Ugrás a fő tartalomra

Amikor itthon vagyunk

olyan gyorsan telnek a napok. Még csak "tegnap" volt péntek, ma meg már vasárnap. :/ Jó, hogy holnap még itthon vagyunk, mert így legalább a jövő hét is rövid lesz. 
Tegnap bementünk kicsit a városba, nézelődtünk, sétáltunk, a gyerek megünnepelte egy mekis ebéddel, hogy már jól van, én meg kicsit nézelődtem itt ott. Pár óra volt csak a kikapcsolódás, de pont elég is volt, kicsit kimozdultunk.
Ma olyan jó idő van kint, igaz a nap nem nagyon süt csak fel fel bukkan, de egyáltalán nincs hideg, úgy hogy ma délelőtt jöttem mentem ki be a lakás és a kert között. Függönyt mostam - mert bár mindenhol vannak már rolók, de a gyerekszobában megmaradt díszként két oldalt a függöny, nekem hülyén nézne ki valahogy nélküle, sosincs behúzva, de normálisabbnak tűnik tőle a szoba. Legalább is szerintem a többiek szerint ez hülyeség. Mindegy, karácsony előtt volt kimosva, úgy hogy beraktam a gépbe és kiteregettem kicsit száradjon kint, úgy szeretem a kinti friss levegő illatát a ruhákon. Aztán kimostam még két plédet is, rájuk fért. 
Találtam egy csomag tulipánt még tegnap, azokat egy nagy cserépbe ültettem el, talán még nem vagyok vele elkésve, majd meglátom mi lesz vele. Lehet már idén tavasszal semmi, de akkor meg ősszel elrakom földbe és jövőre még bármi lehet belőle.
Ma amolyan semmittevős nap van, főzni sem nagyon főzök, mert a gyerek későn reggelizett, már két napja ham and eggs a kívánsága, úgy hogy az ebéd nagy valószínűséggel majd késői lesz. Pizzát készülök csinálni egyébként, az hamar megvan és nagyon kedvem sincs főzőcskézni.
Végre ismét olvasok - nektek szokott olyan lenni, hogy megunjátok az olvasást vagy nem köt le, vagy a sok könyv miatt fogalmatok sincs mit válasszatok és elmegy tőle a kedvetek? - két nap alatt kiolvastam egy krimit, most valami más után nézek. Ma hajnalban is felébredtem, olvastam másfél órát és visszatudtam aludni, fél kilenckor ébredtem. Mondjuk fáradtabb vagyok ilyenkor, mintha kevesebbet aludnék, de most már azért összekaptam magam. Na, megyek még egy kört kint megnézem mit tudok még csinálni. Annyira jó most a friss levegő, olyan tavaszias az idő nagyon élvezem. Lehet vissza sem megyek dolgozni, inkább maradok itthon itt legalább úgy érzem hasznosan töltöm az időm. 

Megjegyzések

  1. Függöny! Nálunk sem lenne indokolt mindenhova, de szerintem is, a függöny öltöztet és sokkal otthonosabb tőle a ház. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Muszáj volt már rolót feltenni, mert minden ablak déli és nyáron kellett. a nappaliban vannak függönyök, de a hálóban nincs. a háló nem zavar, mert ott olyan jó a kilátás a teraszra és a tóra néznek az ablakok ahogy fekszünk kilátni :)

      Törlés
  2. Nekünk meg függöny van mindenhol, rendőny nincs, meg roló is csak a fürdőben... én szeretem :).
    Igen, a könyvekkel vagyok néha így - most is épp.... a Nők Lapjáknál vagyok úgy, hogy megint eltelt egy hét, és nem olvastam ki az előzőt... de már rég nincs olyan, vagy kevésszer, hogy "csak olvasni leüljek". Mindig valami közben, bár egyre többször az ágyban, és ennek is örülök, legalább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már csak a nappaliban van, de roló lesz itt is. A hálóban sincs, ahogy írtam az előbb ott valahogy még is összhang van és az ágyból rálátni a tóra azt nem takarnám el. De a gyereknél tök fura, ha nem lóg két oldalt valami, talán mert 180 széles ott az ablak, az egyik legnagyobb és ott fura ha csak roló lenne. Viszont a rolótól meg tök sokáig van nyáron sötét és az meg jó, hogy korán reggel még nem süt be a nap. Kellett, de a függöny is jó ha ott van. :)

      Törlés
  3. Nekem is vannak olvasási válságos időszakaim... szerintem mindenkinek-) Láttam molyon, hogy gyorsan kivégezted... tetszett?
    Nálunk redőny van, de a nappaliban érzem, hogy kellene sötétítő függöny is...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Úgy érzem lassan

ez a blog tényleg az utolsókat rúgja. Tegnap is elkezdtem írni, de aztán félbehagytam mert olyan kis semmiségekről szólt volna, hogy maximum a visszaemlékezéseimre lett volna jó, ha mondjuk 20 év múlva olvasnám. Na, akkor csodálkoztam volna rá, hogy jéééé ezen a napon sem történt semmi  ez és ez történt velem, velünk.  Nem tudom van e értelme még minden nap vagy két naponta ugyan olyan dolgokról vagy sokszor nagyon hasonlókról írni, én is unom saját magamat. Hosszú ez a január.  Eszembe is jutott, hogy szerintem sokkal jobb lenne januárban téli szünetet tartani az iskolákban, mert decemberben annyi történés van, kezdve a télapóval meg a karácsonyi készülődéssel itthon is, iskolákban is, hogy az úgy is hamar elmegy, pörög mindig van valami, amit lehet várni, amire lehet készülni. Aztán hirtelen vége és a következő hónap általában lassú, szürke és hideg és hirtelen üres. Látom ezt a gyereken is mármint, hogy olyan semmilyen ebben az időszakban. Ő is lassú és időnként türelmetlen, meg f…

Vannak olyan dolgok

amik pár éve, hónapja még hogy úgy mondjam kiakasztottak. Ma már tudok vállat rándítani és nem foglalkozni vele. Ilyen egy egy munkahelyi dolog is, sőt időnként több munkahelyi dolog. Nem megyek bele a részletekbe, de pont tegnap ilyen nap volt és annyira, de annyira röhejes, hogy emberek képesek megsértődni apró dolgon (amiben ő hibázott,de még ő sértődik meg)  olyannyira, hogy nem köszön, sőt még a szemedbe se néz....én ezt már vicc kategóriába sorolom. Pláne akkor, ha onnan közelítjük meg a dolgot, hogy akár a gyereked is lehetne. Már csak ugye illemből is. A tiszteletet direkt nem írom, mert azt egyáltalán nem várom el, hogy is tehetném? Nem vagyok én senki csak egy dolgozó a sok közül. Mondjuk ezen kb. öt másodpercig fenn tudok akadni, mert azért na de mire kettőt fordulok már le is szarom van ejtve. Akinek nem volt gyerekszobája, annak nem volt gyerekszobája, bárhogy is akarja bizonyítani. Úgy elképzelem, mikor látom a gyűrűt az ujján és valószínű pár hónap múlva esküvő is lesz…

A hétvégi tavasz

huss elröpült, ma hajnalban már határozottan hűvös van és a szél is fúj. A tegnap vízparti sétálás elmaradt, volt itt víz elég majdnem egész nap szakadt az eső. Így végül maradt a kuckózás, meg az olvasás, filmnézés és mivel a gyerek inkább az apjával játszott neten, mint hogy a menjünk moziba kérdésre igennel feleljen, én elég jól haladok a kiválasztott könyvemmel. Amiről azt hittem majd jobb lesz, de egyelőre várom hogy beinduljon. Épp ott tettem le tegnap este, mikor talán elindul valami úgy hogy talán van remény. Mostanában nem igazán kötött le egy könyv sem annyira, hogy le se tudjam tenni úgy látszik a fülszöveg részekre mennek a kiadók, mert sorozatban sikerül belenyúlnom olyanba, ami a futottak még kategóriába sorolható, egyszer olvasós vagy többszöri nekifutásra sikerül a végére érnem, mert mindig félbehagyom. Pedig elvileg majd mindegyik jónak ígérkezik. Vagy én vagyok sokszor türelmetlen. Most, hogy belengette az idő a tavaszt már én is kezdek türelmetlen lenni és várom a …