Ugrás a fő tartalomra

Mióta itthon vagyunk

tegnap sikerült kipihennem úgy igazán magam. Mármint alvásilag. Tegnap már háromnegyed nyolckor ágyba kerültem és aludtam reggel fél hétig. A gyerek szintén, ő már hatkor egy kád forró vízben áztatta magát és mire én is készen lettem ő már megágyazott magának és feküdt le ugyan ebben az időpontban. Ma még itthon vagyunk és el sem akarom hinni, hogy holnap ismét kezdődnek a dolgos hétköznapok. El kell mennünk bevásárolni, elfogyott a kenyér, a friss gyümölcs. Ezt hamar délelőtt leakarom tudni. Főznöm is kellene valamit, valami olyat ami vihetek magammal a munkahelyemre. Nagy dologra nem tudok  ma gondolni, leginkább valami salátát ennék tonhallal és főtt tojással, valami mustáros öntettel ebédre, lehet ezt fogok csinálni magamnak, gyereknek meg talán pizzát azt úgy is régen csináltam. Na de holnapra mondom, azért kellene valami meleget is főznöm. Talán egy zöldséges bulgur jó lesz, ahhoz tudok majd a gyereknek délután gyorsan kisütni valami húst. Ma már kicsit tanulni is kell a gyerek el van maradva egy kémia dolgozattal, úgy beszélte meg a tanárral, hogy szünetben pótol és utána megírja, hát egyszer sem vette elő, úgy hogy ma kénytelen lesz. Gondolom lesz nyüsszögés. :)
Tegnap borongós napunk volt, hideg nem volt, de az eső esett én meg örültem mert olyan jó kis félhomály volt itt bent, én azt szeretem. Égtek a fények, a fenyő is még itt van - van aki már leszedte, ahogy olvasom itt ott - szerintem mi majd a hétvégén.
Mivel ez az utolsó pihenős napunk itthon csak lájtosan szeretnék tenni venni. Amúgy, ahogy adja magát a nap, úgy lesz. Nincs különösebb alternatíva.




Megjegyzések

  1. Jó pihenést Tami - én elkezdtem az Intenset ( diéta+ jó kis torna ) és mivel adott az étrend, ami roppant szigorú, de bőséges, nincs nagy agyalás csak ki kell választanom, hogy mi az ami épp kivitelezhető a listából...
    Így ma zöldséges, mozzarellás csirkemell készül hajdinával és azt eszem holnap és holnapután is ebédre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismerem, de majd megnézem! köszi az ötletet. Én most megint kevesebb vagy semmi húst nem fogok enni, mert az annyira jót tett a bőrömnek és nekem is, hogy lehet belevágok megint. Ma délutánra ismét tervezek egy futást, kis lájtosat.

      Törlés
  2. Szerencsés vagy Tami, hozzánk képest :), akik már itt nyomulunk teljes (hahaha) erőbedobással a melóhelyen....
    Egy pilates-es oldalra iratkoztam fel, január közepétől küldi az ingyenes tornákat, hát, majd kíváncsi leszek....
    Tanulás itt sem volt sokminden... nyüsszögés annál inkább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aha, eltudnám még viselni a hetet itthon bőven :D A gyerek még alszik, nincs még nyüsszögés, de előtte bolt. Csak mennénk már, mert elmegy a fél nap viszont nincs kedvem felébreszteni sem, mert ez az utolsó nap amikor aludhat sokat.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Úgy érzem lassan

ez a blog tényleg az utolsókat rúgja. Tegnap is elkezdtem írni, de aztán félbehagytam mert olyan kis semmiségekről szólt volna, hogy maximum a visszaemlékezéseimre lett volna jó, ha mondjuk 20 év múlva olvasnám. Na, akkor csodálkoztam volna rá, hogy jéééé ezen a napon sem történt semmi  ez és ez történt velem, velünk.  Nem tudom van e értelme még minden nap vagy két naponta ugyan olyan dolgokról vagy sokszor nagyon hasonlókról írni, én is unom saját magamat. Hosszú ez a január.  Eszembe is jutott, hogy szerintem sokkal jobb lenne januárban téli szünetet tartani az iskolákban, mert decemberben annyi történés van, kezdve a télapóval meg a karácsonyi készülődéssel itthon is, iskolákban is, hogy az úgy is hamar elmegy, pörög mindig van valami, amit lehet várni, amire lehet készülni. Aztán hirtelen vége és a következő hónap általában lassú, szürke és hideg és hirtelen üres. Látom ezt a gyereken is mármint, hogy olyan semmilyen ebben az időszakban. Ő is lassú és időnként türelmetlen, meg f…

Vannak olyan dolgok

amik pár éve, hónapja még hogy úgy mondjam kiakasztottak. Ma már tudok vállat rándítani és nem foglalkozni vele. Ilyen egy egy munkahelyi dolog is, sőt időnként több munkahelyi dolog. Nem megyek bele a részletekbe, de pont tegnap ilyen nap volt és annyira, de annyira röhejes, hogy emberek képesek megsértődni apró dolgon (amiben ő hibázott,de még ő sértődik meg)  olyannyira, hogy nem köszön, sőt még a szemedbe se néz....én ezt már vicc kategóriába sorolom. Pláne akkor, ha onnan közelítjük meg a dolgot, hogy akár a gyereked is lehetne. Már csak ugye illemből is. A tiszteletet direkt nem írom, mert azt egyáltalán nem várom el, hogy is tehetném? Nem vagyok én senki csak egy dolgozó a sok közül. Mondjuk ezen kb. öt másodpercig fenn tudok akadni, mert azért na de mire kettőt fordulok már le is szarom van ejtve. Akinek nem volt gyerekszobája, annak nem volt gyerekszobája, bárhogy is akarja bizonyítani. Úgy elképzelem, mikor látom a gyűrűt az ujján és valószínű pár hónap múlva esküvő is lesz…

A hétvégi tavasz

huss elröpült, ma hajnalban már határozottan hűvös van és a szél is fúj. A tegnap vízparti sétálás elmaradt, volt itt víz elég majdnem egész nap szakadt az eső. Így végül maradt a kuckózás, meg az olvasás, filmnézés és mivel a gyerek inkább az apjával játszott neten, mint hogy a menjünk moziba kérdésre igennel feleljen, én elég jól haladok a kiválasztott könyvemmel. Amiről azt hittem majd jobb lesz, de egyelőre várom hogy beinduljon. Épp ott tettem le tegnap este, mikor talán elindul valami úgy hogy talán van remény. Mostanában nem igazán kötött le egy könyv sem annyira, hogy le se tudjam tenni úgy látszik a fülszöveg részekre mennek a kiadók, mert sorozatban sikerül belenyúlnom olyanba, ami a futottak még kategóriába sorolható, egyszer olvasós vagy többszöri nekifutásra sikerül a végére érnem, mert mindig félbehagyom. Pedig elvileg majd mindegyik jónak ígérkezik. Vagy én vagyok sokszor türelmetlen. Most, hogy belengette az idő a tavaszt már én is kezdek türelmetlen lenni és várom a …