Ugrás a fő tartalomra

Aki nem tud aludni

és már hajnali háromkor inkább felkel -én -  mint hogy ezredszer is megforduljon az ágyban balról jobbra, majd vissza az megtudja nézni Angelina Jolie Vér és méz földjén című filmjét. Még sosem néztem meg, direkt. Régebben láttam egy filmet a jugoszláv háborúról, egy riporter szemszögéből mutatta be, nem dokumentumfilm, de voltak bevágva olyan részek is és hát az nagyon megmaradt bennem, nem is beszélve a youtube oldalán lévő dolgokkal, úgy hogy inkább kerültem ezeket. Most véletlenül találtam ide, pont kezdődött...lehet nem kellett volna megnéznem, mert nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy időnként olyan érzésem van sok helyen valamerre erre megy a világ...ezek az állandó gyűlöletkeltő szövegek, az állandó ellenségkép keresés és bemagyarázás, a mindig valami ellen harcolni kell, ahogy az emberek lassan másról sem tudnak beszélni csak arról, amit nap, mint nap mantrálnak nekik, aki meg nem tud gondolkodni az mindent jól el is hisz és a végén saját családtagjai lesznek a legnagyobb ellenségei, hát biztosan mindenki tapasztalt már ilyet mostanában, meg korábban is....szóval az jutott eszembe, hogy annak idején ők sem tudták, hogy ez lesz a vége. Mi sem, mások sem tudják vagy hisznek abban, hogy még egy ilyen nem fordulhat elő. Pedig ott is csak két "buggyant" elme kellett hozzá. No mindegy, ez csak úgy eszembe jutott a film kapcsán.
Ma már munka lesz, mára még jó időt mondanak legszívesebben nem is mennék, lenne még itthon mit csinálni, de persze már éppen ideje, meg hát a szabadságaimat is be kell már osztani, hol van még a nyár, meg év végére is jó lenne hagyni, ahogy szoktam.
Nem tudtam aludni, most meg már jó fáradt vagyok és még csak háromnegyed öt. :/  Hallottam a gyerek is forgolódik, rosszul aludt ő is. Ez nem a mi napunk lesz, érzem.





Megjegyzések

  1. Én is keresgéltem valamit, de nem kapcsoltam oda végül. Talán nem is baj...

    VálaszTörlés
  2. Én is láttam, de még ennél megrázóbb is van, egy másik amerikai film erről, a Savior, ami fent van a youtube-on is. Elképesztő, nagyon megviselt és itt van a fejemben amióta láttam, de mindenkinek látni kellene talán akkor éreznék az emberek, hogy a gyülőlködésnek mekkora súlya van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez is igaz amit írsz! Talán belekukkantok.

      Törlés
  3. Én meg mint a strucc nem merem megnézni az ilyen filmeket. Ez a gyűlöletpropaganda szörnyű, mindig félek, hogy kirobbantanak vele háborút. Nem értem, akik az egyházak ilyen nagy támogatói, hogy tudnak másik oldalon ilyen gyűlölettel élni. Mert van hozzáállás, és van gyűlölet, itt az van.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tisztelem azt, hogy szembe mersz nézni a kudarcokkal és beszélsz az olyan dolgokról, amikről manapság tabu. A mosatani időkben olyan sok dolog vált kerülendő témává.
    Most néztem meg Steven Hawking életéről szóló filmet. A feketelyukak és energiákról szóló elképzelése kicsiben olyan, mint a mai világunk.
    Nézzétek meg, csodás film. A mindenség elmélete a címe.
    https://openload.co/f/FskiivHFzfY/

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Úgy érzem lassan

ez a blog tényleg az utolsókat rúgja. Tegnap is elkezdtem írni, de aztán félbehagytam mert olyan kis semmiségekről szólt volna, hogy maximum a visszaemlékezéseimre lett volna jó, ha mondjuk 20 év múlva olvasnám. Na, akkor csodálkoztam volna rá, hogy jéééé ezen a napon sem történt semmi  ez és ez történt velem, velünk.  Nem tudom van e értelme még minden nap vagy két naponta ugyan olyan dolgokról vagy sokszor nagyon hasonlókról írni, én is unom saját magamat. Hosszú ez a január.  Eszembe is jutott, hogy szerintem sokkal jobb lenne januárban téli szünetet tartani az iskolákban, mert decemberben annyi történés van, kezdve a télapóval meg a karácsonyi készülődéssel itthon is, iskolákban is, hogy az úgy is hamar elmegy, pörög mindig van valami, amit lehet várni, amire lehet készülni. Aztán hirtelen vége és a következő hónap általában lassú, szürke és hideg és hirtelen üres. Látom ezt a gyereken is mármint, hogy olyan semmilyen ebben az időszakban. Ő is lassú és időnként türelmetlen, meg f…

Vannak olyan dolgok

amik pár éve, hónapja még hogy úgy mondjam kiakasztottak. Ma már tudok vállat rándítani és nem foglalkozni vele. Ilyen egy egy munkahelyi dolog is, sőt időnként több munkahelyi dolog. Nem megyek bele a részletekbe, de pont tegnap ilyen nap volt és annyira, de annyira röhejes, hogy emberek képesek megsértődni apró dolgon (amiben ő hibázott,de még ő sértődik meg)  olyannyira, hogy nem köszön, sőt még a szemedbe se néz....én ezt már vicc kategóriába sorolom. Pláne akkor, ha onnan közelítjük meg a dolgot, hogy akár a gyereked is lehetne. Már csak ugye illemből is. A tiszteletet direkt nem írom, mert azt egyáltalán nem várom el, hogy is tehetném? Nem vagyok én senki csak egy dolgozó a sok közül. Mondjuk ezen kb. öt másodpercig fenn tudok akadni, mert azért na de mire kettőt fordulok már le is szarom van ejtve. Akinek nem volt gyerekszobája, annak nem volt gyerekszobája, bárhogy is akarja bizonyítani. Úgy elképzelem, mikor látom a gyűrűt az ujján és valószínű pár hónap múlva esküvő is lesz…

A hétvégi tavasz

huss elröpült, ma hajnalban már határozottan hűvös van és a szél is fúj. A tegnap vízparti sétálás elmaradt, volt itt víz elég majdnem egész nap szakadt az eső. Így végül maradt a kuckózás, meg az olvasás, filmnézés és mivel a gyerek inkább az apjával játszott neten, mint hogy a menjünk moziba kérdésre igennel feleljen, én elég jól haladok a kiválasztott könyvemmel. Amiről azt hittem majd jobb lesz, de egyelőre várom hogy beinduljon. Épp ott tettem le tegnap este, mikor talán elindul valami úgy hogy talán van remény. Mostanában nem igazán kötött le egy könyv sem annyira, hogy le se tudjam tenni úgy látszik a fülszöveg részekre mennek a kiadók, mert sorozatban sikerül belenyúlnom olyanba, ami a futottak még kategóriába sorolható, egyszer olvasós vagy többszöri nekifutásra sikerül a végére érnem, mert mindig félbehagyom. Pedig elvileg majd mindegyik jónak ígérkezik. Vagy én vagyok sokszor türelmetlen. Most, hogy belengette az idő a tavaszt már én is kezdek türelmetlen lenni és várom a …