el is aludtam a kanapén délután... nálunk azután jött a vihar, és a lehűlés. Most jobb, tele vagyok energiával :). De rájöttem én is, hogy nem kell "mindig mindent csinálni", le lehet ülni, ejtőzni... ez a hét erről - is - szól(t).
    Gyönyörűek a barackjaitok! - még én is kapok, ilyeneket. Érthetetlen, hogy nálunk miért nem lett, ugyanakkor másoknál meg csudiszép, és ottlakunk nem is nagy távolságra... de szerencsére működik a "nekünk sok van, akkor adok" dolog:), ezt nagyon szeretem, én is ezt szoktam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bio barackok, permetezve sincsenek. Én is adom ahogy tudom. Nekem muszáj elkezdenem valamit, mert fél hektáron nem szeretném ha rám zúdulna az egész minden :( :( Főleg, hogy olyan szépen megcsináltuk az egészet és azóta eltelt két hét. Már két hét :O

      Törlés
  2. Mi is osztogatjuk a barackot az idén rendesen, máskor meg nincs... Imádom, finom, de ennyi már nekünk is sok:)
    Elfogytak az üvegeim, kénytelen leszek fagyasztani is belőle.

    VálaszTörlés
  3. 30 Fok felett én már csak túlélésre játszom... abszolút nem bírom/nem szeretem a meleget, iszonyúan tudok szenvedni... ilyenkor még főzni is csak valami nagyon gyorsat vagyok hajlandó, hogy ne melegítse még az is a lakást (panel, 29 fok volt nálunk), nemhogy bármi másnak neki álljak... csak ami nagyon muszáj volt-)
    Erre felénk 500-800Ft között van a sárgabarack... -(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…