Ugrás a fő tartalomra

Alig

aludtam valamit az éjjel. Ha utána számolok akkor talán meg van a három óra. Gyakorlatilag éjjel kettő óta fent vagyok, háromkor meg inkább fel is keltem az ágyból, hogy ne forgolódjam össze vissza. A gyereket is hallottam éjjel, ő is hol ide, hol oda fordult az ágyában, mintha megéreztük volna a változást. És hát igen, nálunk is leesett ismét ez a k....va hó és esik még mindig. Nem ám egy két centi, nem annál több jóval. Hordja a szél a havat, hóbuckák mindenhol. Legszívesebben leírnám egyenként szép szabályos sorban az összes magyar káromkodós szót, amit ismerek. És hideg van, mínusz nem tudom hány fok, de azt tudom, hogy vannak olyan korai barackfáink, amelyik március végén már elkezdenek virágozni, hogy azok túlélik e most ezt az időt? Szerintem nem. Nem tudok sajnos most már semmi pozitivat találni ebben és legszívesebben kitépném az összes hajamat, hogy megint ilyen időben kell elevickélnem a munkahelyünkre, hogy átérek e a hegyen, meg vissza délután. Egyszerűen rám telepszik már ez a szar érzés, hogy hó van és hideg és megint szürkeség, hogy még mindig nem lehet semmit csinálni kint és hiába volt a téli időszak kegyes hozzánk, ha ez az ára, hogy március (április??) legyen az igazi tél, hát kinek kell ez??? Élettelen vagyok és semmihezsincskedvem hangulatom van és legszívesebben magamra húznám a paplant és az ágyban vészelném át a következő pár téli napot. Hogy hókotró járt e erre? Ááááá, dehogy, ahogy eddig még sosem egész tél alatt. Pedig ez a rengeteg hó biztos, hogy már tegnap este elkezdett esni csak én nem néztem ki az ablakon. Elegem van!


Megjegyzések

  1. Nálunk meg semmi sincs. Tegnap esett, de el is olvadt napközben mind, mostanra szárazak az utak, bár hideg van. Bízzunk benne Tami, hogy ez most már csak egy utolsó integetés volt a tél részéről és elmegy oda, ahol szívesen látják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ide még szerdáig havat mondanak. Most jöttem be a lapátolásból, kicsit több mint egy órát voltam kint :(

      Törlés
  2. Szia :) Hétvégén már 7-8 fok lesz, két hét múlva már akár 20! Teljesen igazad van - fel a fejjel. Én kihasználtam, hogy a hétvégén nagyjából nem volt kedvünk kimenni és a fiúkkal (12 és 17) átrendeztük az emeletet. Jó időben ehhez nem lett volna kedvem/erőm. Szerintem át kell állítani magunkat arra, hogy ez már így lesz: eltolódtak az évszakok. És akkor talán könnyebb lesz - kicsit. :) Hogy bírod, hogy ilyen keveset alszol? Szép napot Nektek, talán a hókotró is jár majd felétek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Világ életemben keveset aludtam, emlékszem gimis koromban rendszeresen rajzoltam éjjel :) A hét vége felé, csütörtök körül már azért belefáradok a koránkelésbe. :) Igen pont ezt mondtam ma én is, hogy ez lesz most már , átrendeződnek az évszakok, hónapok.

      Törlés
  3. Huha.... van az úgy, hogy az ember nem tudja uralni a természetet. Elég rég óta így van, azaz az első perctől kezdve... így hát a szegény hó prosti lett.
    Ajánlom figyelmedbe Márta írásait, átmelegedik tőle a lélek: http://prodanmarta.blogspot.hu/2018/03/isten-asztalanal.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Márta ajánlását, már évek óta olvasom és igen, oda is szoktam menekülni :)

      Törlés
  4. Tami, hozzánk kicsit korábban ért ide a hó, de annyi nincs, mint nálatok, de kurci hideg van, ez igaz. Melivel tudok hasonlóan gondolkodni - én is hasonlóan benti dolgokra koncentráltam, amik idáig elmaradtak. Különben tényleg hülyét kapna az ember.
    De azt irtó rossz végiggondolni, hogy tényleg szerdáig így fogtok közlekedni, meg minden? :( Sajnálom nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért reménykedem, hogy nem így :/ Reggel elég rossz volt, csúszott rendesen a faluból kivezető út, ezt onnan is letudom szűrni, hogy a gyerek is csendben volt. :D Szerdáig mondanak ide havat, kisebb nagyobb megszakításokkal fog esni, de remélem azért tévednek. Végül is sikeresen beértünk és haza.

      Törlés
  5. Itt is szerdáig fog esni, és már rengeteg esett, szerencsére ( vagy sem, mert szeretnék) nekünk nincs hegyünk. Kitartás tami, egyszer csak tavasz lesz, de ez az egész komolyna mondom, hihetetlen, csak ézek ki a fejemből és tényleg nem értem! Szegény madarak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény papagájom. :/ Remélem túléli, kiraktuk örült nagyon, hétvégére már meleget mondanak csak átvészeli ezeket a napokat. :(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olyan jó hűvös

volt reggel ötkor, mikor már futottam hogy csuda. 15 fok, annyira szerettem. Tegnap is voltam, meg ma reggel is (és már jó régóta rendszeres) és végre ott vagyok, hogy már ismét a mindennapok része lett a sport és hát ez jó. Sokat küzdöttem azért, hogy megint itt tartsak, megdolgoztam érte. És többé nem is engedem el - és remélem egy sérülés se lesz, mint mikor abbahagytam - mert a visszakapaszkodás borzasztó nehéz, sokkal nehezebb, mint a semmiből elkezdeni.  Négy kiló mínusznál tartok, legalább is mikor utoljára mértem magam asszem úgy egy (másfél?) hete, nem is szoktam általában a ruhák úgy is mutatják. De centiben is biztos, hogy már kevesebb mert a nadrágokon, főleg combon és derékban már érzem. Nem sok a négy kiló, de erőt ad az biztos.  Tegnap csináltam lecsót, most raktam bele padlizsánt is.  Nem mertek szólni semmit, ezt most a kedvemre főztem. Na jó, azért került bele egy kis kolbász is, így egálban vagyunk.  Én kipiszkálom a kolbászt,ők nekem adják a padlizsánt. :) Esik. I…

Ahogy

Molnárilonka is írta, úgy én is rájöttem, hogy a nyári (meg a téli is) dolgozós napokban nem az utazást, nyaralást várja az ember, hanem csak magát a szabadságot. Hogy otthon lehessek, hogy kedvemre csinálhassak ezt azt, mindig valami apróságot vagy éppen ha úgy van kedvem semmit. Most is, ahogy itt ülök mennyire jól esne kiszakadni a melóból. Amúgy minden rendben. Mennek a napok, már július közepe van lassan. Borzasztó gyorsan telik a nyár. A gyerek tizedikén lett 16 éves.  Én meg simán felkelek fél ötkor futni, aztán simán összerittyentek valami ebédet a népnek, simán letudom a hajnalra eltervezett dolgaimat. Látom ismét a változást a tükörben, úgy hogy elég sok erő és elhatározás van még bennem a sport iránt. Sosem fogom többet abbahagyni, borzasztó nehéz visszakapaszkodni, sokkal nehezebb, mint elkezdeni. Azt is észrevettem, hogy a sikerélmény miatt több a pozitív gondolat bennem.  És hogy semmi sem tántorít el semmitől. Legalább is azoktól a dolgoktól,amiket kitalálok magamnak. …

Fejben már próbáltam

párszor összerakni egy értelmes bejegyzést ide a blogra, de megmondom őszintén valahogy nem tudok írni semmiről. Semmi újról ami figyelmet érdemelne.
A nyaralás talán még sosem sikerült ilyen jóra, mint idén és talán most volt az első olyan, amikor a hét napos balatoni "hálidéj" kevésnek bizonyult. Máskor már 3-4 éjszaka után jönnénk haza, most meg senki sem akart igazából. Az idő tökéletes volt, napsütés és 27-28 fok a víz 26 fokos szóval tényleg perfekt. Egyszer esett csak az eső, mondjuk akkor egy két órát intenzíven, de ennyi. Augusztusban folytatása következik ez már biztos.
Az biztos, hogy itthon a kertnek a mi távollétünk nagyon is soknak bizonyult, mert gyakorlatilag annak ellenére, hogy úgy mentünk el otthonról, hogy mindenhol lenyírtuk a füvet és rendet raktunk kb. csatatérré változott az egész. Ez részben annak tudható be, hogy itt percről percre változott az idő, hol sütött a nap, hol meg szakadt az eső és a pára megtette hatását, minden megnőtt mint a gomba. Az…