Három egymást követő

futkosós nap után kellett mára a pihenő. Éreztem már a lábaimban és fáradt is voltam, úgy hogy minden szívfájdalom nélkül aludtam fél órával tovább, mint szoktam. Nem mintha nem lennék fáradt, de biztosan tudom, hogy ha most csak azért is elmentem volna akkor csak kínlódás lett volna és lehet el is ment volna tőle a kedvem. Azt pedig nem akarom most, hogy már előjött az érzés, hogy ez amúgy milyen jó tud lenni. Ez a reggeli feltöltődés kint a friss levegőn, ahol látom felkelni a napot, mindennap látok valami újat, harapni lehet a májusi virágillatos levegőt. És persze legyőzöm önmagam. 
Még itt ülök a rumli és a por közepén, de tegnap délutánra már készen volt az előszoba, persze nem lehetett rálépni érdekes volt hazaérni, majd egy két órát kint lenni, utána pallón bejönni, nem is mászkáltunk már ki a kertbe - ezt kibírni elég nehéz volt, tényleg - de ma reggelre már megkötött, délelőtt kifugázza a férjem és kész. 
Holnap délelőtt alaposan kitakarítok, aztán hétfőn szabadságon leszek és elmegyünk új gardróbot venni, amiben több polc és nagyobb akasztós rész van, alul pedig nagy fiókok. Így a hálószobából kikerülhet a mostani kisebb gardrób és szellősebb lesz ott az egész, kicsit átakarom azt is variálni, igen csak ráfér már.
Egy festés sem ártana a nappaliban és az előszobával szemben lévő fal tapétázását sem vetettem el, sőt. 
Ma a gyereknek vinnie kell a nyelvvizsgára a pénzt, kitöltik a jelentkezési lapot és innentől lesz izgalmas az egész. A ballagáson pedig verset fog mondani, azt hiszem végigbőgöm az egészet.
Annyira de annyira szeretek most itthon lenni a felfordulás ellenére, hogy igazán nehezemre esik bemenni dolgozni, ettől valahogy nem szabadulok.
Ma még főznöm is kellene, de fogalmam sincs mit??

Az étkezésben is csak úgy, mint a futásban most nagyon összeszedett vagyok. Ismét meghatároztam egy bizonyos napi kalóriát magamnak, jegyzem a kalóriabázisban és szépen haladok. Nincs félreevés, még egy kis kocka csoki sem! és nem eszem este hat után már semmit. Sokat iszom, tudatosan figyelek rá, tegnap is simán megittam már két liter vizet. Ez nagyon jó, mert rettenetesen keveset ittam.  A napi kalóriám pedig szépen égetem el a mozgással. A hasam már most kisebb, a combomon határozottan látom, hogy kisimult biztos, hogy a sok víz is benne van a dologban, meg hát a futás is, a fenekem pedig kezd felébredni a plöttyedtségből. De mindezek csak a vele járó jó dolgok, sokkal többet számít, hogy ismét kezd önbizalmam lenni, hogy másképp nézek a tükörbe, hogy már most érzem a nadrágomon, hogy jobban áll, nem szorít, nem vág be itt ott, hogy jobb kedvem van, hogy este nem csak bezuhanok az ágyba, hanem van erőm még olvasni nem csak pár sort, hanem egy, másfél órát is akár, hogy fegyelmezett vagyok, mert szerintem csak így lehet elérni eredményt. Szóval minden nehézség ellenére, ez nekem most nagyon jó. És végre péntek! :)







Megjegyzések

  1. Ismerős érzéseket írsz le, hiszen én is ugyanezen a magamra találáson megyek keresztül és sokkal szebb így az élet, gazdagabb, minőségibb. Mennyire igaz amúgy az az vagy, amit megeszel, nem? A mozgás pedig életet ad, megsokszorozza az energiáinkat. Hajrá Tami! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá Iveta! :) Én is valami hasonlót érzek most, amiről írtál. Olvastam a cikkedet, nagyon jó :)

      Törlés
  2. Nagyon ügyes! a viz is nagyon jó, én is tudatosan odafigyelek, hogy megigyam a napi 2 litert minimum, mert el is telit és már hiányzik, ha nem csúszik le :-) és végre, miután a múlt hétvégén elsirtam, hogy nem mozdul a mutató, ma reggel 2kg minusz... mégis van eredmény, ha kitartóak vagyunk - és csak be kell kattanjon valami, hogy ne legyen teher az étkezés és a torna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ügyes vagy!! Nekem az egyik legnagyobb kihívás az ivás. De lassan alakul.

      Törlés
  3. Nekem is nagyon nehéz a "sok" vagy elegendő ivás... próbálkoztam mindenhogyan, ha behozok magammal mondjuk egy literes vizespalackot, és próbálom azt meginni egy délelőtt, úgy megnől a hasam, hogy borzasztó, és nagyon zavar. Bicajozás közben érzem azt, egy-egy bukkanónál, hogy megremeg a hátamon-derékrészen az, aminek nem kéne ottlennie, és na, akkor fú, de tudom utálni, hogy ez így egyszercsak jön, ennyi idősen már.... nem eszem többet, nem mozgom kevesebbet, mint korábban. Osztán szépen párnázódom itt-ott-amott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, 40 felett már könnyen ragad és nehezen megy le. :(

      Törlés

Megjegyzés küldése