Ugrás a fő tartalomra

Tegnapról, őszről és más egyébről

Tegnap egész délután kint voltam a kertben. A régi eladónk hozta a következő adag fát, végre ő, mert ő nem csak úgy leborítja, hanem szépen rendesen lerakja nekem. Jól el is beszélgettünk az alatt a fél óra alatt, amíg tartott. Utána már be sem mentem, előkaptam a fűnyírót és nekiálltam itt az első udvarban rendet tenni. Addig tologatta, amíg ki nem fogyott a benzin, akkor már nem töltöttem újra, hanem fogtam a metszőollót és az elhalt virágokat metszettem meg, bokrot ágait próbáltam rendbe tenni, egészen este hétig voltam kint és jól el is fáradtam. És még csak a felével végeztem, mert ezalatt a pár nap alatt, amíg esett az eső és már nem az az égető meleg van jól el is kezdett nőni minden, újra nőtt az itt ott ropogóssá száradt fű. Nagyon beindult, még egyelőre nem látom a végét, fogalmam sincs hogy fogom most utolérni magam. Na, de majd ma folytatom bár esőt is mondanak és mára hideget 16-17 fokot!? ez azért nem jó. Majd meglátom mi lesz délutánra, de jó lenne ha legalább eső nem esne, mert ha már nekiálltam legyek rajta túl mihamarabb, most eléggé elvadult minden. Itt hagytam abba, mert indulnunk kellett dolgozni, mire eljöttünk már esett is és most is csöpörög. Ennyit a kinti munkákról. :( Szomorú vagyok emiatt, mert alig várom, hogy túl legyek rajta. :(
A Lidlben jártunk a gyerekkel hétvégén és tele van szebbnél szebb virághagymával. Mindenféle tulipán, meg krókusz és számomra ismeretlen virággal. Már tavaly is vettem ott és azok a virágok lettek a legszebbek, amiket ez az áruház árult. Most ezt a kettőt vettük, de alig tudtam választani. Erre a fehérre viszont nagyon kíváncsi vagyok, vajon milyen lesz majd? Úgy döntöttem ezeket egy óriási, mély cserépbe fogom ültetni és nem a kertbe. Egyrészt, mert olyan jó lenne oda rakni, ahova akarom, másrészt semmiképpen sem szeretném, ha az állatok letaposnák, valamint sok helyen olvastam, hogy nagyon szépen mutatnak nagy cserépben is ezek a virágok és kiakarom próbálni. Mindenképpen körülnézek még, mert minőségben és árban én úgy tapasztaltam nagyon jó. Talán írtam már, de a Hollandiából rendelt tulipánjaimat is lepipálta a Lidlben vásárolt tulipán idén tavasszal. Sokkal szebbek, egészségesebbek lettek.

Más.

Lassan én is összeállítom az idei őszi bakancslistámat. Az ősz általában az elmúlás jele, de én még ezt is próbálom inkább a megújulásnak venni. Bár kint a természet kicsit meghal és készülődik a téli álomra, én új dolgokon töröm a fejem. 

Pite sütés
Szeretnék valami finom pitét sütni, azt hiszem én azt még soha nem csináltam. Amolyan igazi angolos pitét. Almásat vagy bogyós gyümölcsöset, esetleg sütőtököset. Tényleg, már kapható sütőtök, bár állítom az akkor az igazi, mikor már jól megcsípte a dér. Szóval pite, pite, pite.

Borozás
Na, ezt tényleg jó lenne feleleveníteni. Régebben többször ittunk bort, beszélgettünk. Jó volt. Nem is tudom az ember a jó dolgokat miért képes egy idő után elfelejteni??



Kerti munkák, ültetés
Az ősz a fák, hagymás virágok ültetésének ideje. Idén is jó lenne még több bokrot és virághagymát eldugdosni, hogy tavasszal várhassam vajon miből mi lesz?



Piknik
Na, ez az ami még lánykoromban volt. Jó lenne, ha idén legalább egyszer egy szép meleg hétvégén megejthetjük valahol egy tóparton. A fiúk horgászhatnának én pedig olvasgatnék.


Pillecukor sütés
Ez az a dolog, amit a gyerek már olyan régóta akar. Valahogy mindig elmaradt, de éppen ideje, hogy kipróbáljuk. Mondjuk két talicska fapakolás közben, pihenésképp.


Szelektálás
Ez nem újdonság, mert én nagy szelektáló vagyok, de még mindig van mit. A padláson is vannak dolgok, amit át kell nézni és a padlásfeljárónál is, pl. régi befőttek, üres üvegek.


Tökfaragás
Ezt már egy ideje csináljuk, tavaly még is elmaradt. Mert nem találtunk normális tököt. Vagy "hatszáz" kilós volt vagy nagyon kicsi. Idén nem fog érdekelni, ha hatszáz kilós lesz, akkor is megvesszük. Hiányzott, hogy nincs.


Kora reggeli futás
Ezt hétvégén fogom tudni kivitelezni, de éppen ideje, hogy elkezdjem, mert kevés ami most van. Már nincs meleg, nincs mire fogni az időnkénti lustálkodást és kit érdekel, ha esik?


Filmmaraton
Esős, szeles, hideg napon sok sok pattogatott kukoricával, összebújva...


Esténként sok sok olvasás
Forró tea, könyv, puha takaró. Ennyi


Héjában sült krumpli
De régen ettünk. Gyerekkorom egyik kedvenc vacsorája, tea vajjal, forró teával. Ha még sült szalonna is akad hozzá, akkor magam a mennyország.


Bordó, okker, barna, keki szín
Mindenféle őszi szín a ruhatárban. Ilyenkor lehet a legszínesebben öltözködni és legalább a szürke hétköznapok is eltűnnek.

Gesztenye sütés
Ez is olyan nálam, hogy volt, elmúlt. Gyerekkoromban alig vártam, hogy valahol lehessen kapni, ma meg már olyan elfeledett dolog lett. Éppen ideje ezt is feleleveníteni.


Kacsa sütés
Ezeket a dolgokat felsorolás szerűen mentettem el a gépemre, még korán reggel indulás előtt. Reggel beugrottam az egyik nagyobb boltba és mit hoz elém az élet? Friss kacsa a pultban! Hát nekem több sem kellett, egyet meg is vettem így hétvégén kacsát fogok sütni. :) Imádom a kacsát, gyerek is szereti, úgy hogy ez a dolog most kipipálva, de remélem azért lesz még kacsa idén. :)

Kockás ing
Olyan régóta szeretnék egy igazán szuper kockás inget beszerezni, de valahogy nem jött velem szembe. Olyan jó kis őszi színekkel teli, félhosszú inget, amit egy bokacipővel is tudok hordani, kardigánnal vagy farmer kabáttal. Nyitott szemmel járok, hátha..

Teák
Több tea ivás. Ezt már régóta szeretném bevezetni, mert kávés vagyok ugyan, de szeretném "megtanulni" a tea ivást is. Finom, illatos, gyümölcsös vagy téliesebb teltebb karamellás például. Kandis cukorral, mézzel, citrommal, naranccsal.


Lakber boltok
Esős, hűvösebb napon jó kis lakber bolt felkeresése, nézegetése, ötletek gyűjtögetése. Az egyetlen olyan bolt, ahova van kedvem menni és nem nyűgnek veszem.


Forró, illatos fürdő
Egy igazán kényeztető forró, illatos fürdő, fürdősóval, fürdőgolyóval, gyertyákkal, könyvvel egy igazán nehéz nap után. Zuhany párti vagyok, így ez nem sűrűn fordul elő, de így ősszel azért egyszer kétszer én is szeretem.




Meleg fények
A Pepcoban vásárolt gömbök "beizzítása, sok sok apró fény mindenhol a lakásban, hogy ne csak a borús, hideg időre gondoljak.

Illatok, gyertyák, illatosítók
Már van sok apró mécsesem, illatos is meg sima mezei is, de egy ilyen Yankee Candlee illatgyertyára nagyon fenem a fogam, mert nagyon sok jót hallottam róla. Majd meglepem magam vele valamikor. :)

Mozizás
Nem otthoni, hanem együtt férjjel. A gyerekkel sokat, sokszor járunk ha kettesben vagyunk, viszont a férjemmel már elég régen voltunk. Valami jó kis thrillert vagy izgalmas krimit megnéznék, de csak is kettesben.


Karácsonyi lista írása
Na ez egy egész jó kis elfoglaltság lesz számomra, mert nagyon szeretem a karácsonyt. Sajnos mi már régóta nem tudunk együtt ünnepelni, de azért próbálom minél jobbá tenni, főleg a gyerek miatt. Tervezgetni, ajándékokat nézegetni, menüt kitalálni a karácsonyi napokra, programokat szervezni a téli szünetre. Az egyik legjobban várt időszaka ez az egész évnek számomra és én mindig korán elkezdem törni a fejem milyen legyen minden évben. :) Menthetetlen vagyok.


Hát valahogy így készülök én az őszre és ha a terveim fele megvalósul már boldog leszek. :) Talán igen, mert ezek nem nagy dolgok csak apróságok, amivel az őszi depressziós időszakban az ember jobbá teheti a napjait, legyen az akár hét közben, akár hét végén.


Megjegyzések

  1. Aztaaaa Tami, ahogy olvastam, úgy tolult bennem is az öröm! :) - pont olyan címkék és gondolatok, amiről azt érzem, hogy énisénis!!! :) Egyébként pont én is gondoltam, hogy írok egy tervlistát, de ez annyira szép lett, amiket írtál, hogy meg sem próbálom! :)
    Nekünk idén volt pillecukor sütés, amikor ittvoltak a pesti rokongyerekek és szalonnát sütöttünk, és tökjó volt...
    Sültkrumlit gyakran csinálok, ha későn értünk haza, vagy elfogyott a kenyér, vagy hideg volt épp odakint, akkor ez jutott eszünkbe... imádjuk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért csak írj!! mert én olyan szívesen olvasom mások ötleteit!!! Úgy hogy írj. :) A pillecukor nem nagyon nyúlós?? Engem nem hoz lázba, mert én nem szeretem a cukrot, ha édesség akkor inkább finom csoki, de a gyerek már régóta akar, mindenképpen ki kell próbálni. :)

      Törlés
  2. Köszi Tami, hogy írtál a Lidlis virághagymákról, mert már tavaly is akartam ültetni és akkor is picit tartottam ott venni, de most amiket írtál, biztos az első dolgom lesz ott beszerezni ezeket :) !!!
    A listád nekem is nagyon kedves, nálunk is a tökfaragás minden évben van, ugyan én is kávés vagyok, de ugyanígy szeretnék jobban teázni is, már csak a fiúk miatt is, az összes felsorolt teát isszuk, legjobban én viszont a narancsosat szeretem :) , a gyertyák, mécsesek ugyanezek nálam is, van amikor gyertyát is öntünk, de az azért már rég volt, úgyhogy újra bevezetem remélhetőleg :) és a piknik amit írtál, én is főleg a kicsi fiam miatt tervezgettem egy ideig, mert ő akarta nagyon (persze én is díjazom :) ), nyáron végre megvalósítottuk, de pont azt mondtam én is, hogy ezt minden évszakban megejthetnénk :) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Menj gyorsan a Lidlben és vegyél!! Én is sokáig tartottam tőle, de olyan gyönyörű képek voltak már tavaly is a csomagoláson, hogy akkor vettem. Na, hát ezentúl csak is ott. Bátran ajánlom. Én ott vettem mélybordó, szinte már fekete tulipánt, valami csodásak lettek. Remélem ezek is hasonlóak lesznek. A gyerek mikor kisebb volt mindig a piknikekkel jött. Ő rendszeresen emlegette, hogy piknikezzünk. :) Régebben többször eljártunk, tényleg olyan "izék" vagyunk, hogy a jó és kevés energiát, befektetést igénylő dolgokat elhanyagoljuk :(

      Törlés
  3. én tavasszal egy lila összeállítást vettem a Lidlben, én sem csalódtam benne, de most hogy már régen elvirágoztak, nem is tudom merre vannak :D csak a kardvirágot, annak még megvan a szára.

    Látod, ezt irigylem tőled, hogy mindig ilyen jól összeszeded, megtervezed az előtted álló napokat, hónapokat :) sikerüljön mind, kívánom Neked :)

    VálaszTörlés
  4. A listád szerintem sokunk kedvence lett! :-)
    A virághagymás ötletet én is köszönöm, mert azok, amiket eldugdostam pár éve, már csak nyomokban jöttek ki tavasszal is, és akkor meg már késő rajta bánkódni. A világító füzér miatt meg lehet, benézek a Pepcoba, mert színesünk volt itt a teraszon (napelemes), és nagyon hangulatos volt. Na, meg a ruhák, amiket mutattál, azok is bejönnek!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a listád. :) Ugye nem gond, ha "másollak"?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tegnap amikor talán sokan még a

konyhában sürögtek és készültek az ünnepi fogások vagy épp úton voltak beszerezni az utolsó pillanatban az ajándékokat, nos mi már feltett lábbal csak élveztük az ünnep első napját. Nem volt semmi különös a napban így visszagondolva, minden ment a maga útján. 23-án este feldíszítettük a fát, hogy másnap már a fényekre ébredjünk. Régóta így van ez nálunk, mindig előző este öltöztetjük díszbe a fenyőt. Délben jött az ebéd, így rendeltem addigra már szépen megterítettünk, nagyon nagyon finom volt minden. Rengeteg maradt még a következő napokra a hidegtálhoz és a kétféle salátához még hozzá sem nyúltunk. Ebéd után mentünk a szüleimhez és ott találkoztunk a húgommal és a lányokkal. Sajnos ez a karácsony már nem olyan mint volt még pár évvel ezelőtt is. Bár már minden rendben, mindenki jól van, élhetnék csendben, szépen az életet, de  ennek ellenére szinte csak a panaszkodást hallgattuk a szüleimtől - anyukám látványosan szenvedett, sok voltunk neki, meg látszott rajta, hogy csak kényszer …

Nálunk mára

"lecsengett" a karácsony. Ma már csak itthon leszünk és egész nap a pihenésről fog szólni. Tervben volt a mozi, de idén először nem találtunk semmi olyat, amit igazán megnéznénk így ez most elmaradt.  Tegnap Kecskeméten voltunk, ez volt a gyerek plusz karácsonyi ajándéka. Még sosem vezettem egyhuzamban ennyit főleg a férjem nélkül - Balatonig igen - és az út is csak Dunaföldvárig volt ismerős. Előző nap persze aludni sem igazán tudtam, mert állandóan felébredtem, hogy tudtam hosszabb út vár rám, ráadásul a visszaút pedig már sötétben lesz, télen. Először vezettem gps segítségével  - waze  a telefonon  - és megmondom őszintén teljesen jól ment minden, ez egy jó kis program nagyon könnyedén alakult minden, kifejezetten jó út volt. Este fél tizenegyre értünk haza és nagyjából csak beájultunk az ágyba. Teljesen elfáradtam, de ez főleg annak köszönhető, hogy nem szeretek sötétben vezetni, na nem mintha magamban nem bíznék, de bármi történhet. Na, de nem történt semmi, minden jó …

Ma még

biztosan odaérünk a munkahelyünkre, de hogy holnap mi lesz azt még nem tudom. Holnapra intenzív havazást mondanak, ami itt a hegy északi oldalán kb. dupla annyit jelent, mint ami máshol általában esik. Amikor bezzeg itthon vagyunk szabadság van és téli szünet az iskolában plusz tíz fok napokig. :/ Akkor nem lenne baj se a rossz idő, se a sok hó, mert nem kell menni sehova. Előre látom nem szeretem hét lesz ez, legalább is ami az időjárást illeti. Elég változékonynak mondják. Mindenesetre reggel beszaladok a boltba és feltankolok ebből, abból, gyereknek elfogyott a kenyér, tej, de fogyóban van a gyümölcs, zöldség is, felvágott ez az.  De ma még napsütés lesz, bár elég hideg van és ki is tart a héten állítólag. A hétvége huss megint eltelt, mintha nem is lett volna. Mindegy, legalább beljebb vagyunk a januárban, előrébb járunk.  Nekem ez a hónap az egész évből, ami nem kedves, nem szeretem, hosszú minden szempontból, az ünnepek után kis üresség is van az emberben. Teljes nyűgnek érzem …