Ugrás a fő tartalomra

Most két gyerekes

vagyok szerdáig. Itt van nálunk egy unokatesó, így a nyár vége felé. Amennyire féltem tőle - hiperaktivitás - annyira könnyen veszem. Mondjuk egyáltalán nem olyan, ahogy leírták nekem, veszem az akadályokat, amik tulajdonképpen nincsenek is és egyelőre minden ok. Tegnap este fele jött hozzánk, nem sok minden fért bele a napba, társasoztunk, fiúk játszottak, legoztak és este 11 után ágyba dőltek. Reggel fél nyolc óta fent vagyunk, reggelire nutellás kenyér volt, aztán ps3 játék volt, ebédelni pizzériában voltunk, utána fagyizni, bevásároltunk nasiból, mindenki választott magának, kicsit nézelődtünk a városban, aztán most megint folyik a legozás és néha kihallatszanak beszéd foszlányok ide a nappaliba. Időnként elmosolyodom. Egyébként mennyire más két gyerekkel az élet most látom. És eléggé bánom, hogy nem kettő van nekem is. Na mindegy, késő bánat ezen nem agyalok. Az egyébként olyan jó, hogy a gyerekem nem a gép előtt ül, hanem tollasoznak, kutyáznak, társasozunk és mint említettem folyik a legozás.
Holnap elmegyünk kirándulni, elvisszük a kutyust is. Aztán majd meglátom. Elvileg szerda este Kiskorú is megy unokatesóval, mert csütörtökön már Kecelre valamilyen hadtörténeti kiállításra mennek sógornőmék szüleivel. Kiskorúnak nincs nagyon kedve, ezért még kérdéses mi lesz, én szeretném, ha még ezen a héten lenne neki is program, aztán az utolsó héten már tényleg kicsit előtértbe kerül a suli kezdés is. Őrület, hogy elment ez a nyár. 
Meg az is, hogy szombaton lenyírtam a füvet és olyan szépen megcsináltuk a gyerekkel a ház előtti kert részt és én nem tudom, de az éjszakai eső óta rengeteget nőtt vagy csak én látom úgy. Mindenesetre szerintem hét közepén szerda, csütörtök tájékán nekiállhatok ismét.
Egyébkén meg nyugi van, szabadság első napja és hiányzik a futás, mert az most pár napig nincs, nem hagyom itt a két gyereket egyedül. Nem történik semmi mesélni való, de nem is baj, ilyen is kell.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Azért csak

elkészült lassan a pergola. A tetején ideiglenesen napvitorla van amíg nem döntjük el mi legyen. Bár nekem tetszik így is, olyan hangulatos és a valóságban nem ilyen narancssárga, hanem inkább rozsdabarna, szóval van benne valami tengerparti hangulat, úgy hogy lehet marad ez még évekig. Remélem ha vihar jön az se teszi tönkre, elég masszív anyagból van.  Szeretnék pár virágládát a korlátra és felakasztani rá körbe valami futót, aztán jó lenne bele egy jó kerti garnitúra, amin akár még enni is lehetne vagy legalább is kávézni meg lepakolni könyvet, valami harapnivalót ezt azt, de elnézve az árakat valószínű már csak jövőre lesz. Addig tökéletesen megfelelnek a napozóágyak.  Az olvasáshoz még jobb is. :) Hamarosan kinyílik előtte a nyári orgona, ami idén egész nagyra megnőtt és ha így folytatja nyár közepére hatalmas bokor lesz, jövőre meg még nagyobb, nagyon szeretem. Nekünk lila színű virágokat hoz majd, de szeretnék ebből másik színűt is, úgy hogy mindenképpen szerzek majd még be be…

Beléptünk a nyár

kapuján, már június eleje van egy igazán forró nap. Túlságosan is. A telefonom rezgésére ébredtem a hangját levettem előző este mielőtt lefeküdtem volna, mert tudtam, hogy ma (tegnap is) korán kelek. Álmosan nyomtam ki és dőltem vissza. Nem, még sem. Én ma megint ötkor fogok kelni???  Csak még egy picit, egy fél órát.....Nem akarok felkelni. Hát hülye vagyok én?? Fáj mindenem. A lábam, a hátam, valószínű rosszul feküdtem egész éjjel, talán kitekeredve. Eszembe jut a könyv, amit most fejeztem be pár napja, Lubics Szilvi írta. Annyira inspiráló volt, faltam az oldalakat. Na jó, felkelek. Megiszom a kávémat és aztán majd meglátom. Ha nem megy, nem megy. Lassan készítem el, most még annak is örülök, hogy a gép komótosan darál, melegít, majd nézem, ahogy szép sugárban folyik a frissen készített illatos kávé a poharamba. Mostanában mandula vagy mogyoró tejjel iszom vagy ebből készítek magamnak jeges kávét vagy éppen a smoothiemba rakok belőle. Évek óta nem iszom tejet, mert bármennyire is …

Hatalmas viharral érkezett

hozzánk a lehűlés tegnap este. Jól meg is ijedtem, szinte egyfolytában dörgött és villámlott és annyira fújt a szél, hogy azt vártam mikor fog ránk szakadni a tető. Nagyon örülök - csak ennek az egynek - hogy a szomszédban a fiatal házaspár (tudjátok, akik elzavarták az öreg nénit, aki a lány nagymamája volt és ráíratta szegény jó előre a kis házat) kivágatta a hatalmas fenyőfát, ami közvetlenül a házunk háta mögött volt kb. másfél méterre. A nagy világvégét megúsztuk, pár ág tört le egy bokorról, de se a napvitorlának, se a napernyőknek nem lett bajuk és úgy összességében semminek. Reggel fél ötkor keltem, mert futni akartam végre a hűvös időben, de sajnos nem jött össze. Az eső nem zavart volna cseppet sem, de olyan mennydörgés és villámlás volt megint, hogy nem kockáztattam. Hogy mit fogunk ma csinálni nem tudom (én éppen vöröslencse krémlevest Fördős Zé módra, recept ITT)  egyfolytában esik az eső, most már csendesen, de kint nem lehet lenni, kedvünk meg nincs menni sehova, holna…