Ugrás a fő tartalomra

Tegnap végre

eljutottam futni is. Nagyon kiosztottam saját magam, mert mindig elfelejtem, hogy futni milyen jó. Nagyon nehéz elindulni, mindig győzködnöm kell magam. Illetve nem is, amikor öt évvel ezelőtt - már öt?? - elkezdtem, akkor nagyon bennem volt a lendület, találtam fészbukon egy jó kis futós csoportot, nagyon motiváló tudott lenni, hogy ott olvashatom kiből mi lett, mennyi súlyfelesleggel kezdte vagy csak azért, mert akart magának rendszeresen valami sportot. Ki honnan indult, hova jutott, milyen versenyre jár vagy csak hobbi szinten, de rendszeresen, erőn felül teljesíti a maga által kigondolt célokat. Mentem sokszor minden nap, de egy héten ötször biztosan. Nagyon hamar meg is látszott az eredmény, számomra az egyik legjobb alakformáló sport, hamar jött a sikerélmény, a centik lefaragása könnyen ment, rettenetesen bennem volt az ezt akarom csinálni dolog. Rövid időn beül két ruhaméret lement rólam, úgy hogy szinte észre sem vettem csak a képeken láttam viszont, amik közben készültek rólam. Kilóban nem sok változás volt, persze ment le, de centikben sok és kisimult a hullámos combom, megemelkedett a löttyedt fenekem.  Mire kezdtem megbarátkozni az új énemmel, addigra egyik nyáron beütött a krach, annyira meghúzódott a vádlim, hogy még hetekkel később is bicegtem és fájt a bal lábam. Próbáltam közben futni, de alig pár méter után újból ez történt, úgy hogy nem mehettem. Még mindig bennem van az a nagyon rossz érzés, ami olyan volt, mintha egy nagyon vastag kötelet próbálna valaki eltépni és aztán hirtelen sikerül is. Rossz, bennem van még mindig. De már nem tántorít el, inkább jobban figyelek. Figyelek a bemelegítésre és a levezetésre, ilyenkor kicsit guggolok, hajlítok, nagyon lassan kocogok, inkább gyors gyaloglok, majd úgy kezdem el a futást. Amit, hogy visszakanyarodjak az elejéhez nem értem, miért nem próbálom beiktatni ismét véglegesen a napjaimba?  Még ha fél órát, akkor is. Mert amikor hazaérek a futásból, akkor nagyon tudok pörögni. Kétszer annyi mindent megtudok csinálni itthon, mint általában. Mindenhez van erőm, kimennek a fejemből a hülye gondolatok, úgy érzem mindent letudok győzni. Megcsinálom az addig halogatott dolgokat, kifordítom a négy sarkából a világot és közben az jár a fejemben, hogy igen, elmentem, legyőztem a tunyaságom, a kényelmességem, a ráérünk még gondolatomat, egyszóval legyőztem magam. Jó lenne, ha végleg így maradna, mert ez egy elég jó kis énidő lehetne megint, ami ráadásképpen nagyon hamar még a gyümölcsét is meghozza. 
Egyébként milyen jól tettem, hogy tegnap elmentem, mert ma reggel ahogy felkeltem és kinéztem az ablakon azt láttam, hogy már megint minden fehér. :( Hó esett hajnalban, szerencsére nem sok, de fehér az udvar. Nem is mondok semmit, úgy is tudjátok.
Ma már sajnos munka, de így hogy a hétfő kiesett annyira talán nem lesz hosszú a hét. 
Annyira szeretném, ha már minden nap igazi tavaszi idő lenne, jó idő, olyan egy szál pulcsis, félcipős. Amikor reggel kinyitjuk az ajtót, érezni szeretném a fű fanyar zöld illatát, azt amikor a levegőben először söpör végig feltartóztathatatlanul az a semmihez sem fogható igazi friss tavaszi levegő, ami kisöpör minden télit, itt ott már érezni lehet a korai gyümölcsfák első virágainak illatát, amikor már repked egy egy bogár, kezd felébredni minden és mindenki, amikor kilehet nyitni jó sokáig az ablakokat, beengedni a lakásba a kinti jó illatokat. Jó lenne este úgy lefeküdni, hogy másnap pikpak erre ébrednék. 


Megjegyzések

  1. Ahogy írsz a futásról, istenbiz meghozod az ember kedvét hozzá...:) - nekem most a legvisszatartóbb erő, hogy látnak, hogy futok... egyszerűen nincs olyan hely, ahol ne botolnék bele valakibe - sötétben meg nem akarok futni.
    Itt is szállingózik, most én sem szeretném, hogy essen valahogy...

    VálaszTörlés
  2. Talán jobban elindulnál futni, ha volna társ a futásban, ha ketten mennétek, így inspirálnátok egymást. Egyedül én nem is mennék, ill. a térdem miatt már nem is tudom bevállalni, elég a túrázás meg a biciklizés nyáron, de mikor futottam, mindig egy ismerőssel mentem. Jött értem, pár házzal feljebb lakott és együtt indultunk, úgy sokkal jobb volt. Egyébként irigylem a futókat, mindig arra gondolok, már nem bírnék lefutni egy km-t, ill. a végére biztos szörnyethalnék :D

    VálaszTörlés
  3. A leírásod alapján szinte már én is kedvet kapok a futáshoz, de persze nem fogok nekiállni. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kicsit rosszul érintett

hogy szombat reggel tíztől vasárnap este fél hétig nem volt víz a faluban. Nem is értem, hogy gondolták annak ellenére sem, hogy biztos nem szórakozásból tartott ilyen hosszú ideig, amíg megcsinálják, de a végén már majdnem a hajamat téptem. Nem tudnék már a civilizációban lévő dolgok nélkül akár csak egy hétig is élni.  Viszont, így legalább méregből lenyírtam mindenhol a füvet és még jó, hogy kimentem a leghátsó részig, mert álmomban nem gondoltam volna, hogy két hét alatt ilyen nagyra megnő kint is, ott ahol elvileg akár egy hónapig sincs vele gond....hát most a sok eső és a reggeli, esti pára meghozta a gyümölcsét, jó nagy volt. Úgy hogy háromtól este fél hétig mindenhol végeztem vele, medencét is tisztítottam a hétvégén, fürödtünk is - még jó, hogy az idő ezt megengedi, így azért félkomfort érzés megvolt szombat esti lefekvésnél - aztán mikorra beértem már volt víz.  Most már csak apróságokat kell megint csinálni kint, mindjárt jobb is a kedvem. Nekem csak azért volt szimpatikus…

Tegnap jött velem szembe

hogy a hétvége után csak az első öt nap nehéz az újabb hétvége előtt....hát kb. így érzem én is most. Bizonyos dolgok borzasztóan rányomják a bélyegüket a napjaimra, bár igyekszem nem folyton a gondokon rágódni, azért csak csak eszembe jut, mi lenne jó, hogy lenne jó....Talán ezért is kelek fel mostanában minden reggel még fáradtabban, mint ahogy lefeküdtem és érzem, hogy mindenhol csomók vannak rajtam, olyan jól esne egy erős masszírozás tetőtől talpig. Valamit szednem kellene az őszi fáradtság ellen, körül is nézek ma. A kerten nem kell gondolkodnom, most mindennel végeztünk olyan jó kilépni az ajtón és látni a rendet, meg úgy hazajönni, ahogy kinyílik a kapu csak a szépet látjuk.  Ma szülőire megyek, elég húzós napom lesz. Hazahozom a gyereket, időm nem lesz arra sem, hogy bejöjjek a házba és már megyek is vissza. Aztán hazajövök - ki tudja mikor, első találkozás az ofővel - és nekiállok főzni, mert még az is lehet, hogy a férjem holnap már itthon lesz. Reggel meg gyorsan be kell …

Ha valaki azt gondolná hogy

ezt az őszt vártam sajnos el kell, hogy szomorítsam mert nem. Én a szép napos, csendes, színes őszt várom még mindig nem ezt a már harmadik napja esős, szürkét. Borzasztó, hogy mennyire sok eső esett, gyakorlatilag egy teljes havi, már szinte sehogy sem szívja be rendesen a föld. A fű nő, lenyírni nem lehet, semmit sem lehet csinálni kint, szép lassan amennyi időt beletettünk a gyerekkel a szabadság utolsó pár napjaiba, hogy mindent rendben és szépen hagyjunk majd itt, mikor kezdődik az iskola, nos az lassan eltűnőben van. Hát mindegy, ez van majd talán lassan elmúlik. Jó lenne ma délután már futni is menni, kicsit kiszellőztetni a fejem, vasárnap voltam utoljára, szóval már hiányzik is. Nem tudom másnál  hogy van, de nekünk ez az iskolai évkezdés - illetve minden iskolai évkezdés - sem sikerült nem rohanósra, nem kapkodósra sikerülni, pedig időben kelünk, előző este előkészíteni mindent, este berakja a gyerek a táskába a cuccot....még is. Nekünk kell legalább egy hónap, ezzel telik …