Ugrás a fő tartalomra

Most már biztos

hiányzik a férjem, mert vele álmodtam. Arra már nem emlékszem mit, de volt helikoptere az tuti, mert valami olyasmi volt, hogy azzal készültünk menni valahova. Biztos nem kellett volna ennem este fél kilenckor még egy kis tányér tiramisut, na. :)
A tegnapi borús idő eltűnt, helyette vakítóan szép napsütésre ébredtem, viszonylag későn fél nyolckor és remélhetőleg kicsit melegebb is lesz, mint tegnap. 
Ma elmegyünk tesómhoz, elvisszük az ajándékot, hazafele beugrunk a kertészetbe, tegnap olvastam, hogy húsvét ide vagy oda közkívánatra 9-12 között kinyitnak, így megnézem tudok e venni pár virágot, amit elültethetünk mert találtam üres közepes méretű virágcserepeket. Színeket szeretnék már kintre ha még a természet nem tért magához, akkor én kreálok valamit.
Olyan gyorsan eltelt ez a négy nap, nem értem mire ez a sietség mindig ha itthon vagyunk. A gyereknek holnap még egy nap szünet, nekem meg eszembe jutott, hogy hurrá, mert így kaptam plusz egy nap haladékot, hogy a sok fénykép közül, ami készült róla kiválasszuk azt, amit a tablóra szeretnénk, meg azokat, amikből még kérünk mindenfélét. Alig tudok választani, annyira jól sikerültek, mosolygósak, vigyorgósak, teljesen olyanok lettek, amilyen az én gyerekem, amilyennek nap, mint nap látjuk őt. Nagyon eltalálta a fényképész.
Tegnap találtam a neten egy ilyet és azon töröm a fejem, hogy megrendeljem e a pergolába vagy a teraszra vagy sem, most akciós. Kicsit visszatart a fehér párna, de arra lehetne másmilyen huzatot varrni. Egyébként levehető, mosható. Nagyon sokfajta kerti bútor van fent az oldalon, párat beraktam a bevásárló kosárba, szépen pihennek ott mielőtt eldöntöm mi legyen. (bár gyanítom semmi csak a kezdeti lelkesedés)

forrás


Találtam egy ilyet is, ami nagyon tetszik. Hasonló van most az Aldiban, azon nincs pad.

forrás

Meg ilyet.

forrás
Úgy elképzeltem, hogy egyik oldalra ültetem a rózsaszín, másik oldalra pedig a fehér futórózsát és az egész a tó előtt lenne, ezen át lehetne menni a tó partjára. Bár, lehet a rózsának nem lenne ideális az ültető rész - annak van hirdetve pedig - de lehet találni más futónövényt is. :)

Veszélyes dolog ez az internet, én mondom.



Megjegyzések

  1. Nahát! Én is a napokban, talán csütörtökön találtam rá erre az oldalra, azóta is nézegetem ha jut rá idő, de egyelőre csak a nézelődés szintjén vagyok én is :) ! Egyetértek, tényleg veszélyes a net :) !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem régóta el van mentve az oldal, mert egy olvasófotelt néztem aztán lebeszéltem magam róla - egyelőre :D - de most megint belenéztem és hát na, nem kellett volna :D :D :D nyerni kellene a lottón.

      Törlés
  2. A benti kanapénk hasonlóan mély (mármint az ülő része), és nem annyira magas a háttámlája. Nagyon tetszett, ránézésre, de be kell, hogy valljam, kényelmetlen... szóval mielőtt megvennéd, valahogy próbáljátok ki.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem tudom már

mennyi vitamint szedek lassan, még is úgy érzem ahogy megyünk előre az időben úgy vagyok egyre fáradtabb. C, D, Supradyn, méz, tea, sok sok gyümölcs.....mi kell még? Ti szedtek valamit??  Most már a stabil heti háromszori futás is megvan és még is, mintha a világ összes súlya rajtam lenne.  Tegnap már fél tízkor ágyban voltam, igaz olvastam még egy órát, utána úgy aludtam, mint a bunda fél ötig de alig tudtam kikecmeregni az ágyból. Komolyan sírhatnékom volt, hogy nekem most el kell majd mennem dolgozni, mikor ilyen szép az idő és itthon ezerszer jobban eltudnám magam foglalni, pl. egy igazán finom ebédet főzni....mondjuk Boeuf Bourguignont by Julia Child módjára. Aztán valami jóféle almás pitét, vaníliafagyival. Ilyenekkel várnám haza a gyereket, na meg a férjem is biztos örülne. Helyette tegnap délután mikor hazaértem túrógombócot csináltam. Nem mintha nem örült volna neki a banda. :) Az ebéd megfőzése után pedig levezetésképpen olvasgatnék kint a kertben, majd végre elültetném azt…

Nehezen kecmergek ki

ebből a nyavalyából, leginkább az éjszakák rosszak. Így hajnalban felkelek, nem forgolódom tovább az ágyban bedugult orral és más egyébbel. Még mindig ezerrel fújom az orrom, vége lehetne már. Remélem letudva a "kötelező" évi megfázás, bár ez kicsit több annál.  Mindig amikor leülök a gép elé azt gondolom,majd írok erről, megírok arról.....és aztán a végén leginkább a semmiről írok. Mert tulajdonképpen nem történik semmi. Néha kicsit megrémiszt ez a  mostani sivár, monoton semmi, a viszonylag nyugodt napok....de talán most jobb is így. Nagyon jó idő volt hétvégén, én meg be voltam ide zárva a lakásba. Viszont erre tiszta erőből nyár volt, 25 fokkal, gyönyörű, erős meleg napsütéssel, mintha augusztus közepe, vége lenne. Be sem kellett csukni az ablakokat, a ház is felmelegedett a két nap alatt, fűteni sem fűtünk, szuper. Ráadásul még folytatódik a jó idő, mára 22 fokot mondtak, jaj ez az ősz pont olyan, amilyet szerettem volna! Ma még nem megyek dolgozni és arra gondoltam, h…

Amíg mindenki

alszik, addig pötyögök pár sort ide. Viszonylag jól aludtam annak ellenére, hogy este nyolckor megint 38 fokos lázam lett. Mindig estére leszek rosszabbul, napközben egész jól elvagyok. Majdnem egész jól. Rég voltam ilyen ramatyul. Tegnap az orvostól jövet gyorsan bementem a gyógyszertárba kiváltani amit felírt, aztán bementem bevásárolni hétvégére is, hogy ne kelljen külön elmenni a férjemnek, vettem sok sok gyümölcsöt - amiből egy banánt bírtam megenni, semmi nem megy le a torkomon, ellenben sokat iszom - mert az hittem, hogy majd egy jó kis gyümölcssaláta segít, hogy jobb legyen minden, aztán nem csináltam. Talán ma. Vettem zöldségeket, csirkehúst és már fel is raktam egy nagy fazék húslevest, van benne minden, a hús, borsó, zöldbab, gomba, sárgarépa, zöldség, karfiol sok sok fokhagyma, bors, zöldség zöldje egészben, az milyen finom, ha megfő a levesben!  remélem jót fog tenni. Kelbimbót elfelejtettem venni :( Ezt kívánom. A fiúk sütnek majd palacsintát maguknak hozzá. Tegnapról m…