Ugrás a fő tartalomra

Na végre

péntek és nagggyyon vártam már, hogy ez a hét is elteljen. Rövid nap lesz, rövid munkával, utána gyorsan beugrom a boltba, aztán jövök haza és végre kitakarítom a lakást, mert most tényleg nagyon oda van szegény. Aztán főzök valami finomat és a nap hátralévő idejében olvasni fogok. Holnapra pedig az a tervem, hogy elmegyek kicsit nézelődni ide oda csak úgy egymagam. A gyereknek ma rendelek már karácsonyra két egyedileg gyártott pólót vagy pulcsit még nem döntöttem el, ha megérkeznek majd szépen elrakom a már megvett társas mellé. Igazából elég nehéz most idén az egész dolog, hogy mi legyen a karácsonyi ajándék neki, mert ahogy kamaszodik úgy okoz egyre inkább fejtörést. Ugye már nem kicsi, de még nem is nagy.....és t é n y l e g vészesen közelednek azok a napok, mikor mindenki kezd megkergülni és hirtelen mindenkinek elkezd eszébe jutni, hogy jééééééé egy két hét és itt az ünnep.....na ezt akarom elkerülni! Amit lehet a neten rendelek, amit pedig jobb, ha megnézek azt már holnap elkezdem. Mondjuk a férjemnek sincs sok ötletem, illetve van, de annak se jártam még utána. 
A kocsi csomagtartójában meg szépen gyűlnek az apróságok, finomságok, olyanok is amiket majd más kap meg és nem nekünk vásároltam. Úgy döntöttem a családtagok finomságokat kapnak idén, lesz köztük kézzel készített is, ilyenekre gondoltam, hogy feta sajt, fokhagyma, rozmaring ág, olívabogyó, jó kis olajban elrakva. Szép kis csatos üvegeket lehet baráti áron kapni a Pepcoban, úgy hogy tuti párat legyártok. Mellé egy szép csomagolású kávé, tea vagy praliné, amiről tudom, hogy máskor nem kerül a bevásárló kosárba és kész. Nem kell ezt túlspirázni. 
Amúgy meg enyhén le vagyok robbanva, ismét fáj a forgóm és a fájdalom kisugárzik a lábamba, hát tényleg kár volt megemelnem magam a múltkori takarításom alatt :( :( Pedig már olyan szépen helyrejött, tornával és injekcióval, erre tegnap megint erre ébredtem és még az is nehézséget okoz, hogy a kocsiban a kuplungot benyomjam időnként. :( Szóval most nem tudom mi lesz, lehet nem kellett volna elmennem futni közvetlenül a múltkori helyrerázódás után, hanem várni még egy kicsit, mert most megint nem tudok. :( Ja és remélem, hogy tényleg csak ettől fáj a lábam és nem valami kezdődő gerincsérv vagy ilyesmi. Nagyon jól feltudok állítani magamnak időnként mindenféle diagnózist, ha valamit tapasztalok. :)
Most minden jó - kivéve, hogy itt ülök a lakásban a romhalmaz közepén :D - a gyerek tegnap is hozott jó jegyet, a garázshoz megrendeltük a faanyagot és a tetejére valót, a beton szárad szóval még az is lehet, hogy két hét múlva készen is lesz. :) Mintha kitalálta volna a férjem a gondolatom, mert tegnap mire hazaértünk lenyírta még utoljára a füvet is. Olyan szép lett a ház körül minden! Majd még karácsony előtt lesuvickolom a teraszt és azt is felakarom majd kicsit díszíteni, jobban mint tavaly volt, mert szeretném ha már ott is ünnepi hangulat lenne, mielőtt belépünk a lakásba. 
Nem tudom mi van, de idén valahogy nem tartom utálatosnak a tél közeledtét és magát a telet. Majd januárban. :)










Megjegyzések

  1. Januárban, de főleg februárban már én is nagyon szoktam unni a telet. Mondjuk egyébként sem vagyok oda érte, de most még nem érzem én sem vészesnek.
    És igen: nálad is péntek! :D
    A karácsonyi ajándékokkal meg ne stresszeljél már! Én is mondogatom itthon, hogy minél hamarabb kéne nézegetnünk (az az egy közös nap, amit ilyenkor el szoktunk lopni, szabadságot veszünk ki, és egész nap loholunk). Valahogy netről nem annyira szoktam rendelni, mert jó körülnézni az üzletekben is ötleteket gyűjteni, a honlapokhoz nincs túl sok türelmem... Ja, és Ábel halogatja a Mikulásos levél megírását (mármint a játékok felsorolását), így végképp nincs tippem. (Bár a reklámoknál mindig jelzi, ha valami tetszik neki...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem stresszelek, ugy jött le? Inkább szeretek vele foglalkozni csak a gyerek esetében tanácstalan vagyok. Nekünk a karácsony két részletben van, 10. körül, aztán meg a rendes, úgy hogy ezért. Tudod a férjem miatt van, hogy előbb van karácsony. Ő már 12-én nem lesz itthon.

      Törlés
  2. Ez a karácsonyi ajándékos dolog nekem is most ugrott be, biztos a hidegebb idő miatt... meg azért nálunk már volt hó is - igaz csak egy pár napig, de volt... ötleteim vannak a gyerekeknek és én sem hagynám utolsó percre - az utolsó hetekben nem mennék inkább vásárolni, azt utálom. És érdekes : a telet most én sem érzem vészesnek, még... meg terveink is vannak, most is novemberben minden hétvégére van valami - ha meg nem punnyadunk, akkor hamar telik. Remélem a forgód alakul és sima meghúrás és nem lesz belőle több. Az átnyújtás, laza torna is segit - de csak annyi, ami még jólesik, semmi erőltetés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hétfőtől torna nálunk, de egyelőre nem tudom hogy fogom kibirni :/

      Törlés
  3. Jaj, elveszett a hozzászólásom...:(
    Szóval, mégegyszer...
    Itt is "végrepéntek" van :D, én úúúgy de úúúgy örülök, végre egy majdnemegész hétvége otthon... juhúúú!
    Reggel kipakoltam a csetreszes szekrényt (az egyiket...) és találtam pár dolgot, amit én is kirakok a teraszra, mert eddig valahogy sosem díszítettem télen.... de ugye jó lenne.
    A KIK-ben is jártam a héten, naggggyon jó dolgok vannak most, és sok, mondjuk nem voltam sokat bent, mert rengetegen voltak és zavart, de majd ma visszamegyek. Van karácsonyi mintalyukasztó három darabos nagyon jó áron, vettem magamnak, de ha lesz még, veszek barátnőmnek is. Van pl. karácsonyi bögre egybepakolva kis tejhabosítóval és forrócsokiporral, kis ajándéknak ez is aranyos.
    A hétvégi szeretetvendégségre valaki hozott egy nagyon jó sütit, ami pecsétnyomós volt, el is kértem a receptjét, és idén ilyen kekszeket fogok készíteni ajándékba, most lehet venni nagyon szép kis zacskókat karácsonyi mintával, ezt fogják kapni a kollegák, azt hiszem. Ja, a KIK-ben van ilyen zacskó-kis papírdobozkák hozzá, meg még kis papírcímke, szóval minden, tudom ajánlani.
    Itt a kis jegyzetfüzem mellettem, írogatom fel az ötleteket, mert tavaly is úgy jártam, hogy tök sok jót láttam, olvastam, hogy na, ezt megcsinálom, aztán a felét elfelejtettem...
    Gyereknek pingpongasztalt vadászom, meg ha kapok egy karácsonyi ágyneműhuzatot, és egyéb apróságok. A többieknek még nincs nagyon ötletem, de majd lassan...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ötleteket! Tényleg ping pong asztalt anno mi is nézegettünk neki, de mivel vagy túl drága volt vagy az olcsó nagyon gagyinak tűnt nem vettünk. Jó, hogy mondod. Én most a hétvégén sokat leszek egyedül, lesz időm pakolászni, diszeket átnézni, a teraszon akarok rendet rakni. Már süt a nap, szép idő lesz :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem tudom már

mennyi vitamint szedek lassan, még is úgy érzem ahogy megyünk előre az időben úgy vagyok egyre fáradtabb. C, D, Supradyn, méz, tea, sok sok gyümölcs.....mi kell még? Ti szedtek valamit??  Most már a stabil heti háromszori futás is megvan és még is, mintha a világ összes súlya rajtam lenne.  Tegnap már fél tízkor ágyban voltam, igaz olvastam még egy órát, utána úgy aludtam, mint a bunda fél ötig de alig tudtam kikecmeregni az ágyból. Komolyan sírhatnékom volt, hogy nekem most el kell majd mennem dolgozni, mikor ilyen szép az idő és itthon ezerszer jobban eltudnám magam foglalni, pl. egy igazán finom ebédet főzni....mondjuk Boeuf Bourguignont by Julia Child módjára. Aztán valami jóféle almás pitét, vaníliafagyival. Ilyenekkel várnám haza a gyereket, na meg a férjem is biztos örülne. Helyette tegnap délután mikor hazaértem túrógombócot csináltam. Nem mintha nem örült volna neki a banda. :) Az ebéd megfőzése után pedig levezetésképpen olvasgatnék kint a kertben, majd végre elültetném azt…

Nehezen kecmergek ki

ebből a nyavalyából, leginkább az éjszakák rosszak. Így hajnalban felkelek, nem forgolódom tovább az ágyban bedugult orral és más egyébbel. Még mindig ezerrel fújom az orrom, vége lehetne már. Remélem letudva a "kötelező" évi megfázás, bár ez kicsit több annál.  Mindig amikor leülök a gép elé azt gondolom,majd írok erről, megírok arról.....és aztán a végén leginkább a semmiről írok. Mert tulajdonképpen nem történik semmi. Néha kicsit megrémiszt ez a  mostani sivár, monoton semmi, a viszonylag nyugodt napok....de talán most jobb is így. Nagyon jó idő volt hétvégén, én meg be voltam ide zárva a lakásba. Viszont erre tiszta erőből nyár volt, 25 fokkal, gyönyörű, erős meleg napsütéssel, mintha augusztus közepe, vége lenne. Be sem kellett csukni az ablakokat, a ház is felmelegedett a két nap alatt, fűteni sem fűtünk, szuper. Ráadásul még folytatódik a jó idő, mára 22 fokot mondtak, jaj ez az ősz pont olyan, amilyet szerettem volna! Ma még nem megyek dolgozni és arra gondoltam, h…

Amíg mindenki

alszik, addig pötyögök pár sort ide. Viszonylag jól aludtam annak ellenére, hogy este nyolckor megint 38 fokos lázam lett. Mindig estére leszek rosszabbul, napközben egész jól elvagyok. Majdnem egész jól. Rég voltam ilyen ramatyul. Tegnap az orvostól jövet gyorsan bementem a gyógyszertárba kiváltani amit felírt, aztán bementem bevásárolni hétvégére is, hogy ne kelljen külön elmenni a férjemnek, vettem sok sok gyümölcsöt - amiből egy banánt bírtam megenni, semmi nem megy le a torkomon, ellenben sokat iszom - mert az hittem, hogy majd egy jó kis gyümölcssaláta segít, hogy jobb legyen minden, aztán nem csináltam. Talán ma. Vettem zöldségeket, csirkehúst és már fel is raktam egy nagy fazék húslevest, van benne minden, a hús, borsó, zöldbab, gomba, sárgarépa, zöldség, karfiol sok sok fokhagyma, bors, zöldség zöldje egészben, az milyen finom, ha megfő a levesben!  remélem jót fog tenni. Kelbimbót elfelejtettem venni :( Ezt kívánom. A fiúk sütnek majd palacsintát maguknak hozzá. Tegnapról m…