Ugrás a fő tartalomra

Én már nagyon várom

a beígért hétvégi lehűlést. Mármint a harminc fokot. :) A tegnapi nap elég melegre sikerült és nem is a meleggel van a baj, hanem hogy ilyenkor már nem lehet csak úgy kiűzni a házban is bent rekedt fokokat, még akkor sem ha napközben becsukjuk az ablakokat és csak este nyitjuk ki. Mert huzatot na azt nem lehet csinálni egy kicsit sem. És nem is az a baj, hogy harmincon túl van a hőmérséklet, elvégre nyár van, hanem hogy bármihez kezdek teljesen mindegy, hogy az csak egy mosogatás vagy egy portörlés kb. két perc alatt folyik rólam a víz mindenhol. Ezért lassan nem kezdek bele semmibe. Az öt perc alatt bugyiig leizzadó helyzet és hogy hiába mászunk be a medencébe, mikor kijövünk ugyan úgy kezdődik elölről az egész, hogy a munkahelyemen nem lehet normálisan levegőt venni, mert 30 fok van az irodában - légkondi nincs, minek az? minden más szarra lehet -  és a székemen ülve érzem, hogy a gerincemen csorog le a víz.....na ezek miatt vagyok már feszült és ezért van elegem. Ha a körülmények olyanok lennének pl. az íróasztalom mellett is, hogy tudnék rendesen levegőt venni és nem ülnék nyolc órát nedves bugyiban és csatakos melltartóban akkor rohadtul nem érdekelne a kinti idő. De így kb. csak arra tudok gondolni - a kollégákkal együtt - hogy mikor hagyhatom el az épületet és indulhatok haza, mert itt legalább betudok ülni a vízbe vagy fél óránként hajat moshatok vagy levetkőzhetek akár egy szál alsóra is ha úgy akarom. És mielőtt valaki azt gondolná, hogy télen majd rimánkodni fogok a melegért, annak elmondom, hogy nem fogok, mert télen nem a hőmérséklettel van bajom, na meg évek óta nincs is igazi tél, hanem a hóval én azt nem szeretem nem a hideget. És most is leszögezném, hogy nem alapból a meleggel van bajom, hanem a büdösséggel, a csorgó izzadással, a kialvatlansággal, mert mire nagy nehezen elalszom, már kelhetek is fel,az ingerült sofőrökkel, na azokból aztán van bőven! totál balesetes helyzeteket teremtenek a hülye előzéseikkel a türelmetlenségükkel. 
Tegnap azért este hat körül megkockáztattunk egy Decathlonozást, mert a gyerek újabb súlyzókat akart magának venni - nagyon kitartó az edzésekben, éljen! - és legalább annyi szerencsénk volt, hogy le is volt árazva, úgy hogy tök jó áron volt ami tetszett neki. A megspórolt pénzén tudott hozzá venni kóstolóba egy kis fehérje port, meg shakert, amiben összetudja rázni, szóval teljes volt a boldogság. Ráadásul ízlik is neki, mert eddig mindegyikre húzta a száját. Én meg találtam neki két kifutó termékes márkás pólót tizenkétezer helyett ötezerért, meg vettem magamnak is egy futós rövidnadrágot és hozzá egy ujjatlan fehér nagyon vékony futó trikót. 
A cipő vásárlást is meg kell ejtenünk, talán késő délután bemegyünk ismét a városba. 
Azt meg nem is írtam - bár nem akarom elkiabálni - de úgy látszik sikerült kiirtani a darazsakat, eltűntek, nincs egy szál sem a környéken. KOPPKOPP. Nagyon klassz úgy beállni az udvarba, hogy nem hallom a zsongást a kapunál, na meg nem is tudtam itt elől már csinálni semmit, mert attól féltem a mozgástól majd jól begőzölnek és megtámadnak. (úgy hogy most neki is állhatok az udvar azon részén is virágokat rendezni, füvet nyírni, mert ezek elmaradtak) Tegnap egyébként ahogy mentünk vásárolni pont bemondták a rádióban, hogy idén nagyon elszaporodtak a darazsak, főleg Baranya megyében vannak gondok, naponta rengeteg helyre mennek a tűzoltók, a hivatásos darázsirtók segíteni. Nagyon remélem, hogy nálunk ennyi volt.
És végre csütörtök!! És már csak ma meg holnap munkanap. Egyedül leszek bent, mindenki szabadságon van. Nem baj, szeretem. Én még a jövő héten megyek és aztán csak szeptemberben, hű ezt ki is emelem, mert annyira jó kimondani. :D 
Mit is kell majd még elintéznem?? 
Ja igen a kocsimon kell olajat cseréltetnem annak most jött el az ideje, be is jelentem ma akkorra, mikor szabin leszek. 






Megjegyzések

  1. Örülök, hogy megszabadultatok a darazsaktól, szörnyű lehet félve hazamenni. Jó készülődést kívánok az iskolához, én még nem szántam rá magam, pedig tudom, hogy hiába halogatom, megúszni nem fogom. Addig is hurrá nyár, mindjárt vége!;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az iskolát még azért nem várjuk csak az őszt :) :) Hamarosan találkozunk :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olyan jó hűvös

volt reggel ötkor, mikor már futottam hogy csuda. 15 fok, annyira szerettem. Tegnap is voltam, meg ma reggel is (és már jó régóta rendszeres) és végre ott vagyok, hogy már ismét a mindennapok része lett a sport és hát ez jó. Sokat küzdöttem azért, hogy megint itt tartsak, megdolgoztam érte. És többé nem is engedem el - és remélem egy sérülés se lesz, mint mikor abbahagytam - mert a visszakapaszkodás borzasztó nehéz, sokkal nehezebb, mint a semmiből elkezdeni.  Négy kiló mínusznál tartok, legalább is mikor utoljára mértem magam asszem úgy egy (másfél?) hete, nem is szoktam általában a ruhák úgy is mutatják. De centiben is biztos, hogy már kevesebb mert a nadrágokon, főleg combon és derékban már érzem. Nem sok a négy kiló, de erőt ad az biztos.  Tegnap csináltam lecsót, most raktam bele padlizsánt is.  Nem mertek szólni semmit, ezt most a kedvemre főztem. Na jó, azért került bele egy kis kolbász is, így egálban vagyunk.  Én kipiszkálom a kolbászt,ők nekem adják a padlizsánt. :) Esik. I…

Ahogy

Molnárilonka is írta, úgy én is rájöttem, hogy a nyári (meg a téli is) dolgozós napokban nem az utazást, nyaralást várja az ember, hanem csak magát a szabadságot. Hogy otthon lehessek, hogy kedvemre csinálhassak ezt azt, mindig valami apróságot vagy éppen ha úgy van kedvem semmit. Most is, ahogy itt ülök mennyire jól esne kiszakadni a melóból. Amúgy minden rendben. Mennek a napok, már július közepe van lassan. Borzasztó gyorsan telik a nyár. A gyerek tizedikén lett 16 éves.  Én meg simán felkelek fél ötkor futni, aztán simán összerittyentek valami ebédet a népnek, simán letudom a hajnalra eltervezett dolgaimat. Látom ismét a változást a tükörben, úgy hogy elég sok erő és elhatározás van még bennem a sport iránt. Sosem fogom többet abbahagyni, borzasztó nehéz visszakapaszkodni, sokkal nehezebb, mint elkezdeni. Azt is észrevettem, hogy a sikerélmény miatt több a pozitív gondolat bennem.  És hogy semmi sem tántorít el semmitől. Legalább is azoktól a dolgoktól,amiket kitalálok magamnak. …

Fejben már próbáltam

párszor összerakni egy értelmes bejegyzést ide a blogra, de megmondom őszintén valahogy nem tudok írni semmiről. Semmi újról ami figyelmet érdemelne.
A nyaralás talán még sosem sikerült ilyen jóra, mint idén és talán most volt az első olyan, amikor a hét napos balatoni "hálidéj" kevésnek bizonyult. Máskor már 3-4 éjszaka után jönnénk haza, most meg senki sem akart igazából. Az idő tökéletes volt, napsütés és 27-28 fok a víz 26 fokos szóval tényleg perfekt. Egyszer esett csak az eső, mondjuk akkor egy két órát intenzíven, de ennyi. Augusztusban folytatása következik ez már biztos.
Az biztos, hogy itthon a kertnek a mi távollétünk nagyon is soknak bizonyult, mert gyakorlatilag annak ellenére, hogy úgy mentünk el otthonról, hogy mindenhol lenyírtuk a füvet és rendet raktunk kb. csatatérré változott az egész. Ez részben annak tudható be, hogy itt percről percre változott az idő, hol sütött a nap, hol meg szakadt az eső és a pára megtette hatását, minden megnőtt mint a gomba. Az…