Ugrás a fő tartalomra

Behavazódtunk

Amúgy rendesen. Annyira, hogy nem tudtunk kimenni a faluból, mert még a hókotró sem jött be a hóátfúvásoktól. Hajnali háromkor keltem, jól befűtöttem, bár hiába ugyan olyan vagy forróbbak a cserépkályhák és ugyan olyan 22-23 fok van itt bent most ezt hűvösebbnek érzem és idén télen először fáztam, mikor kora este leültem egy filmet megnézni.
Négykor egy forró kávé után már kint voltam az utcán lapátolni a havat ahol volt olyan rész, ahova kb. 70cm-t fújt össze a szél, nagyon izgalmas volt. Főleg, hogy akkor is esett, vízszintesen. Kilenc óra is elmúlt már, mire körbelapátoltam a házat úgy, hogy látszott is, hogy ez egy ház. Ami a csúcs, hogy a szembe házak kocsi feljárói és a házak is, nos ott alig volt hó, mert a szél ezt a porcukor szerű könnyű porhavat onnan fújta ide át. Volt olyan, akinek nem is kellett lapátolni, megtette ezt a szél. Szóval nem lett volna semmi baj, bár rengeteg hó esett tényleg, de ha nem fújt volna egész nap az erős szél és nem hordta volna vissza az útra az egészet talán eljutott volna mindenki oda, ahova kellett.
Azt, hogy mikor fog ekkora mennyiségű hó elolvadni, hát azt nem tudom. Azt sem, hogy mikor volt ennyi legutoljára. Nem emlékszem, hogy tavaly lett volna ilyen. Nálunk az önkormányzat két kis traktora ásta ki a falut és a főútig a bekötőutat a külvilág felé. Hókotrót azóta sem láttam, mondjuk nem is lett volna mit csinálni. De azért megvan a véleményem. Talán ma már nem fog esni, legalább is most ezt olvastam, majd csak pénteken ónos eső. Hurrá! Ha erre a hóra az még ráesik akkor lesz csak klassz világ. Ma mindenképpen jó lenne eljutni mindenhova - amúgy is elegem van, hogy minden évben az idő miatt megy el egy két nap szabadságom, az ilyen miért nem vis major egyébként? - mert kifogytunk itthon a kenyérből, gyümölcsből, a hűtő is szinte üres. Persze ha nagyon kellene tudnék sütni zsemlét, kiflit, meg a fagyasztó is dugig van, éhen nem halunk., de azért én szeretnék ma eljutni boltba, mert a kutyának, cicáknak is kell vennem. Egyébként több iskolában nem kell bemenni ma sem, tegnap pedig volt olyan, ahova a tanárok nem értek oda, így leginkább gyerekmegőrzőként üzemeltek az iskolák.
Nem rejtem véka alá, leginkább egy jó nagyot káromkodnék, mert már annyira utálom ezt az egészet. Hogy mit? Hogy egyik évben se tud normális időben tél lenni. Hogy amikor tél közepe van, akkor van tavasz, amikor meg már lassan tavasznak kellene lenni, akkor van igazi tél. Nem a téllel van bajom, bár nem szeretem, hanem az összevisszasággal. Hogy az időjárás összevissza van, még hogy nincs globális felmelegedés és ez nem miattunk van, ugyan már. Hogy mennyire kivagyunk téve a természetnek ilyenkor derül csak ki igazán. Nem tudom, hogy azok, akik önkéntesen adják fel a kényelmes életet és választják a természetet, építenek mindenféle "civilizált" dolog nélküli házat, jurtát , ahol nincs villany, se meleg víz, se mosógép és hasonlók, azok mikor mondják, hogy vissza a társadalomba? Talán sosem gondolnak rá, de valami elszánt akarat kell hozzá, én erre nem lennék képes. És bár felhúzom a csizmámat, kabátot és sapkát és kimegyek lapátolni -  a gyerekkel - de ilyenkor úgy érzem, hogy ez az egész soha nem múlik el és némiképp kivagyok rekesztve a társadalomból, holott a legközelebbi város autóval 10 percre lenne. Amúgy meg, rohadtul legyen már vége ennek a hidegnek. Tévénk az nincs már két napja. Az "összes" havat odafújta a szél ahova felszerelték a vevőt és a tányért. Mióta elment a férjem - december eleje - kb. karácsonykor volt bekapcsolva a nappaliban, meg talán egyszer kétszer reggelente a hírek  miatt, de aztán rájöttem, hogy ezek a hírek olyanok, mint egy Orwell regényben, így már reggel sem. De most, hogy tudom nincs adás és amíg le nem olvad nem is lesz baromira hiányzik. :)
Egyébként meg, még mindig nem tudjuk, hogy mikor megy a gyerek szóbelizni - nagyon remélem, hogy eljutunk oda és nem ilyen lesz az idő- mert bár az iskola február 26-ra ígérte a kiírást ez még a mai napig nem történt meg. Tegnap felhívtam őket, azt mondták hét elejére meglesz. Nem akartam mondani, az amúgy nagyon kedves hangú és segítőkész titkárnőnek, hogy a szerda az már hét közepe. Most néztem meg, hát nem sikerült tegnap estig sem kirakni a honlapra, hogy a három napból kinek mikorra kell megjelenni. 



Megjegyzések

  1. És ilyenkor nem mentek iskolába/munkába? nálunk is hideg van és hó meg szél - de ez fel sem vetődött... de mondjuk mi is csak annyit tartózkodunk kint, amennyit feltétlen muszáj. Az üzletekben is csúcsidőben 4-5 ember lézengett a tegnap is - szóval mások is igy gondolják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel annyi hó volt tegnap, hogy kocsival nem tudtam és busz meg nem tudott bejönni szerinted hogy mentünk volna? Nem azért nem mentünk, mert nem akartunk és annyi felesleges szabadságom van, hogy a hideg és a hó miatt úgy gondoljam nem megyünk. :) A hó nem érdekel, abban elvezetek, de 70 centis hóbuckák voltak a faluba vezető úton, ahol két oldalt szántóföld van és keresztbe fújt a néha 50km-es szél, a porhó mindenhova ment. Hidd el, itt sem azért ülnek otthon, mert nincs jobb dolguk. :(

      Törlés
    2. A mai napig nem volt hókotró a faluban, azért tudtunk ma menni, mert a falu lakói megoldották. Nem azért, mert a közútkezelőnek eszébe jutott, hogy városon kívül is élnek emberek, ezt még hozzáteszem.

      Törlés
    3. Nem volt vád benne - csak kérdeztem :-) nálunk a fővárosba nem mennek a gyerekek iskolába, mert ott szokatlan - itt felénk meg fel sem vetődött a probléma. Igen, érthető. Amúgy meg a faluba nálunk is elment a
      hókotró és szórtak homokot is - mivel mi egy kisutcába lakunk, úgy felénk nem kanyarodott... szóval nálunk is akinek alacsonyabb az autója, az igy járt - oldja meg egyedül.

      Törlés
    4. Nem is azért irtam, de mindig az van, hogy sokszor nem hiszik el, hogy nálunk más, mint mondjuk 10km-re arrébb. Azon szoktunk viccelődni barátnőmmel, hogy amikor szakad náluk az eső én kint napozok, pedig 10 perc választ el minket. De volt már olyan is, hogy a főúton szakadt az eső és befordultam a faluba vezető útra, ott meg nem esett. A hegy északi oldalán lakunk egy völgyben. Én eleve már ott is egy elég meredek dombon jövök ki a faluból, minden évben megtanulok imádkozni, hogy 1. ne nagy hó legyen 2. ne ónos eső essen 3. a Tenkes hegyen ne álljon felfele keresztbe busz vagy kamion, ami elég sok ott a határ miatt, mert akkor ha ott meg kell állnom felfele, akkor annyi. Szóval alapból ha esik a hó szél nélkül nem vinnyogok, nagyon szeretek egyébként hóban vezetni :)

      Törlés
    5. Ezt a felét totál megértem : mi is dombon lakunk, ha nagy a hó, akkor elég nehéz a közlekedés. És úgyanaz : volt hogy a 9kmre levő városban zuhogott, de úgy, hogy nem birták elnyelni a csatornák - amikor meg betértem a falu fele, ott egyenes csikba volt vége a zuhénak - este locsolni kellett. Egyik nagy félelmem nekem is, hogy nem tudok felmenni a hegyre az autóval, és ez meg is történt párszor...

      Törlés
  2. Itt is pocsék az idő, meg sok a hó, de talán nem annyira gáz a helyzet mint nálatok, az utak valamennyire járhatóak, reggel mínusz 10 fok volt , de rendben be tudtunk hozni mindenkit magunkkal a városba. Ettől fügetlenül én is nagyon nagyon utálom már a telet, ami hol van hol nincs, de végül is novembertől télikabátba járunk majdnem áprilisig, mert akkor jön egy hónapnyi tavasz , májusban meg már nyár lesz. Az őszből is szinte csak az október maradt meg, a szeptember még forró, a november meg már szinte tél...Szóval ennyit a négy évszakról .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hideg annyira nem is érdekel, még elviselem. De a hó az már nekem nagyon nem jó :(

      Törlés
  3. Ezzel a megkésett téli üzenettel kapcsolatosan nekem is vannak nem túl szalonképes gondolataim ; ám alföldiként azért az általad leírt nehézségekkel nem kell megküzdenünk...
    de holnap már március... :)

    más.. ; tegnap jött szembe , rátok gondoltam az olvasása közben....
    http://bouvet.cafeblog.hu/2018/02/27/tovabbtanulni-gimnaziumban-feler-egy-allasinterjuval-egy-multinal/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is eddig nálunk sem volt sok hó, szóval a tél nagyobb felében jó volt. Azért utálom, mert holnap március és már annyira nagyon kint akarok kertészkedni, meg tenni venni. Be vagyok sózva na. :)

      Törlés
  4. Itt is befújta a szél, de az ajtóba, győztem kivakarni magunkat, ma nem tudnám, ma hulla vagyok. Állateledel, gond Zsebi hypoallergén etetése. Van száraz, a nedveset jobban enné, csak a városban van. Autó hó alatt, persze van autóbusz, lehet az lesz a vége, csak a vírusoktól félek.Mindig eszemben van a bejárás, mindet felszedtem.Tudod, érdekes, süt a nap ezerrel, a reggeli féy tavaszi, tavaszeleji, az időjárás meg kőkeméy tél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastalak. Gondoltam rád, vajon hogy vészeled át, hogy ne ess ágynak. A mi kutyánk is hypos, ez is elég nehézség.

      Törlés
  5. :( Sajnálom nagyon. És hihetetlen, de nálunk meg semmi nincs a nagy hidegen kívül. Volt már ilyen, mikor az ország egész része hó alatt volt, itt, ahol mi lakunk, kb. egy 50km-es körzet volt totálisan rendben. Szóval hihetetlen, mondom mégegyszer...
    Mindenkinek kitartást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már azért jöttünk, süt a nap és nem esik semmi. Péntekre meg ónos esőt mondanak, szóval mit mondjak?? :( Ha ez lesz, akkor tényleg nem tudom mi lesz , mert se ki se be....Jövő héten meg állítólag meg plusz 10??

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mit is írhatnék?

Vannak történések - rosszak - de arról nem szeretnék.
Ami jó az az, hogy végre tegnap felkerült a nyelvvizsga eredmény és hát s i k e r ü l t és olyan nagyon örülök és büszke vagyok rá és ő is olyan boldog. :) Kellett ez a löket, önbizalom növelő és hát nem titkolom kis előny talán majd a gimiben....
És a tanár írt neki egy kis üzenetet természetesen angolul,  amit most iderakok magamnak is, hogy mindig visszatudjam olvasni, mert ez olyan jó dolog.
"ÁDÁM! Congratulations. I am really happy about your result, and I am proud of you. You have developed the most during the last two years, and you were the most hardworking student of the group. Welldone, great job. I wish all the best for your future. If you have problems with grammar in the future, I will help you. Take care bye: J"
És amit a gyerekem válaszolt, arra még büszkébb vagyok és teljesen megvagyok hatva tőle (még akkor is, ha van benne pici hiba) :
Thank you for helping us. And thank you for the candy :D. When I g…

Mindenhol jó de a legjobb

természetesen otthon. Végre itthon vagyunk, mert úgy döntöttünk pénteken késő délután, hogy inkább hazajövünk, mint hogy másnap korán keljünk, úgy is 10-ig el kell hagynunk az apartmant. Pont olyan idő volt, amilyet szerettem volna. Nem volt túl meleg, olyan 24 fok körül mindig, bár a tűző nap ezt időnként melegebbnek éreztette. Minden nap tudtunk fürödni, illetve a fiúk én inkább olvastam, ha jól emlékszem három könyvet is kiolvastam egy hét alatt. Egy éjszaka esett az eső, meg kicsit délelőtt aztán hirtelen kisütött a nap és jó idő lett,  -amúgy pedig a Balatonnál szerintem mindig nyár van, még télen is - ezen kívül minden nap jó volt, nem dőlt rólunk a víz a kánikulától, hálisten de pont arra volt elég, hogy legyen fürdés meg napozás és kirándulás. Finomakat ettünk, kipróbáltunk új helyeket is. Azt szeretem ezekben a napokban, hogy a Balatonnál lelassul az idő. Ahogy odaérünk amellett, hogy megcsapja az orromat az a semmi máshoz nem fogható számomra nagyon jó víz illat valahogy mi…

Ötkor keltem

és azóta már lement egy mosás, kitakarítottam a spájznak használt nagy beépített szekrényemet,  a hűtőt is átnéztem, aztán bepakoltam a mosogatógépet. Na nem azért, mert én ilyen kisangyal vagyok, hanem mert nem tudtam tovább aludni. De jó ez, mire a gyerek felébred pár dolgon már túl is leszek. Úszott minden már napok óta, annyi helyre kellett menni, minden napra jutott egy egy intézni való, úgy hogy ráfér a házra egy alapos rendrakás.  Mától ketten vagyunk ismét, ez könnyebbség is meg nem is. Háztartást vezetni két főre, főleg ha abból az egyik egy kamasz lényegesen egyszerűbb. Az enyém nem egy "nagy igényű" gyerek, elvan bármilyen kaján, ha van mellette elég gyümölcs, elkészített limonádés és némi rágcsálnivaló. Úgy hogy most pár hónapig könnyű dolgom lesz az ebédet majd rendelem hétköznap vagy esetleg valami egyszerűt fogok összedobni. Csak semmi flanc. :) Ennek jegyében ma rántott cukkini lesz és valami zöldséges rizs, bulgur és van van házi majonéz is hozzá, férjem cs…