Ugrás a fő tartalomra

Mostanában

ismét eltűntem. Nincs sok minden, amiről beszámoljak a napok mennek sorban egyik a másik után. Mint sokan mások én is a tavaszt a napot a jó időt a meleget várom. A madarak is érzik, hogy közeleg mert már hangosan, másképp csivitelnek reggel. Korán van világos, egyre később lesz sötét. És ez jó, kell ennél több? Mostanában már kiteregetek a teraszra ez is jó dolog, nem kell kerülgetnem az előszobában a szárítót. Jó lenne egy háztartási szoba, ahol a mosó és szárítógép lehetne, vasalódeszka, minden háztartási kellék és rossz időben és télen ott száradhatnak a ruhák. Álom. Gyorsan telnek a napok nekem úgy tűnik az idei tél kegyes és gyors volt hozzánk. Remélem nem kiabálom el! ( Emlékszik még mindenki a tavalyi március 15-re?? )

Sajnos a futásban vannak hiányosságaim. Bevallom, január 15-én volt utoljára. Egyszerűen nem jutottam el. Február fele elment azzal, hogy két hétig betegek voltunk felváltva, aztán volt hó is erre nem is kevés és hát a lustaság is győzött felettem. Ideje összekapni magam és folytatni, amit már lassan két éve csinálok tiszta hülyeség, hogy nem figyelek erre! Hiszen tudom, hogy jó nekem és hasznos is, szeretem is és nem utolsó sorban rettenetesen sokat formálja az ember testét. A legjobb alakformáló szerintem. Legalább is nekem. Nos, zenelejátszóm feltöltve, órám is, úgy hogy a lendület meg van, hogy holnap visszarázódjam. Nem reménykedem valami eget rengető eredményen, szerintem nem fogok tudni egyben lefutni már 3km-t sem, de majd meglátom mi lesz. Legfeljebb elölről kell kezdenem az egészet, de sebaj csak kapjam már össze magam! 

És végül egy kis tavasz. 



Két kedvenc. A kert és virág magazin legújabb számát reggel fedeztem fel. Nem is kezdődhetett volna jobban a nap. :)

Ui: és nálam már 2024 van. Remek :)

Megjegyzések

  1. Nagyon szép Felétek a tavasz!
    Várom a futásról szóló beszámolót. Hajrá!

    2024 :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megírom. Remélem ma délután is kedvem lesz hozzá :)

      Törlés
    2. Remélem, hogy lesz - várom! :-D

      Törlés
  2. Szia! Ez a háztartási szoba remek ötlet! Bár már az új építésű házaknál betervezik alaphelyiségként, mint a fürdőszobát vagy konyhát, persze, ha igényli az építtető.
    Ha új házat építtetünk majd, figyeljünk erre az igényünkre! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olyan jó hűvös

volt reggel ötkor, mikor már futottam hogy csuda. 15 fok, annyira szerettem. Tegnap is voltam, meg ma reggel is (és már jó régóta rendszeres) és végre ott vagyok, hogy már ismét a mindennapok része lett a sport és hát ez jó. Sokat küzdöttem azért, hogy megint itt tartsak, megdolgoztam érte. És többé nem is engedem el - és remélem egy sérülés se lesz, mint mikor abbahagytam - mert a visszakapaszkodás borzasztó nehéz, sokkal nehezebb, mint a semmiből elkezdeni.  Négy kiló mínusznál tartok, legalább is mikor utoljára mértem magam asszem úgy egy (másfél?) hete, nem is szoktam általában a ruhák úgy is mutatják. De centiben is biztos, hogy már kevesebb mert a nadrágokon, főleg combon és derékban már érzem. Nem sok a négy kiló, de erőt ad az biztos.  Tegnap csináltam lecsót, most raktam bele padlizsánt is.  Nem mertek szólni semmit, ezt most a kedvemre főztem. Na jó, azért került bele egy kis kolbász is, így egálban vagyunk.  Én kipiszkálom a kolbászt,ők nekem adják a padlizsánt. :) Esik. I…

Ahogy

Molnárilonka is írta, úgy én is rájöttem, hogy a nyári (meg a téli is) dolgozós napokban nem az utazást, nyaralást várja az ember, hanem csak magát a szabadságot. Hogy otthon lehessek, hogy kedvemre csinálhassak ezt azt, mindig valami apróságot vagy éppen ha úgy van kedvem semmit. Most is, ahogy itt ülök mennyire jól esne kiszakadni a melóból. Amúgy minden rendben. Mennek a napok, már július közepe van lassan. Borzasztó gyorsan telik a nyár. A gyerek tizedikén lett 16 éves.  Én meg simán felkelek fél ötkor futni, aztán simán összerittyentek valami ebédet a népnek, simán letudom a hajnalra eltervezett dolgaimat. Látom ismét a változást a tükörben, úgy hogy elég sok erő és elhatározás van még bennem a sport iránt. Sosem fogom többet abbahagyni, borzasztó nehéz visszakapaszkodni, sokkal nehezebb, mint elkezdeni. Azt is észrevettem, hogy a sikerélmény miatt több a pozitív gondolat bennem.  És hogy semmi sem tántorít el semmitől. Legalább is azoktól a dolgoktól,amiket kitalálok magamnak. …

Fejben már próbáltam

párszor összerakni egy értelmes bejegyzést ide a blogra, de megmondom őszintén valahogy nem tudok írni semmiről. Semmi újról ami figyelmet érdemelne.
A nyaralás talán még sosem sikerült ilyen jóra, mint idén és talán most volt az első olyan, amikor a hét napos balatoni "hálidéj" kevésnek bizonyult. Máskor már 3-4 éjszaka után jönnénk haza, most meg senki sem akart igazából. Az idő tökéletes volt, napsütés és 27-28 fok a víz 26 fokos szóval tényleg perfekt. Egyszer esett csak az eső, mondjuk akkor egy két órát intenzíven, de ennyi. Augusztusban folytatása következik ez már biztos.
Az biztos, hogy itthon a kertnek a mi távollétünk nagyon is soknak bizonyult, mert gyakorlatilag annak ellenére, hogy úgy mentünk el otthonról, hogy mindenhol lenyírtuk a füvet és rendet raktunk kb. csatatérré változott az egész. Ez részben annak tudható be, hogy itt percről percre változott az idő, hol sütött a nap, hol meg szakadt az eső és a pára megtette hatását, minden megnőtt mint a gomba. Az…