Ugrás a fő tartalomra

Nagyon nehezen

indulok el a munkába. Illetve persze megyek, mert közben kidobom a gyereket a suli előtt, de utána az az két háromszáz méter, amíg odaérek nem mondom, hogy jó. Legszívesebben még inkább rálépnék a gázpedálra és meg sem állnék. Szívesebben lennék itthon vagy nézelődnék céltalanul bárhol csak ne kelljen ott lenni. Az év elejei hajtás, ami most van bent nem segít ezen és a vele járó őrület, ami egyes embereken megnyilvánul pláne nem. Egy idő után nehéz elviselni a csapkodásokat a pofavágásokat, az állandó "vinnyogásokat" és mindent ami olyan terhessé tud válni délutánra, hogy az ember legszívesebben sikítana. Tegnap pont ezt éreztem alig vártam, hogy végre délután legyen és eljöhessek, tényleg borzasztó elviselni ezt a minden percben robbanhat bármi állapotot. Ha nem lennék olyan becsületes biztos, hogy produkálnék valami vírusos állapotot és telefonon szólnék a háziorvosomnak, hogy sajnos el sem tudok menni hozzá, mert éppen a fürdőszobából hívom most is. Még az a jó, hogy letudok menni alfába és jól kitudom zárni a külvilágot, különben már biztos, hogy beszóltam volna már. Sokáig tudom magamban elfojtani a dolgokat, de ha tele lesz a pohár, akkor bizony robbanok. 
Na de ma már csütörtök és ez már kispéntek és lassan vége ennek a hétnek is. Lassan átfordulunk Január második felébe sőt, nemsokára ki is jutunk belőle és ez jó. A Január elég depressziós időszak mindenkinél, ünnepek után vagyunk, általában szürke is meg nedves is, meg hideg is, meg sötét is, de én úgy érzem ebben az évben gyorsan telnek a hetek, úgy hogy még elviselem. A február meg már reményt adhat a tavaszra.
Tegnap este kilenckor bezuhantunk az ágyba, nagyon akartam volna még olvasni, de esély sem volt rá olyan fáradt voltam. Négykor keltem, kávéztam, ittam egy nagy pohár citromos vizet ezt most vezettem be (ismét) a reggeli rutinjaim közé, nagyon jót tesz az emésztésnek, kipucolja a szervezetet, beindítja a napot. Aztán most próbálok korábban reggelizni, így most már túl vagyok egy kis ananász és gránátalma salátán, pici mézzel a tetején. A munkahelyemen majd iszom még egy kávét ahogy beérek, aztán eszem egy croassant, pulykamell sonkával, sajttal, jégsalátával. Ebédre tegnap főztem kagylós tésztát, tetején sok parmezánnal, isteni lett, nyammm.: :) A többit még nem tudom mi lesz, mi lesz a vacsora pl. ?  Talán főtt tojás egy kis körözött, két pirítós. Most úgy gondolom ehhez lenne kedvem.
A tegnapi özönvíz szerű eső és a sáros udvar megtette a hatását, az összes négylábú baromira bepiszkolta a teraszt, mindenhol sáros lábnyomok, banyek ezt annyira nem szeretem. A hétvégére így megint csináltak nekem programot, le kell súrolnom, különben tavaszra marad a nagyja. Egy csomó nárcisz és tulipán hajtást, levelet láttam kibújva, nem tudom lesz e egyáltalán belőlük valami. 150-200 új hagymát ültettünk el ősszel, már emlékezni sem tudok hova, nagyon várom, hogy meglássam már hol jönnek elő az új virágok. (na és, hogy mennyi marad meg belőlük a kutya és a macskák miatt, erre még valamit ki kell találni) 
Sajnos a héten nem tudtam elmenni futni, komolyan hiányzik. Nem volt olyan nap, hogy ne esett volna valami, jég, hó, két nap pedig eső. Hétvégére marad, remélem akkor jobb idő lesz. 
Elkezdtem várni a tavaszt. 




Megjegyzések

  1. Tami, sokszor ismerek néhány év előtti önmagamra benned, a szavaidban. Legalább kiírod magadból. Én el-és lefojtottam, aztán robbant. Az sem jó, így naponta élni is nehéz. Remélem a hétvégéd majd kikapcsolt, feltölt.

    VálaszTörlés
  2. Ahogy elkezdtelek olvasni, pont ezt akartam írni, amit aztán te is megfogalmaztál, hogy a január mindenkinek nehéz... szürke, nedves, fény nélküli...... én örülnék, ha lenne hó, olyan igazi, ami leesik december elején, aztán csak márciusban olvad el szép lassan... helyette eső van, meg egyik nap plusz 5-10, másnap meg mínuszok... grr... mindenki bolond tőle-) Pont ezt érzem én is, hogy olyan nehéz elindulni... és ott meg én is nyomnám tovább a gázpedált... pedig én nem is dolgozom minden nap.... én ráadásul elég nehezen zárom ki a külvilágot...

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt névvel kell írni :)

      Törlés
    2. Értő olvasás. Nem a munkahely rossz, a körítés hozzá. ;)

      Törlés
  4. Hát igen, előfordul hogy ilyen. Van amikor meg jobb.Ez most a nem igazán jó korszak , de lehet a január hozza magával :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyár...

Azt már észrevettem

hogy mostanában kicsit később lesz reggel világos. Pár héttel ezelőtt már reggel ötkor volt olyan, mint most fél hatkor, ellenben ma ötkor még csak szürkület van. Először azt hittem, hogy be van borulva de nem, egyszerűen csak arról van szó, hogy haladunk előre az időben itt a nyár közepe. Tegnap volt egy kósza gondolatom, hogy ha itthon maradok majd én is két hetet, akkor elmegyünk pár napra a gyerekkel ketten abba a vendégházba a Balcsira, ahova minden évben szoktunk, de sajnos már nem tudtak adni két három éjszakát sem, hiába na ez hirtelen jött ötlet volt. Minden évben beírnak minket kérés nélkül június utolsó hetére, most azonban tényleg csak ötleteltem, hogy hátha valaki visszamondta. Sebaj, messze még az augusztus, bármi előfordulhat amúgy pedig összerakhatunk más elfoglaltságot is.  Holnap és utána itthon leszek, pénteken dolgozom a gyerek pedig megy anyósomhoz pár napra, aztán haza jön két napra és megy Siófokra egy hétre. (hurrá egy hétig én is nyaralok :D) Aztán meg vége i…

Futással akartam

kezdeni a napomat, de miután már lassan a harmadik napja ébredek fel hajnalban fejfájással letettem róla. Hogy a meleg készít most ki ennyire vagy valami más miatt van már nem tudom, de hajnali négy óta vagyok fent, bevettem már gyógyszert, ittam kávét talán lassan jobb lesz. Borzasztóan érzem magam attól, hogy elkezdődött ez a hét, semmi kedvem kimozdulni a még viszonylag hűvös lakásból és elkezdeni a hétfőt. Minden porcikám tiltakozik ellene, talán ezért is van az egész rossz közérzetem. Az irodában nincs egy rohadt légkondi sem, megfulladunk már a melegben, ha meg bekapcsoljuk a ventilátort nem hiszem, hogy baromi egészséges lenne, ha a pofánkba  arcunkba tolja a felkavart poros levegőt.  Minden nyűgöm, minden rossz történés ami az utóbbi jó pár hétben volt most terített be igazán, elfáradtam rendesen. Heteket, sőt hónapokat szeretnék pihenni - anyukámat agydaganattal műtötték,  a sokk és a műtét után felváltva megyünk a húgommal hozzá, intézzük a bevásárlást, főzést,  amit kell. …