Ugrás a fő tartalomra

Annyira NŐ, Ő

Azt hiszem ő képviseli az igazi szépséget. Legalább is számomra. A gondolatai pedig pont jókor jöttek ma. Ideje a változásnak és a változtatásnak. Azt a kis maradékot, amit még nem változtattam meg mostantól próbálom. MERT:

"Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dícsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet."
Meryl Streep















Megjegyzések

  1. imádom ezt a nőt, az összes szerepében

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne egyszer egy reggeltől estig tartó Meryl S. napot rendezni és a filmjeit nézni. Áh, inkább hetet , egy nap nem lenne elég.

      Törlés
  2. Én is nagy kedvelője vagyok.Számomra garancia,ha szerepel valamiben.A gondolatok pedig akár ő mondta,akár nem, igazak. Én is így gondolom már sokszor.Köszi!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, amit ő elvállal az nem lehet rossz. :)

      Törlés
  3. Imádom! Gyönyörű, okos, tehetséges. Minden szerepében szeretem. A kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem ő is olyan, akire azt mondják minél idősebb annál szebb.

      Törlés
  4. Bennem is hasonló gondolatok érlelődnek a korom előrehaladtával.Bár még nem ennyire markánsan...igaz korban is kissé le vagyok maradva Meryl Streep-től.
    Tényleg nagyon jó színésznő.Olyan igazi.

    VálaszTörlés
  5. Kedvenc színésznőm és még Susan Sarandon is :) az idézetet már olvastam még tavaly és nagyon is egyetértek vele...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyár...

Futással akartam

kezdeni a napomat, de miután már lassan a harmadik napja ébredek fel hajnalban fejfájással letettem róla. Hogy a meleg készít most ki ennyire vagy valami más miatt van már nem tudom, de hajnali négy óta vagyok fent, bevettem már gyógyszert, ittam kávét talán lassan jobb lesz. Borzasztóan érzem magam attól, hogy elkezdődött ez a hét, semmi kedvem kimozdulni a még viszonylag hűvös lakásból és elkezdeni a hétfőt. Minden porcikám tiltakozik ellene, talán ezért is van az egész rossz közérzetem. Az irodában nincs egy rohadt légkondi sem, megfulladunk már a melegben, ha meg bekapcsoljuk a ventilátort nem hiszem, hogy baromi egészséges lenne, ha a pofánkba  arcunkba tolja a felkavart poros levegőt.  Minden nyűgöm, minden rossz történés ami az utóbbi jó pár hétben volt most terített be igazán, elfáradtam rendesen. Heteket, sőt hónapokat szeretnék pihenni - anyukámat agydaganattal műtötték,  a sokk és a műtét után felváltva megyünk a húgommal hozzá, intézzük a bevásárlást, főzést,  amit kell. …

Ez a hét nekem

úgy elment, hogy észre sem vettem és már itt a péntek. Nem mintha nem örülnék neki, sőt. Az egész hetem az ügyintézésekről, futkosásokról szólt, alig,szinte semmit sem pihentem. Itthon is volt mit csinálni délutánonként, tegnapelőtt is fél tízkor értünk be a kertből.
Tegnap viszont akkora felhőszakadás volt, hogy még a kórházban is állt a víz a bejáratnál. Bokáig ért mindenhol, kint az utcákon tűzoltók szivattyúzták. Még a fürdő területén is kis tavak keletkeztek vagy egy órán keresztül szakadt, már semmi sem állta az útját nem bírták elvezetni sem a csatornák. Katasztrófa. Itthon hálisten nem történt ilyen, bár itt is esett rendesen. Persze ma süt a nap, de tenni semmit nem tudok egyelőre, mert a fű alatt még minden vizes, sáros a kert. Nem baj, majd apránként megcsinálom, nem fogok ezen agyalni csak azért bosszant, mert az idő miatt kb. az ember ahogy a végére ér szinte kezdheti elölről, mert a párás levegő miatt még jobban nő minden. Fű és gaz főleg.
A gyereknek most pakoltam össz…